Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-13 / 15. szám

lök ; a családok erkölcsi s anyagi állapotát tudja és figyelemmel kisóri, idejében inti a bűn útjára jutottakat és segédkezet nyújt neki a jobb életre; gondja van a szegényekre és elhagyatottakra, a betegekre és az iskolából kikerült serdülő ifjakra. Ezért aztán hallgatnak is rá a hivei, mert velők érez, képes őket vezetni ós megtartani a vallásos életben ós a tiszta erkölcsben, főleg hogyha neki magasztos munkajában a presbiterek is segélyére vannak.« Ez aztán az áldásos, lelkipásztori munkásság ! De ha kívánjuk, hogy a lelkész ós az egyház nálunk is ily áldásosán működjék, akkor nálunk is ehhez képest kell berendezni nagy gyülekezeteket, a mit nem lehet másként elérni, csak az önálló kisebb egyházakká alakulás útján, a mikor egy-egy lelkészre csak annyi lelket bízunk (Szeremlei 3000-et javasol), a mennyinek jól gondját viselheti. Valamint egy nyájnál sem tanácsos oly sok jószágot adni a pásztor keze alá, a mennyit megőrizni nem képes, s valamint az iskolában helytelen dolog egy tanító kezére túlságosan sok gyermeket adni, mert az ily eljárásnak a nyáj ós az iskola vallja kárát: így vagyunk a lelkek őrizetével is. Másfelől hiábavaló dolog a pásztorok ós tanítók számát is szaporítani, helyes munkamegosztás nélkül. Hiábavaló a lelkészek számát akár megkettőztetni vagy meghármaztatni, ha őket mind egy rakáson hagyjuk s ki nem mutatjuk egész pontosan külön-külön mindenkinek a maga helyét és a maga híveit. íme, ez okokból sürgeti Szeremlei a nagy gyülekezeteknek kisebbekre osztását. S ezek az okok és okozataik megvannak nemcsak H.-M.Vásárhelyen, hanem Debreczenben és Budapesten is. Sz. F. A kihagyott zsoltárokról. — Észrevételek az Ének-gyűjteményre. — Hosszú időnek, 26 esztendei munkálkodásnak eredménye van előttünk. Csakhogy megvan és legalább ennyi van már! Hiszen nálunk tudjuk, hogy minden nagyon lassan készül, a minek oka nagy elfoglaltságunk mellett a mi roppant élhetetlensógünk és közönyünk, a minek párját aligha lelnők egyebütt. Távol van tőlem, hogy e szavaimat a mostani egyetemes énekügyi bizottságra vonatkoztassam, sőt a legnagyobb elismerés hangján szólok működéséről, mert valóban derekas munkát végzett az új énekeskönyv előmunkálataira nézve. Igazán örül az ember, mikor a gyűjteményt forgatja, mert látja, hogy részben már testet öltött a hosszas várakozás és nem marad pium desiderium az új énekes könyv, habár nem teljesen új, hanem inkább csak revideált énekes kiadása lesz is. De a mily nagy örömmel tölt el a nagy énekanyag-gyüjtemény szemlélése, ép oly rosszul hat az, hogy nem találjuk meg benne mind a CL zsoltár átdolgozását. Ez a legelső és legnagyobb hiánya a gyűjteménynek. De pótolható. Azonban menjünk sorba. Lássuk először is programm szerint és a program -mon kivül átdolgozott zsoltárokat. Programm szerint átdolgozott zsoltár van a gyűjteményben 86; ezek tehát felvétetnek az új énekes könyvbe. Programmon kivül átdolgozott van 19, melyek csak esetleg ítéltetnek felvehetőknek. És ha felvétetnek, akkor lesz: programm szerint 86 és programmon kivül átdolgozott zsoltár 19, összesen tehát 105. A többi, számszerűit 45 zsoltár, egyszerűen kihagyatik, vagy eldobatik. Miért?! Mert, mint a „Tájékoztatás" mondja, azokban „nem találtatot már oly vallásos eszme, a mely azokat az átdolgozásra érdemesekké tette volna, vagy ha találtatott is, azok, mint merő ismétlések, mellőzhetőkké váltak; sőt a szövegbiráló bizottság az átdolgozott darabokból is kihagyhatóknak véli a 21, 75, 99, 100, 113. zsoltárokat, mint csekélyebb értéküeket." Kihagyattak pedig a következő zsoltárok: 11, 13, 18, 44, 45, 48, 49, 52, 53, 54, 56, 58, 64, 68, 70, 71, 74, 76, 78, 82. 83, 85, 87, 88, 93, 97, 101, 106, 107, 110, 114, 115, 118, 120, 123, 124, 127, 129. 131, 132, 133, 142, 145, 147, 149, összessen: 45 zsoltár. Szörnyű nagy lyuku a rosta, nagy a pusztitás! Szóljunk azért valamit arról, a mi nincs a gyűjteményben; szóljunk a kihagyott zsoltárokról. Mik a zsoltárok? Énekelni szerető magyar református népünknek bibliája, igazán közkincse. Áz ó-testamentomnak evangéliuma. A vallásos kedély legfelségesebb nyilvánulásai. Az ó-testamentomnak az a része, mely soha meg nem avul, mert az emberi szív érzelmei, öröme és bánata ma is megvannak ós lesznek, mint régen. A legváltozatosabb énekgyűjtemény, melyben életünk minden körülményeiben megtaláljuk az örömnek és bánatnak azon kifejezéseit, melyekkel tolmácsolhatjuk Isten előtt lelkünk érzéseit és megtaláljuk a megbántott szív kitöréseinek ama kifejezéseit, melyek az igazságtételt Istenhez appellálják. A legmagasztosabb vallásos költészet, melyet az eltűnt századok, sőt ezredévek alatt ós óta fölülmúlni nem tudtak. Igazán ihletett egyéneknek munkái, kik szívből szóltak, kik az Isten dicsérete, magasztalása és az iránta való hála mellett emberi mivoltukat sem tagadták meg, hanem kifejezésre juttatták. Igen, ha vannak is közöttük olyanok, melyek a mi keresztyén felfogásunkkal ellenkezni látszanak is, de nem ellenkeznek az emberi természetei. Épen azért ezek örökérvényűek, mert kifejezik az emberi szívnek legmagasztosabb érzései mellett kevésbbé nemes indulatait is; az embert úgy mutatják be, mint a minő volt és mint a minő most is. Az ember most is csak ember, mint volt hajdanán. Tisztul felfogása Istenről, tisztul vallásos gondolkozása, nemesül erkölcsében, de azért csak gyarló, indulatos bűnös ember marad. Csak egy kevéssé teremtetett kisebbé az angyaloknál, de az a kevés mindig megvolt, megvan és ma sem kevesebb az a kevés külömbség egy porszemmel sem. Ezt két vagy több ezer esztendői tapaszstalat igazolja. (Mutatja ezt ma is a legvallásosabb nemzetnek, az angolnak eljárása.) És mikor az emberi természetet a maga valóságában, az emberi szivet nemcsak szép és kegyes, hanem sötét és bűnös indulataival is felmutatják: akkor önismeretre vezetnek s így megjobbulásunkat munkálják, tehát mind becsesek. Ezért nem lehet azt mondani, hogy ezt vagy azt