Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

a tanárokat nem tanítja meg' arra, hogyan tanítsanak, s csak azokat tanítja a pedagógiára, a kik ismét csak pedagógiát fognak tanítani?" A nevelésben és a módszerben való fogyatkozás miatt a középiskolai tanárok tárgyukból túlságos sokat követelvén, beáll a túlterhelés .. . Ezen és más alaptételek kifejtése után rátér a kérdésre, melynél a következő végeredményre jut: A középiskolák rendezése csak azon felfogásból indulhat ki, hogy az elemi iskola folytatása egységes előkészítő iskola legyen, mely magába foglalja a mostani (öt osztályú) gimnázium és a technikai (alreál) iskola tárgyait, leszállított számban és korlátozott terjedelemben. Ez az új középiskola kevesebb latinnal, görög nélkül, de több reáltanítással előkészítené a tanulókat egyfelől a líceumra (főgimn.). másfelől az olasz felsőreáliskolára (instituto tecnico). Lényegében tehát ez az egységes középiskola nem egyéb, mint az annak idején nálunk is kontemplált ; bifurkácziós, alsóbb fokozatában egységes középiskola, mely Olaszországban azért léptethető könnyen életbe, mert ott a középiskola kettéválasztása alsó és felső fokozatra mind a gimnáziumnál, mind a reáliskolánál már amúgy is megvan, — lévén ott egyfelől : alól gimnázium, felül liceum, — másfelől: alreál (scuola tecnica) és főreál (instituto tecnico). Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, koll. tanár. TÁRCZA. A tudomány és a hit. — A Mária Dorottya-Egyesület 19ul. január 1'2-diki szakosztályi ülésén Bettex müve nyomán tartott felolvasás. — Engedje meg t. hallgatóságom, hogy pár szóval jelezzem azon mozzanatokat, melyek felolvasásom megírására ösztönöztek. Nem tanulság nélküliek. Azon kivül, hogy Bettex „La religion et les Seiences naturallesb

i

czimű müvének olvasása folyamán ismételten sarkalt a vágy, hogy egyik-másik fejtegetését, melyek legközvetlenebbül ragadták meg lelkemet, lefordítsam, hogy szélesebb körben élvezhessék e nagy igazságok feltárását : utóbbi időben, sajnos, ismételten nyilt alkalmam olyan szerencsétlenekkel találkozni, a kik elemi sőt polgári tanítónői képesítésekkel kenyér nélkül, könyöradományokból tengetik szánalmas életüket. Ezeknek a szerencsétleneknek, miután felcsigázott reményekkel, nagy annyagi nélkülözések között elvégezték tanulmányaikat, sem az állam, sem egyesek nem képesek e sok tanulás áldozatait kenyérrel ellátni. Megdöbbent az ily szánalmas esetek látása, pedig ezek sokkal gyakoriabbak, semmint hinnők,* s meg* A müveit nők proletársága, mint azt az »Egyetértés« f. évi 13. száma statisztikailag kimutatja, kezd valóban megdöbbentő lenni. A kisdedovónői állások túl vannak tömve és több ezer diplomás óvónő hiába várja alkalmaztatását. A tanítónők száma, mint azt György Aladár a >Néptanítók Lapja< egyik közelebbi számában bebizonyította, már most is sokkal több, mint az állások száma. A mostani túltermelés arányát véve, 1901-ben 300, 1910-ben legalább 2CüO okleveles tanítónő lesz állás nélkül. A kereskedelem, posta, távírda, vasút ép úgy túl van tömve nőalkalmazottakkal, mint a tanítói pálya. győződéssel kérem fel az illetékes tényezőket, nem volna-e már ideje azon gondolkodni, miképen lehessen ennek gátat vetni ? Nem találnák-e a megoldás lehetőségét abban, hogy már az elemi iskolában oktató tanítónők lelkében élne az a meggyőződés, hogy egyedül a tudás nem boldogít. hogy ezen felül magasabb czélja is van az itjú életnek, t. i. lelkiismeretesen teljesíteni kötelességeit, abban a munka-körben, azon társadalmi osztályban, amelybe az Úr Isten helyezte, s nem volna-e kötelessége az ifjúság vezetőinek már a pályaválasztásnál figyelmeztem gyermeket és szülőt egyaránt a szellemi proletariátus veszélyeire ? Megtanítani arra, hogy a munka bármelyik nemét tisztelni, becsülni, szeretni kell. s hogy ne érezze magát, munkaterének egyszerűbb mivolta által lealacsonyítva. Szerencsés és dicséretes kezdeményezést látunk e tekintetben a Nagypénteki Református Társaságnál, a mely nyiltan kimondta, hogy ápoltjaiból földművelőket, jóra való becsületes cselédeket akar nevelni; de ez nem elég, mert ezen áldásosán működő egyesület csakis az elzüllött gyermekek védelmére szorítkozik. Gondoljunk azon 100 és 1000 gyermekre, a kik még nincsenek a züllés útján, de az élet súlya alatt hamar oda jutnak, ha csak a tudásra való igényüket neveljük, számba nem véve elég lelkiismeretesen életkörülményeiket. Igen kérem, ne értsenek félre, nem a tudás terjesztése ellen szólok, hanem a tudás helyes, egészséges mederben való visszaterelésének kardinális szükségét kivánom csupán hangoztatni. • * * A tudomány, a pénzzel együtt, a XlX-ik század bálványa. Mily babonás tisztelettel, mily hódolattal halljuk manapság a „tudomány vívmányait" dicsőíteni! Azt hinnők, hogy kétségbevonhatatlan alapigazságok, sőt isteni megnyilatkozások képezik alapját, hogy harczosai csalódhatatlanok, kik újjáalakítják a világot s megtisztítják azt minden salaktól; hogy a kultura legmagasabbra vitt fejlődésével végre egyetemes boldogságot áraszthatnak a szenvedő emberiségre. Az embernek a tudomány iránti hódolata nem alapnélküli, se tiszteletreméltó hajlam létjogosultságát tagadni nincs szándékomban. Lelkünknek sejtelmes, majd egyre öntudatosabbá fejlődő szomját, a tudás olthatatlan vágyát már a zsenge gyr

ermekben látjuk megnyilatkozni. Két nemes érzés heviti : szeretni akar és tudni. E két hatalmas érzésnek összhangteljesen kell egymást kiegészíteni életünk minden körülményei között. Ha egyik a másikat uralni akarná: megszűnik a lelki egyensúly. S mivel a tudás és a szeretet, illetve ennek fenköltebb érzése, a hit, az életben, fájdalom, gyakorta