Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-06 / 14. szám

lóság is nagyon csekély a két vallás között; mindössze is abban áll, hogy a két egyházban az istentisztelet nyelve a gyülekezet anyanyelve ; bár ez sem mindenütt van így a szigorúan görög szertartású keleti egyházakban. Azután az új vallás hódító ereje valamely régi vallás fölött csak részben, még pedig nagyon kis részben fordul meg a külsőségeken. A vallási hódítás­nak mélyebb gyökerei vannak. A vallás hódító ereje főként két nagy tényezőn fordul meg : esz­méi igazságán s apostolai és hívei személyi tulajdonságain. A protestantizmus legújabbkori hódításait is csak ez a két tényező magyarázza meg: esz­méinek igazsága ós apostolainak hitbuzgósága. A protestantizmus mindenütt hódít, a hol a Krisztus tiszta evangéliumát hirdeti és követői igazi keresztyén életet folytatnak; a hol ellenben az igehirdetés nem tisztán evangéliumi és a keresz­tyén élet hitben ingatag és erkölcsökben laza: ott a protestantizmus is elveszti a vonzó ós hódító erőt. Ezzel függ össze az az egyetemes egyháztörténeti tény, hogy az életerős és hódító protestantizmus mindig ós mindenütt élénk bel-és kül-missziói tevékenységet fejt ki ; ellenben a bel- ós kül-missziótól idegenkedő protestantizmus mindig és mindenütt meddő, terméketlen ós erőtelen. Igen, mert a missziónáló keresztyén­ségben mindig nagy érzék van az egyház kul­turális, szocziális és szamaritánus hivatása iránt, ellenben a misszió iránt közönyös keresztyének a priori lemondanak azokról a keresztyén ideá­lokról, a melyeket Jézus az ő követőinek hiva­tásául ekként tűzött ki: »Ti vagytok a világ világossága, a föld sója, az élet kovásza«. A mely egyházban ez a krisztusi lélek lakik, az missziót űz, lelkeket nemesít, világot javít, szeretet-mun­kákat folytat, könyörületet gyakorol. Ellenben az elvilágiasult egyház nem képes a világot lel­kileg meghódítani ós erkölcsileg megnemesíteni, mert nincs hozzá elég krisztusi lelke és evan­géliumi sója. Világhódító és világjavító hatalma csak a Krisztus lelkét és életét biró és híven ter­jesztő egyháznak van. Miként az egyén, úgy az egyház is, Jézus Krisztussal minden jót és nagyot megtehet, Jézus nélkül azonban semmit sem cselekedhetik, íme a protestantizmus ugyancsak hódított a XVI-ik században, a míg a tiszta evangéliumi vallást vallották és a szerint éltek egyszerű, de apostoli lelkületű prédikátorai és puritán jellemű hívei. Ezzel az isteni erővel reformálták az egy­házat, alkották újra az iskolát, nemesítették meg a családi életet, szervezték újra az állami és a politikai életet; mert vallásuk a tiszta evangélium vallása volt, az, a melyet a Megváltó a világ világos­ságának, a föld savának s az élet kovászának neve­zett, De bezzeg megcsökkent a protestantizmus­nak is a hódító ereje, mikor a XVII-ik században papjai dogmatikai czivódássá alacsonyították a békesség ós szeretet vallását, s mikor világi hatalmasai politikai tőkévé kovácsolták az evan­gélium lelki erejét, és földi országgá degradálták Krisztusnak nem e világból való isteni országát. Még csekélyebbre szállt a XVIII-ik századbeli protestantizmus hódító ereje, azé a protestantiz­musé, a mely a deizmus, a raczionálizmus, a pantheizmus és más divatos emberi bölcseségek kedvóért vagy egészen elhagyta, vagy szánalma­san fölelegyítette Istennek Krisztusban megnyi­latkozott örök bölcseségét ós szentségét az em­beri bölcselkedés ós erkölcsi gyarlóság mulandó erőtlenségeivel. A mikor ellenben a protestantizmus a XIX. században előbb szórványosan ós részlegesen, majd egyetemlegesen és határozottan visszatért a Jézus tiszta evangéliumához, akkor a keresz­tyénség őseredeti hódító, újjászülő és életneme­sítő ereje is ismét egész teljességében felújult; a szivekbe befogadott evangélium újból meg­kezdte a maga hódításait a világon. Belmissziója által az elhidegült lelkeket, külmissziója által a pogány népeket, szamaritánus intézményei által még az Isten-tagadókat is újból ezrenként hódol­tatta meg a názárethi Jézus előtt. Ez a Jézushoz visszatért s az ö isteni erejében és küldetésében iga­zán hivő bibliás protestantizmus tette és teszi a külföldön azokat a bámulatos hódításokat, a melyek kezdik megdöbbenteni Róma papjait, Ausztriában csak úgy, mint Franczia- ós Spanyolországban. Ez az a gyakorlati és óletkeresztyónsóg, a mely félretéve a dogmatikai és politikai torzsalkodá­sokat s fölhagyva a keresztyénségnek mind böl­cseleti, mind politikai elvilágiasításával : ősere­deti hivatásának megfelelően egész erejét arra veti, hogy a tiszta evangéliummal, ezzel a szent ós isteni életerővel, ezzel a megbizonyosodott isteni hatalommal ós mennyei mustármaggal meggyógyítva korunk ama beteg lelkeit, a kiket akár az emberi bölcselkedés és kétely, akár az emberi önzés ós hatalmaskodás, akár a jelen­kori társadalom a maga testi ós lelki nyomo­raival megsebzett ós erkölcsi romlásba taszí­tott, A magyar protestantizmus a külföldi pro­teztantizmusnak XVII. és XVIII-ik századbeli filozófiai ós politikai elvilágiasulásából, valamint a saját jelenkori életének hasonló okokból szár­mazó meddőségéből ós szánalmas vergődéseiből megtanulhatná már azt a nagy egyházi leczkót, hogy az egyházi életben Krisztus nélkül nem sokat ér sem a filozófiai okoskodás, sem a politikai ügyes-

Next

/
Thumbnails
Contents