Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

tékozló fiúk, a megtérő bűnösök gazdag örökségét: az Istennek kegyelmét. Nincs földi orvos, a ki a lábadozó beteget azonnal munkára bocsássa. Óvatosnak kell lenni a lelki orvosnak is. A názárethi Jézus sem mondotta az ő lelki betegeinek: „Vedd a te nyoszolyádat és járj!" Azt mondani a még súlyos bilincseit szaggató léleknek: „Szeressed felebarátodat, mint önmagadat" — semmivel sem kevesebb, mint egy hosszas betegség alatt elaszott, legyötört embert mérkőzésre szólitani a világ legelső bajnokaival. Igen is, ennek a parancsolatnak keik őt elindítani új útra, új munkára ; de azzal a támogatással, a mit a világ Idvezítője sohasem vont meg a járni indulóktól. E keresztyén parancsolatot igen praktikusan vezette be az emberek életébe. Ebben lépést kell tartanunk vele. Első dolgunk, hogy megtanítsuk szegény felebarátunkat arra, hogy nem szabad kinek-kinek csak a maga hasznát nézni, hanem gondolni kell másokra is. Mi az, a mit tettünk másoknak okoz, öröm-e, vagy szomorúság? Kivánjuk-e, hogy mi velünk is ugyanazt cselekedje valaki a mi embertársaink közül? A mit nem akarsz, hogy cselekedjenek veled az emberek, te se tedd azt másokkal! Ezek azok az egyszerű támaszok, a miket a lelki gyógyulóknak segítségül adhatunk. Ez a keresztyén szeretet praktikus keresztülvitele, a gyengék számára adott tejnek eledele. Csak az a fájdalom, hogy az édes tejet a börtön kenyere keseríti meg. Sörös Béla. tárcza. Ó-esztendei ének. (A 13. számú új dallamra.*) 1. Szivem búsan miért remeg ? Arczomra a köny miért pereg? Egy év halálát siratom, Azért sóhajt fel bánatom ; Elmúlt időmet, hogyha nézem, A mit birék, enyészni érzem ; Azért búsong fájó szivem, Előtted, én jó Istenem! 2. Év évre oly gyorsan tűnik, Majd életünk is megszűnik; Nap, hold, csillag, egész világ Lehull egykor, mint kis^virág, Erezve^ittvmulandó voltom, Mély bánatom könyét kiontom Előtted, én jó Istenem, Hogy'így elmúlik mindenem. * Mutatványul a református $nek-Gyűjtemény új darabjaiból. 3. Idők Ura, tekints reám, Halld meg hozzád szálló imám! Te, ki voltál és a ki vagy, Végkép elvesznem óh ne hagyj ! Év év után bár gyorsan szálljon, És nyugtomat benned találom, Csak te maradj mindég velem, Gondviselő jó Istenem ! 4. Szivem ne félj, az Úrra nézz, Mert van, a mit nem ér a vész. Mit elvesz a muló idő, El Istened, megadja ő Nézz lelkem az Istenre bátran, Ki könyön és fájdalmon által A boldogabb honba vezet. Bízzál ember, Isten szeret! Elmúlás és örökkévalóság. „Truditur dies die" — mondja a pogány közmondás; „egyik nemzetség elmegyen, a másik eljő",— mondja az ó-testamentomi bölcs. De akár egyiket, akár másikat tekintsük is, csak egy a tanulság: az idő rohanó, soha meg nem szűnő haladása, s vele együtt elmúlása mindannak, a mi testi szemeinknek oly kedves, s melyekre nézve ezt mondja az ó-testamentumi bölcs: jó nékünk szemeinkkel látni a napot. De látjuk-e azt a ragyogó napot holnap, s ha látjuk, vájjon meddig látjuk, s meddig fog az még ragyoni e föld felett? Meddig fog egyik nap a másikhoz fűződni? Van-e, lesz-e határa az időnek, s hova, merre, mely czél felé halad az a világmindenség, a melynek a földdel együtt oly parányi részecskéi és szereplői vagyunk? Ezek a kérdések, a míg az esztendő napjait szakadatlanul rójuk egymás után, az élet mindennapi szorgalmatosságai között alig-alig vetődnek fel előttünk, hogy feleletet kérjenek. A mikor azonban elérünk az esztendő végére, ellenállhatatlanul tolódnak fel lelkünk elé, mert az elmúlásnak, az enyészetnek szomorú jelei vesznek körül bennünket minden felől. Miként tekintsük elmúló napjainkat, egymást követő esztendeinket ? Úgy-e, mint a melyek lejáratják e földnek s azon nekünk, rövid életű embereknek idejét s visznek egy ismeretlen, élettelen, czéltalan semmiségbe; vagy pedig valamely magasztos czél az, a mely felé haladunk, hogy azt elérve boldogító megfejtését, magyarázatát találjuk mindannak, a mi e földi életben titok vala, s a hol megleli magyarázatát minden kétely, elenyészik minden bántó ellentét és egy dicső harmóniába olvad fel az egész mindenség ? E komoly és lelkünket nyugtalanító kérdésekre két feleletet kapunk. Az egyik a világmindenséget csak anyagi mivoltában, tapasztalati feltűnésében vizsgáló tudománynak, a másik a kijelentésnek e felelete. A tudomány, a mely az időt és a tért számok