Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-16 / 11. szám

168 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 11. szám. kérelmét, most veszedelmesnek tekintette, s a presbitériumra hárította a felelősséget azért, hogyha az egységes egyházat megszaggatni engedi. Én talán egyedül voltam az, a ki bátor voltam hangoztatni azt, hogy meg kell adni a budaiaknak kérelmét; ők állítják, hogy elszakadni nem akarnak; ők nem kívánják, hogy az egyháztanács pénzbeli segélyt szavazzon meg a számukra, csak szabad kezet engedjen nekik, hogy saját érdekökben mozoghassanak. Én kijelentettem, hogyha van erejök megállani és tervök szerint a templomépitést előkészíteni: hadd csinálják, nincs benne veszedelem, mert ha nem bírják, majd abba hagyják, ha pedig elbírják, miért gátoljuk mi a jó ügy előmenetelét? De ezzel csak eleven szenet gyűjtöttem a magam fejére, mert ezt egyébnek nem vélték, mint konspirácziónak a budaikkal a pestiek ellen; holott én sokszor megmondottam a budaiaknak: ha titeket magatokra hagynak, hiszem, hogy hamar be fogjátok látni, hogy nem boldogulhattok. Azért én legjobbnak vélem mindkét félre nézve, ha magatokra bizzák dolgaitokat Úgy látszik, hogy az ellenszenv a budaik iránt mind általánosabb lett, mert mindenki hitte, hogy a széttagoltság gyengíti az erőket Én azonban ezt nem sorozom azon dolgok közé, melyek a széttagoltság által erejökből vesztenek; sőt itt épen megfordítva erőgyűjtés lett volna. Ki is fejeztem nem egyszer a presbitériumban, hogy én azt szeretném, ha az egész fővárost bástyákkal vehetném körül református egyházunk gyülekezeteinek alakításával. Ily körülmények között jobbnak látták a budaiak inkább felhagyni a további harczczal, mintsem elidegenitsék a pesti egyháztagokat a budaiaktól. De ha lehetett is hamuval betakarni a tüzet, végképen kioltani nem lehetett. Nem akarom az ügy fejlődésének további frázisait kisérni, elég legyen annyit mondanom, hogy a budaiak megnyugtatására egy expositura szerveztetett egy segédlelkészszel az élén, mellé egy úgy nevezett helyi bizottság alakíttatott választás útján, de úgy, hogy annak volt ugyan elnöke, a kit a bizottság választhatott, de a valódi elnök a presbitérium elnöke volt, tehát biztos felügyelet alá helyeztetett, határozatait köteles az egyházi bizottság útján a presbitérium elé terjeszteni és csak akkor lesz jogerőssé, ha a presbitérium megerősítette. Úgy vélem, hogy ennek a bizottságnak (mert presbitériumnak semmiképen sem volt; szabad nevezni, nehogy a szóból jogokat lehessen kimagyarázni), eléggé meg voltak nyirbálva a szárnyai, hogy a káplán szobáján és a lutheránus templomon, melyben az ágostai egyház presbitériuma atyafiságos szeretettel helyet engedett a reformátusok istentiszteletének, túl ne repülhessen. Később hatalmasabb kezek vették fel a dolgot, a hol már a régi főszereplők csak másodrendű — hogy ne mondjam — a nap körül bolygó szerepre voltak hivatva. De ebben a helyzetben is, az ügy szentségére való tekin1 tétből, lelkiismeretes hűséggel fáradoztak. A mik azután történtek, azokban nekem részem nem volt. Azt, az akkori szereplők hívebben el tudják mondani. Pár évvel azután, hogy a budai küldöttség nálam járt, megjelent nálam dr Bereczky Endre, ha jól emlékszem, két társával Kőbányáról, kérvén, hogy legyek szószólója ügyöknek a presbitériumban. Ok, minthogy a Kálvin-téri templom távol van, templomot akarnának építeni. Most — úgymond — a viszonyok kedvezők, sok tehetős híveink vannak, a kik készek nagyobb, tetemesebb áldozatokra is, csakhogy templomuk legyen Kőbányán. ígéretet tettem, bár most már nem olyan jó reménységben, mint a budaiaknak, hogy a mennyiben a dologban valamit tehetek, szívesen megteszem, de nem hiszem, hogy az egyháztanács megkérdezése nélkül valamit tenni lehessen. Hogy pedig az egyháztanács most, a mikor sok baja van a budai dolgokkal is, hajlandó lenne újabb terhekkel foglalkozni, alig hiszem. Terjeszszék mindazonáltal az egyháztanács elé az ügyet; meglássuk, mit fog határozni az egyháztanács. Mikor az ügy előterjesztetett, az egyháztanács belátta a szükségét annak, hogy valami módon a kőbányaiakról gondoskodni kell, mi annál könnyebben megtörténhetett, mivel a kőbányaiak megígérték, hogy imaházat ők a maguk között beszedendő összegből bérelni fognak, csak a presbitérium gondoskodjék, hogy a lelkészi teendők valaki által végeztessenek. Erre én azt a propozicziót tettem, hogy mivel Kőbányán a gyermekek vallástanításáról gondoskodnunk kell : bízza meg az egyháztanács s hatalmaza fel a püspök úr a kőbányai vallástanárt arra, hogy Kőbányán rendes istentiszteleteket tarthasson és a szertartásokat végezhesse. Mely szolgálataiért, a rendes vallástanári fizetés mellett, vallástani óráinak számát kevesebbre szabjuk, és az imaterem mellett ingyen lakása lesz. Ily módon a kőbányai ügyek egy időre rendezve lettek. A segédlelkész mellé helyi bizottság alakíttatott, melynek elnöke gondnoki czímet nyert. Később, a midőn a templomépítés szüksége ismét előtérbe lépett különösen azért, mert a hívek az egyházi adó mellett terhesnek találták az évenkénti 400 frt imaházbért is fizetni: a kőbányaiakból alakult küldöttség megkereste a fővárosi tanácsot, hogy nekik templomhelyül telket ajándékozzon. E kérelem teljesítve lett. Meg levén a telek, ismét felvették a kőbányaiak a templomépítés sürgetését és dr. Bereczky ismét engem tisztelt meg látogatásával, támogatásomat kérve. Én kijelentettem, hogy hiszen látja, hogy én semmit sem tehetek. Azt óhajtanák ők, hogy az egyháztanács vizsgáltatná meg a város által ajándékozott templomtelket; mert ők azt alkalmasnak nem találják s tanácsot kérnének, hogy mit tevők legyenek. Én azt ajánlottam, hogy egy bizottságot kérjenek, a mely a helyszínén vizsgálja meg, hogy mit lehetne és mit volna legjobb tenni? A bizottsági tagokat proponáltam, de mivel magamat kihagytam belőle, dr. Bereczky azt kívánta, hogy én is legyek ott. De sikerült meggyőznöm, hogy jobb lesz, ha én nem leszek benne. A bizottságot a presbitérium kinevezte. Ki is ment a bizottság és azt határozta, hogy mivel a Dréher-féle serfőződe telkén a főváros egy utczát szándékozik vágatni : legjobb lesz Dréhertől kérni egy templomtelket, a mit valószínűleg nem fog megtagadni, ha elébe terjesztik, hogy ez által a körülötte levő telkei értékben növekedni fognak A presbitériumnak jelentést tettek, s az egyháztanács magáévá tette az ügyet, kijelentvén, hogy a kőbányai bizottság az egyháztanács nélkül egy lépést sem tehet. E közben az egyik egyházi pénzszedőm azzal jött hozzám, hogy a kültelkiek, értvén ez alatt az Angyalföld, Városliget, Csömöri-út, Zugló területét, — vonakodnak megfizetni az egyházi adót, mert ő rájuk semmi gond nincs, csak akkor jut eszébe az egyház elöljáróinak, hogy ők is léteznek, a mikor adót kell fizetni. Ők nem jöhetnek be a Kálvin-téri templomba, mert vasárnaponként jobban el vannak foglalva, mintsem ilyen messze jöhetnének, a mikor pedig, p. o. ünnepnapokon,