Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

milliárdjaival méri, a mindenséget emberi ész által feltalált műszerekkel vizsgálja és spectral analysisével betekint az enyésző és az alakuló világok forrongó méhébe, azt feleli a lelkünk elé feltoluló komoly kérdésekre, hogy tér, idő, enyészet és keletkezés mind csak emberi végességünk által teremtett relatív fogalmak, a melyek a világmindenség örökös és végetlen körforgásában tényezőképen nem szerepelnek. Az időt, a tért, az életet csak mi, véges időhöz kötött emberek osztjuk fel arasznyi részekre, s csak reánk nézve van keletkezés és elmúlás : maga a tér, az idő, a világ örök és végtelen, a melyben a létezés meg nem szűnik, csupán alakot, formát cserél. A mi egyszer életre kelt vagy előállott, az a külső látszat szerint elhalhat és elenyészhet : voltaképen azonban semmivé nem leszen, hanem csak új életnek, új létezésnek válik forrásává. Világok keletkeznek, világok múlnak el; de a világmindenség valójában mégis ugyanazon marad. Nincs megsemmisülés : a tér, idő, a világ örök, s örök és végetlen körforgásban hoz elő új létezést és elenyészést. A tudomány tehát a szemeink előtt lefolyó élettámadással és élet-megszünéssel szemben, a mely mindent elmulandónak mutat fel, az örök létezést az örökkévalóságot tanítja kérdezősködő lelkünknek. De vájjon ez a tanítás kielégítheti-e? Vájjon, ha e világon az életet és halált, a keletkezést és az elenyészést csak relatív fogalmaknak tekintjük; ha azt fogadjuk el igazság gyanánt, hogy e világ élete egy örök és végetlen körforgás csupán, a melynek sem kezdete nem vala, sem vége nem lészen soha; ha úgy tekintjük egyéni életünket, mint a mely a világ örökös körforgásának egy számba sem vehető epizódja, a mely csak azért állott elő, hogy ideig óráig tartva és elenyészve, egy másik életnek legyen forrásává, — vájjon megnyugszik-e lelkünk, vájjon kielégítést nyer-e ebben minden vágya és szenvedelme ; vájjon csendes és boldog megadással tudja-e várni rövid földi létezésének utolsó óráját, s vájjon feleletet nyert-e a világ létezése és körforgása czéljának legfőbb kérdésére ? Nem; ez a tudomány s ez a tanítás a ridegen számító és következtető ész előtt talán igazolható^; de a lelket a maga egészében ki nem elégítheti. Bármint magyarázza, bármint bizonyítsa is előttünk a tudomány a maga állításait, érezzük azt, hogy azok a mindenség létezésének és czéljának kielégítő megfejtéseit nem képezhetik Azt súgja valami bensőnkben, hogy a világ nem csupán egy örökös és véget nem érő körforgás, s a mi egyéni létezésünk nemcsak abból áll s nemcsak azért van, hogy ideigóráig élve s elenyészve egy új létezésnek szolgáljon alapjául; hanem hogy mind a világnak, mind nekünk valamely magasztosabb czélunk van, a mely felé haladnunk kell és hogy a világfejlődésnek kell valamely olyan végállapotának lennie, a melyben megszűnik az egymást felváltó kezdet és a vég, a születés és a halál, s egy igazán örök és változatlan állapota következendik el a létezésnek, a melyből ki leend rekesztve az empirikus világ minden végessége, ellentéte, fájdalma, szenvedése és a tökéletesség leend a létezés karaktere. így lesz-e ez ? Ki ad erre a kérdésre tépelődő lelkünknek megnyugtató feleletet? A felelet megadója kit a tudomány az ő emberi ész által szerkesztett műszereivel a világmindenség egyetlen pontján sem láthat ugyan meg szemeivel; de aki mégis ott van a világban és a világ felett, mint annak alkotója, megtartója, kormányzója, és a kit a lelki szem meglát mindenütt és mindenekben, s a kinek valóságát, jóságát és szerelmét tudja és megérzi a szív, mely tiszta érzéseivel és vágyaival magasabbra vív, mint a folyton változó és enyésző világ és a változások és az enyészők felett a változtatlant, az igazi örökkévalót keresi. A felelet megadója e világnak ura: az Isten. Feleletét megadja kijelentésében, a szent írásban foglalt örök igéjében. Mily más az a felelet, a mit ez a kijelentés ad a világ létezése, változásai és végczélja felől, mint az emberi tudomány! Ez a felelet magában foglalja ugyan mindazt, a mit a tudomány a maga vizsgálódásai és következtetései alapján előnkbe ad; magában foglalja a tér és az idő örökkévalóságát, az életet szülő és az életet megszüntető változásokat, a világok keletkezését és elmúlását, a létezés örök és végetlen voltát, és mindennek daczára mégis egészen más. Más, mert annak adja magyarázatát, a mint a tudomány minden szigorú logikája mellett sem képes megfejteni, hogy t. i. a létezésnek mi a végczélja ? A tudomány csak annak konstatálására képes, hogy a világ létezik, hogy örökös körforgásban van és hogy belőle semmi el nem veszhet; de arra már kielégítő feleletet nem tud adni, hogy miből, mikor, hogyan állott elő a létező világ, micsoda erő az, a mely annak meg nem szűnő változásait létrehozza, mi az a jelentőség, a melylyel az ember bír lelkének összes erőivel ós vívmányaival, s mi az a vógczél, a mely felé halad a roppant mindenség? A kijelentést magában foglaló istenige pedig mindezekre megadja a megnyugtató feleletet. Vegyétek elő mindannyian, kik az esztendő letelésével az elmúlás és az élet indulás nagykérdéseivel foglalkoztok, óh vegyétek elő Istennek kijelentett igéjét, s lelketek megtalálja benne a feltoluló kérdésekre a létezés titkait feltáró feleletet; de megtalálja benne egyszersmind azt az intést is, a mely életeteknek az új esztendőben vezérlője és irányítója kell hogy legyen. A kijelentett ige megtanít arra, hogy e világ eredete és létezése Istentől vagyon; hogy ennek az eredetnek és létezésnek forrása, indító oka az ő örök szerelme, s hogy a létezésnek és változásainak magasztos czélja az ő ingyen kegyelméből való üdvözülés. Abból az igéből megtanulhatod, hogy a látható anyagi világban s a felett egy örök és tökéletes szellemi és erkölcsi világ létezik; hogy az anyagi világ szakadatlan változásai, a keletkezés és elmúlás mind az 0 bölcsesége szerint történnek és pedig nem azért, hogy a világ élete egy örökös körforgás legyen, hanem hog