Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

vei sehogy sem fór meg a mai »világ« szertelen vagyonimádása, kábító fényűzése és féktelen ólvezethajhászása, a miknek a »világfiai«, ezek a »modern« emberek többé-kevésbbé rabjai levének. A hitetlenségnek a művelt és félművelt embereknél divatos emez alakja hazánkban is esküdt ellensége a keresztyén vallásnak. A hitetlenség másik alakja a materiálista szocziálizmus, a mely az alsóbb néposztályok némely rétegeit ejtette foglyul. Kifejlődve egyrészt a tőke és a munka, a vagyon és a szegénység természetes ellentétéből, másrészt kiélesítve a gazdagok kemónyszivűsóge és könyörtelensóge által, s végre elmérgesítve a lelketlen demagógok izgatásai s a nagy ipari ós gazdasági válság által, a materialista szocziálizmus megtagadj a az Istent, megtagadj a a hazát és mint »vöröscc internaczionálizmus hazánkban is ádáz dühvel tör nemcsak a gazdagok, a tőkések s az »urak« ellen, hanem az egyház és annak papjai ellen is. A hitetlenségnek eme másik formája még veszedelmesebb ellensége a Krisztus egyházának. — E két hitetlen ellenséggel szemben nálunk sem szünetelt az egyház- ós a hit-védő munka ; ele be kell vallanunk, hogy sem elég öntudatos, sem elég szervezett védelmet nem fejtettünk ki ellenök. Ezekkel az ellenségekkel szemben a templomi hitvédelem teljesen elégtelen; mert mind a tudományos materialisták, mind a szocziálista materialisták következetesen kerülik a templomot. Itt irodalmi ós társadalmi hitvóclelemre van szükség, a mi azonban nálunk még nincs kellően se szervezve, se kifejlődve. A mi törtónt, annak legjava a Prot. Irodalmi Társaság számlájára irható; nagy-gyűlésével ós kiadványaival derekas hitvédelmet folytatott, mind az ))úri«, mind a »nópi« hitetlenséggel szemben. A vallási reakezió ellen, a mely nálunk az ultramontanizmussal és a néppártisággal esik össze, valamivel öntudatosabb ós szervezettebb volt a védelmi harezunk, mint az előző években; de számottevő sikeréket még nem arattunk. Az ultramontanizmus nálunk is nagy erőfeszítéseket tesz arra nézve, hogy a hitetlenségben és erkölcsi sorvadásban sinylő társadalmat, a protestántizmus társadalmi, számbeli, politikai ós vagyoni legyűrésével, Róma csalódhatatlan főpásztorához, az egyedül üdvözítő akolba terelje. Jezsuita furfang, politikai fortély, pénz és vagyon ereje, előkelőségek befolyása és az alsóbb osztályok tudatlansága: mind-mind mozgásba hozatik a hierarkhiai érdekek teljes uralomra juttatása végett. Igaz, hogy politikailag eddig még kevésre ment az erőlködő ultramontanizmus; néppártja nem erősödött meg a képviselőválasztásokon és folytonos vereséget szenved az országgyűlésen. De azért nagy és hódító hatalom ma Magyarországon ez a »fekete« internaczionalizmus is. Társadalmilag mindenütt jelen levő hatalom, a mely a főúri szalonokban a babonás asszonyokat szuggerálj a, a tudomány csarnokaiban a tanuló ifjúság közé a felekezetiessóg konkolyát hintegeti és a nópkunyhókban a tanulatlan parasztokat fanatizálja; a községekben fögondja, hogy hithű »katholikus« orvosokat, jegyzőket, és képviseletet választasson; városokban jött-ment szerzetesek behozatalát, fanatikus apáczák betelepítését ós »katholikus« intézetek létesítését kitartó szívóssággal kezdeményezi és juttatja dűlőre, s az a legnagyobb boldogsága, ha mindezeket a gyűlölt »eretnekek« leszorításával eszközölheti. Az irodalomban és a napi sajtóban oly nagy erővel dolgozik, hogy a magyar nemzeti, sőt az egész világtörténelmet (lásd a Marczali történetét) kifogástalan pápás és néhol osztrák szellemben már csaknem egészen átgyúrta; »katholikuscc tanügyi irodalmat és pápás szellemben dolgozó filozófiai társulatot (Aquinói T. Társaság) alkotott és tart fenn; a napi sajtót nyilt klerikális (Alkotmány, Magyar Állam stb.) és titkos (Budapesti Hirlap, Magyarország stb.) klerikális napilapokkal, tömérdek pápista heti lappal elárasztotta. És legnagyobb sikerrel dolgozik ellenünk a lelki gondozás terén, nevezetesen a gyóntatószóken és az egyesületi munka (kath. körök, legény-egyesületek, kongregácziók stb.) mezejón, a mely munkának pusztító eredményeit a gyermekek eligérésének és az áttéréseknek statisztikájában oly keservesen tapasztalhatja a magyarországi protestantizmus. Ez offenzív munkával szemben a protestáns defenzió, a következetes és tervszerű védelem egészben véve még nagyon gyenge; de azért e tekintetben is haladást jelez a haldokló esztendő. Az irodalmi egyházvédelem mintha bátrabbá ós energikusabbá lett volna napjainkban; sárospataki laptársunk és szerkesztője határozottan az offenzív, a támadó harezmodort követte. Támadta, ostromolta a klerikálizmus gyengéit, sőt szenzácziós leleplezéseket tett pl. a jezsuiták moráljáról. A defenzíva terén az egyháztársadalmi evangélizáló munkásság vezetett, ós tény, hogy az erőgyűjtésnek, a hitbuzgóság fokozásának s a protestáns közszellem erősítésének munkáját fokozódó sikerrel végzi. Mert azok a keresztyén magvetések, azok az eszméitető, termékenyítő és hiterősítő hatások, a melyek a vasárnapi iskolák, ifjúsági egyesületek ós evangéliumi nőegyesületek bibliai óráin az önkónytes buzgóságból résztvevők lelkébe behatoltak, általános tapasztalat szerint már is kezdik meghozni termósök első zsengéjét. Az az evangélizált gyermek, az a bibliás ifjú s az az öntudatos keresztyén nő