Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-02 / 9. szám

után szervezi az új lelkészi, tanári és hitoktatói állásokat. 1884-től a mai napig a budapesti reformátusság 18 ezerről 70 ezer lélekre* szaporodik ; egy rendes lelkészségből 3 rendes és 3 ideiglenes lelkészi (adminisztrátori) állás, s az egy hitoktatóból 15 hitoktató lesz; a főgimnáziumnak akkori 10 tanára helyén ma 16 tanár működik csaknem megkétszereződött fizetéssel ; a Kálvin-téri egy templom mellett ma ott állanak a zuglói, budai, kőbányai templomok s a holdutczai, rózsautczai ima-termek ; ezeken kivül a jelzett idő alatt fölépült a Lónyay-utezai főgimnázium s a budai nagy bérház, úgy hogy a budapesti egyház 1886 óta közel másfél millió korona erejéig építkezett (a minek mintegy felerészét hitelműveletek által volt kénytelen előállítani) s 18 év előtti 25 ezer forintos évi költségvetését mai napig 232 ezer koronára emelte föl. Az arányoknak ez óriási megnövekedése s a folyton szaporodó népesség egyházi igénye elodázhatatlan szükségessé teszi, hogy budapesti gyülekezetünk egyházi fejlődése a szüntelen fokozódó jogos igényekkel lépést tartson. Ezért küldött ki a presbitérium már a mult esztendőben egy szervező bizottságot; ebből kifolyólag indította meg a szervezési előtanulmányokat Puky Gyula, volt gondnokunk ; erre vonatkozólag nyilatkoztatta ki Kovácsy S., az újonnan választott gondnok, hogy az elődje által megkezdett munkát tovább kívánja folytatni. A szervezésnek, vagy helyesebben az egyházi továbbfejlesztésnek mindenekelőtt két nagy hiányon kell segíteni. Budapestnek az a két sarkalatos hiánya, hogy nincs elég lelkésze és temploma, s hogy a reformátusságnak ezrei ós ezrei egyházi kötelék, egyházi közösség nélkül élnek, nem fizetve egyházi adót se. Ezt így is kifejezhetjük: új templomokat és új lelkészi állásokat kellene állítani s az egyházon kivül állókat az egyházba bevonni, hogy az egyház belterjes fejlődósét előmozdítsuk. Az első kérdés (legalább első tekintetre) pénzkérdés, a második kérdés szervezeti kérdés. Ámde a dolog mélyére tekintve, belső mivolta szerint mind a kettő ethikai kérdés, még pedig az alvó hiterő felébresztésének ós működésbe hozásának kérdése. Csak el kell érni, csak hozzá kell férni minden fővárosi református ember lelkéhez, s akkor megmozdul a református hilerő, feltámad a kálvinista buzgóság, s lesz pénz új templomokra, lesz pénz új lelkészi állásokra. A lelkek * 1901. január 1-én a népszámlálás ezer reformátust talált Budapesten s az utolsó tíz év szaporodási átlagát évenként 7 ezerben állapította meg. Ma Budapesten 70 ezernél több kálvinista van. megmozdulása a protestáns egyházi élet biogenetikai alaptörvénye. Első feladat e végből kijelölni a czólt és irányt, a mely felé a lelkeket megmozgatni akarjuk. E czól szerintem, csak egy lehet, t. i. az, hogy a székesfőváros minden kerületében református parókhia szerveztessélc, külön lelkószszel, külön kultuszhelylyel. Csak a saját parókhus képes a kerületenként is nagyon népes és nagyon szétszórt reformátusságot egy-két hitoktató segítségével intenzív cura pastoralis, energikus egyháztársaclalmi munkásság, alapos hitoktatás, gondos igehirdetés és buzgó vasárnapi iskolázás útján gyülekezetté tömöríteni, egyházi életre lendíteni és rendszeres egyházi adózás által anyagi erőhöz juttatni. Az öntudatosan kijelölt czélhoz-jutás sikeres módja, nézetem szerint, csak az lehet, hogy az egyháztanács elnöksége alkalmas időben, módon ós helyen hívja össze sorban az egyes kerületek református lakosságát, személyes megjelenésével és közreműködésével indítsa meg a kerületi parókhiák szervezését; az érdekelt hitsorsosok bevonásával béreltessen minden egyes kerületben alkalmas imaházat, a melynek élére állítson egyelőre ideiglenes parókhust és a parókhus mellé szerveztessen kerületi bizottságot, a mely a kerületi egyházi elöljáróság (fiók-presbiterium) teendőit, különösen a hívek összeírását és felkeresését végezze. Ideiglenes parókhusokul egyelőre a hitoktatók közül a tapasztaltabbakat, a lelkészjellegű főgimnáziumi tanárokat s esetleg a theológiai tanárokat lehetne fölkérni. Ha aztán a hívek bizonyos imaházhoz hozzászoknának, az egyházi tömörülés legelső lépésein túl lennének, a természetes fejlődós folytán lassanként mindenütt előbb-utóbb megerősödnének, megérnének arra, hogy lehetőleg önerejökből rendes lelkipásztort hívjanak, templomot ópítsenék ós valóságos parókhiává szervezkedjenek. Ezt a parókhiális deczentralizácziót már csak azért is meg kell csinálnunk minél előbb, mert meglevő templomaink, kivált ünnepnapokon, nem képesek híveinket befogadni, mert Budapesten a reformátusoknak ezrei és ezrei egyházi közösség nélkül élnek, s mert az elegyháziatlanult híveknek egyházi kötelékbe vonására más mód a fővárosi viszonyok között elképzelhetetlen. A mostani czentralizáczió mellett a periferiák egyházi közönye és ólettelensége semmiféle eszközzel meg nem szüntethető ; mert az a két-három lelkész nem juthat el a hívekhez s a lelkészek által nem ismert ós nem gondozott hívek nem igen törik magukat egyházukért. A kerületi parókhiák létrejötte természet-