Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-01 / 48. szám
nünk. A keresztyén testvériség kötelessége ez. Ha mi megtaláltuk az üdvösség kútfejét, hittestvéri hivatásunk, hogy másokat is eljuttassunk ahhoz. De Jézus is parancsolja, hogy elmenvén tanítsunk meg minden népeket, hogy prédikáljuk széles e világon az ő evangéliumát. A hitterjesztést ós hittérítést ép úgy parancsolja Jézus, mint a keresztséget. S ez az örök rendelet különösen időszerű napjainkban, a midőn oly sok küzöttünk ós körülöttünk itt a szunynyadozó és alvó, ott a kételkedésben ós hitetlenségben vergődő lelkek száma. Oh, a névleges, a holt keresztyének száma légió! Ezekben az adventi napokban buzduljunk föl a lelkeket ébresztő s a lelkeket megtartó keresztyén munkára. Ne nézzük közöny nyel a kétségbeesők és hitetlenek kínos vergődését, hanem vigyük el hozzájuk Jézus megszabadító evangéliumát: az istenfiúság és az Istenországa áldásait. Terelgessük ós tórítgessük Jézushoz a lelkeket, hogy minél többeknek legyen boldogító adventje a magyar hazában ! Sz. F. Az Énekeskönyv revíziója. II. Énekeskönyvünk szövegreviziója, mint a kiadott Gyűjteményből láthafó, négy dolgot foglal magában : 1. a régi énekek kiválogatását; 2. a régi énekek átdolgozását ; 3. új énekek felvételét; és 4. a régi dallamok revízióját ós új dallamok felvételét. A dallamok revízióját mellőzve, én csak a szöveg revíziójához akarok hozzá szólani. 1. A régi énekek kiválogatása sikerült. A zsoltárok legjava és a dicséretek gyöngyei mincl meghagyattak a mostani Énekeskönyvből. A kiselejtezés valóban csak a selejtesebb darabokra szorítkozik. A 150 zsoltárból megtart 87-et, kihagy 63-at s még néhánynak esetleges kihagyását javasolja a bizottság. A 238 dicséretből (a felállókat nem számítva) elvet 150-et, megtart 88-at a revízió. Ily sok dicséret kihagyását az az ismeretes tény teszi indokolttá, hogy dicséreteink között nagyon sok a vallási és költői tekintetben csekély értékű darab. Ideje is már, hogy Énekesünkből száműzessenek azok a szaraz, erőtelen, hitszegény énekek, a melyekkel a mult század sivár raczionalizmusa terhelte meg Enekeskönyvünket. Itt azt hiszem, eltalálta, a bizottság azt a helyes középutat, a mely számot vet a közönség ismeretes konzervativizmusával, de az elavult énekek kihagyását sürgető irodalmi szempontnak is eleget tesz. Az irodalmilag legértékesebb, a közönség által is leginkább kedvelt zsoltárok és dicséretek mind benne lesznek a megújítandó Enekeskönyvben. S a mostani Enekeskönyvnek kiszemelt 175 darabja elég is arra, hogy az újítástól idegenkeclőket lefegyverezze, ha csak valaki elvből nem ellenzi a régi Énekeskönyv revízióját. Az ilyeneknek bizonyára, a legkonzervatívabb rostálás sem fogja megnyerni a tetszését. Én magam azt tartom, hogy a bizottság által megtartott énekekből, nevezetesen a zsoltárokból, még bátran ki lehetne rostálni egynéhányat. 2. Az énekek átdolgozása megítélésénél, azt hiszem, úgy a tartalmi, mint az alaki revíziót figyelembe kell venni. A tartalmi revíziót egészben véve szintén sikerültnek tartom. Jól tette a bizottság, hogy a túlhosszú zsoltárokat ós dicséreteket rövidebbre fogta, a megcsillagozott zsoltár-verseket kihagyta, és mégis a rövidítéssel a tartalom egységén ós teljességén csorbát nem ejtett. Ezeket a megcsillagozott, henye zsoltárverseket úgy se szerette senki; nem énekelik templomainkban sehol. Az is előnye a revíziónak, hogy a zsoltárok erősebb zsiclós vonatkozásait szelidítte, a versszakok beosztását pedig akként eszközölte, hogy az egyes versszakok, különösen a legutolsók, magokban is kellő egészet képeznek ós külön is ónekelhetők. Ez a jelentéktelenebbnek Tátszó figyelem ós gondosság irodalmilag is nagyon emeli a munka becsét, gyakorlatilag peclig jelentékenyen növeli az Énekeskönyv használhatóságát. Ámde a revízió vallási, vagy ha úgy tetszik, hitelvi álláspontjával nem egészen vagyok megelégedve, s azt hiszem, hogy e tekintetben nagyon sokan vagyunk az elégedetlenek táborában. Kifogásomat úgy fejezhetem ki legtalálóbban, ha azt mondom, hogy a revízió meggyengíti az Énekeskönyv vallási erejét, lazítja a kegyességét, csökkenti az áhítatosságát; vagy így is mondhatnám : a revizió itt-ott túlságosan modernizált. Ez a moderneskedés a zsoltárokon is érezhető. A revizorok elvetik pl. a 33-dik zsoltárból Istennek »Iantban, hegedűben, czimbalmi zengésbencc való magasztalását és »szép hangzatú dalban, gyönyörű összhangban« kívánják magasztaltatni az Urat. Szerintem ez is igen radikális revizió. De az már határozott hitelvi hiba, a hogy a dicséreteket s különösen a bűnbánati énekeket megmodernizálja a bizottság; mert ez a keresztyén hiterőnek, a kegyességnek ós a kenetességnek határozott sorvasztása. Példák: a 162., 163, 164, 173-ik dicséretek. A mostani Énekesben így énekel a bűnbánó keresz-. tyén : »Én Istenem, sok s nagy bűnöm, Lelkemet szorongatják « ; a megújitandóban pedig