Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-06 / 14. szám

kedés, sem az anyagiakban való szorgoskodás; mert csak Krisztusban és az ő evangéliumában van megtartó lélek, megszentelő élet ós hódító erő. Ha tehát erkölcsi erőhöz, vallási megújuláshoz és társadalmi gyógyuláshoz akarjuk juttatni sokféle sebből vérző drága egyházunkat ós hazánkat: első és legfőbb feladatunk az, hogy az egyének lelkét megtöltsük ós megújítsuk az evangélium újjászülő erőivel. Ez az »egy szükséges dologcc, ez az a »jobb rósz«, a melyet Mária választott s a melynek elnyerése végett nekünk is le kell ülnünk az Űr lábaihoz, beszívnunk lelkünkbe az ő szentséges lelkét, beplántálnunk keblünkbe az ő isteni szeretetét, mert csak úgy támadhat bennünk hegyet mozdító hit, világmeggyőző szeretet és bűnfékező erkölcsi tisztaság, »ha élünk többé nem mi, hanem él bennünk a Krisztus«. A protestantizmus hódító ereje a Jézus Krisztussal való életközösségéből sarjad és növekedik. Sz. F. TÁRCZA. A munka és a pihenés. Munka és pihenés szorosan egybetartozó fogalmak. Munkára természetszerűleg követketkezik a pihenés, az erőfogyasztásra az erőgyűjtés, mint a napra az éjszaka. A munkás a napi munkában elfárad, további munkálkodásra képtelen lesz. Szükséges, hogyT

a munka fáradalmait kipihenje, . s hogy kötelességeinek további teljesítésére új erőt szerezzen. Ez történik a munka félbeszakítása, az ú. n. pihenés által. A pihenés az organizmus természetes követelése; szükséges, s mint ilyen jogos. A pihenésnek ezt az oldalát emeli ki a gazdaságtan. Az erkölcstan a pihenésnek ezt a jelentését megerősíti, de egyszersmind annak nemesebb czólt és tartalmat ácl. Az ember csakis úgy teljesítheti kötelességét, ha az elhasznált erőt a pihenésben újjal helyettesíti. Nemcsak a társadalom érdeke kívánja meg tehát a pihenést, hanem egyszersmind az egyén érdeke is. így azután a pihenés nemcsak jog, hanem egyszersmind kötelesség is. De az erkölcstan még tovább megy, s megállapítja a pihenés jellegét. Az erkölcstan ezen tanítását a pihenés czéljából vezetjük le. A pihenés czélja: új erőt szerezni, s az embert a maga teljességében kifejteni. A jelen társadalom úgy alakult, hogy a munka mindig egyoldalú; folytonosan egy tehetségünket foglalkoztatja, s így egyoldalúvá tesz. A pihenésnek feladata ezt az egyoldalúságot ellensúlyozni. S az igazi pihenés valóban megteszi ezt, ha úgy valósul meg, mint azt az erkölcstan megállapítja. Mert az igazi pihenés alatt nem tétlenséget értünk, hanem a hivatásszerű munkának abbahagyását, mondjuk felváltását más munkával. S ez a nem hivatásszerű, hanem tetszés szerint választott munka — pihenés. Ez a foglalkozás segíti azután az ember lényegét kifejleszteni. Az, ki egész nap karjával dolgozott, a pihenés idejének egy részében olvasson; a ki folytonosan a fejével dolgozott, sétáljon. így lesz az ember igazán emberré; így fejlődik ki az Istentől reábízott tehetség mindegyike Ily értelemben nevezheti Wuttke a pihenést az „eszményi önművelés eszközé"-nek. (Christliche Sittenlehre. Lpg. Í874. I. 380. 1.) A pihenésnek egy másik czélja, illetőleg eredménye is van. Egy erős kapocscsá lesz, mely az egyént az egyetemessel viszonyba hozza. A pihenésben lelkünk beleolvad az emberiség lelkébe, s nemcsak megpihenünk a fáradalmak után, nemcsak lélegzetet veszünk a megerőltetés után, hanem igazán emberekké leszünk, kiművelt testtel, kiművelt lélekkel, s egy erős érzettel öntudatunkban: mi az emberiségnek egy tagja vagyunk. Nézzük a természetet a maga sok ezer szépségével, nézzük a művészetet a maga remek alkotásaiban, s halljuk abban az Isten szavát, s érezzük ezen az Isten lehelletét, s személyiségünk beleolvad az emberiségbe, mint a parányi kis csöpp a végtelen tenger vizébe. Ez is pihenés, — még pedig erkölcsi pihenés. Ily értelemben szólhat Martensen a pihenésről, mint „az emberiséggel összekötő kapocs" -ról. (Christliche Ethik. Gotha, 1871.'II. 373. 1) A pihenés szükségességét mindenkor belátták. De ez a belátás csak a pihenés egyik oldalára, a nemzetgazdasági oldalra, a tehetségek működésének teljes megszűnésére terjedt ki. A pihenés másik, — erkölcsi oldalát a társadalom nem igen valósította meg. Pedig fontos ez az erkölcsi elv, különösen napjainkban, midőn a munkáskérdés olyan aktuálissá lett, s midőn mindenüt keressük, mi segíthetné elő e nehéz kérdés megoldását. A gyárimunkás egész nap a gép mellett áll, reggeltől-estig dolgozik. Szervezete okvetlenül megkívánja a pihenést. Ez az ő joga és kötelessége. Pihennie kell. hogy újra dolgozhassék. A társadalom kötelessége arról gondoskodni, hogy munkásai a szükséges pihenési időt megkapják; kötelessége továbbá arról gondoskodni, hogy ez a pihenési idő az új erő szerzésre s az erkölcsi pihenésre elégséges legyen. Nem jelöljük meg, meddig tartson a munkaidő, csak újból utalunk a gyárimunka egyoldalúságára s a pihenés nagy feladataira. Ezeknek figyelembe vétele megadja a munkaidő kijelölésének a helyes mértéket. De a társadalom kötelessége ezzel még nincsen kimerítve. Gondoskodnia kell a szabaddá lett idő felhasználásáról, a pihenés erkölcsi oldalának megvalósításáról. Nagy szükség van erre! A gyárimunka egy nagy gépezet kis részévé teszi az embert, s szellemét elnyomja. Már most az erkölcsi pihenés feladata lesz: a mechanikus munkában elaltatott szellemet felébreszteni, s a munkát ismét emberré tenni. Ez történik a szellem foglalkoztatásétban, A társadalomnak, különösen pedig az egyháznak kötelessége a munkás szellemi táplálásáról gondoskodni. Különféle eszközök által történik ez; — a legfontosabbak közül felemlítünk egynéhányat. Az a munkás, ki egész nap a zakatoló gépek között áll, szomjúhozza az igazságot, Vágyódik az ismeret után, s vágyát iparkodik kielégíteni. A szocziáldemokráczia már régen fölismerte a munkások ezen szükségletét. Tekintsünk csak arra a számtalan pártlapra, arra az áttekinthetetlen nagy párt-irodalomra, s előttünk áll az az erő, melylyel híveit toborozza, A szocziáldemokráczia szellemi táplálékot ád a népnek. De ezeknek az iratoknak minden sora a párt szolgálatában áll. Czélja: az elégületlenség szítása, a lázítás. A haza korlátai elenyésznek: — nincsen nemzet; a túlvilág csak mese: — nincsen Isten; az élet czélja az élvezet: — nincsen erkölcsiség. Vallásuk az atheizmus, világnézetük a materializmus, erkölcstanuk a hedonizmus. És ez a szocziáldemokráczia