Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

az egyházi közélet és az alsóbb fokú hivatalos orgánumok tárgyat nem adnak nekik. Azok, a kik a gyakorlati életben benne élnek és annak fogyatékosságait és szükségeit ismerik, ne várják azt, hogy a felül és kivül állók meglássák bajaikat, ha magok nem tárják fel azokat. Szóljanak ; adjanak kifejezést panaszaiknak, óhajtásaiknak ; tárgyaljuk meg azokat sajtóban és értekezleteinken, s akkor majd lesz, a mivel a konvent és kiküldött bizottságai foglalkozhatnak. Ne üljünk hát száraz ágon hallgató ajakkal, hanem szóljunk és dolgozzunk, a míg nem késő. Hamar István. A pápaság közművelődési helyzete. Mutatvány Hoensbroech gróf »Das Papstthum in seiner social kulturellen Wirksamkeií« cz. művéből. Az idők folyamán létesült hatalmak közt a pápaság kétségkívül egyike a legjelentékenyebbeknek, sőt egyenesen a legjelentékenyebb hatalom. A pápaság a szó igazi értelmében világhatalom ; de nem egyenlő a többi világhatalommal, mert azok közül hegyként magaslik ki. E túlszárnyaló egyenlőtlenségének alapja nem fennállásának hosszú tartamában — 1400 éve áll a világesemények előterében, — hanem természetében és hatalmi eszközeink sajátosságában van. A pápaság lényege és hatalmi eszközei a vallás bélyegét viselik. Azzal az igénynyel lépnek fel, hogy földfelettiek, szellemiek s isteniek. S ennek az igénynek valódiságában már másfél ezredév óta milliók hisznek: a r. katholikusok. Ezek előtt a pápaság a maga eredete, czélja és eszközei szerint lényegileg közvetlen isteni intézmény. Jézus Krisztus, az emberré lett Istenfia, igaz Istenből való igaz Isten, földi léte alatt Péter apostolban maga alapította meg a pápaságot s adott annak örök fenmaradást. A pápa a Krisztus helytartója, a pápaság a Krisztus isteni művének élő folytatása. Megrendítő valami van ezekben a gondolatokban. A kinek ezek igazság: az egyrészt leroskad az örök és változhatlan istenség mélységeiből a földi lét múlandóságába és változandóságába került eme világfeletti hatalomnak nyomasztó méltósága előtt, másrészt meg lángoló odaadásra és áldozatra kész lelkesedésre hevül az emberré lett Isten ilyen hagyatéka iránt, melyben magának a végtelen Istennek jósága, hatalma és nagysága megtestesülve vonul át a századok viharain és változásain változatlanul. Ez a hangulat él a hivő katholikusban a pápaság iránt. Ennek a hangulatnak a pápaságra vonatkozó történeti igazsághoz semmi köze sincs ugyan, de maga e hangulat, mint történeti tény áll előttünk, melylyel a pápaság megítélésekor számolnunk kell. Ez a felfogás a pápaság által elért roppant hatalmi kör megértésének a benső alapja. Való igaz ugyan, hogy világi hatalommá növésének külső körülmények is kedveztek, de az is tény. hogy azok a gyökerek, melyekből a pápaság külsőleg is folyton-folyvást új életerőt nyer, a vallásból — véve a szót tulajdonképi értelemben — táplálkoznak. Mert a r. katholiczizmus, ha az ultramontanizmustól elválik, szintén vallás és szintén keresztyénség, habár nem is maga a vallás, nem is maga a keresztyénség * * Nem tartozom tehát azok közé, kik a r. katholiezizmustól a vallásosságot és a keresztyénséget egyszerűen elvitatják; azok közé sem tartozom hát, a kik a katholiczizmust mint vallást hatalmi eszközökkel akarják ostromolni. Eltekintve a türelem elvétől, melyet én vallási dolgokban legfőbb törvénynek tartok, az ilyen harezot tiltja a vallásról és a keresztyénségről táplált felfogásom. Minden vallás, tehát a keresztyénség is lényegében szubjektív. Nem azt jelenti ez, mintha a keresztyénségnek nem volna objektiv tartalma, de hogy vallássá váljék, kell, hogy ez az objektiv lartalom az egyes embernek, vagy az emberek egy csoportjának szabad szubjektivizmusában kia'akuljon. A katholiczizmus is e kialakulásnak egyik történeti formája, s mint ilyennek van jogosultsága. A katholiczizmus nem evangéliumi, azaz benne végtelen sok nem felel meg az írásnak. De az írásszerűség maga még nem az egyetlen mértéke sem a vallásinak, sem a keresztyéninek. Bizonyság erre az Apostolieum, melytől, bárha nem felel is meg mindenben az írásnak, sem vallásos, sem történetileg keresztyéni tartalmát elvitatni nem lehet. Krisztus tana, a mint az történetileg előttünk áll, épenséggel nem valami kész rendszer, nem ennyi meg annyi változhatlan tantétel lánezolata. A ki a keresztyénséget így fogja fel, már akár kath., akár evang. szellemben teszi ezt, téved, mert az istenit felcseréli az emberivel, s ha ezt a maga keresztyénséget hirdeti egyedül jogosult keresztyénségnek, az igaz vallásosság és keresztyénség alaptörvényét, a türelmet sérti meg. A Krisztus keresztyénsége a túlvilágira valő utalás, indítás arra, hogy erkölcsi igazságokat vallásossan fogjunk fel; morál az és nem dogma. De azért akár a kath , akár az orhodox-evangélikus dogma szintén nyughatik vallásos keresztyén alapokon, s mindenek felett, a ki azt hivő lélekkel fölfogja és vallásos érzülettel átéli, szintén van ennek is vallása és keresztyénsége, bárha ennek a külső formának, melyben úgy a vallást, mint a keresztyénséget felfogja és bírja, nincs is eszmei, hanem csak történeti jogosultsága. Luther maga sem támadt ez ellen, a mi vallásos, hanem csak a mi vallásellenes volt a katholiczizmusban. E vallásellenes dolgokhoz tartozik pedig első sorban maga a pápaság, a mennyiben isteni intézménykép akar szerepelni. Mert minden hazugság vallásellenes. De mint egy ker. közösség emberileg alakult középpontjának, még a pápaságnak is van keresztyén történeti s ennélfogva vallási értéke. Evangélikus és katholikus keletkezésük alapját és jelenségét tekintve áthidalhatlan ellentétek, ámde e/.t az ellentétet semmikép sem fejezi ki igazán az ilyenféle szembeállítás: keresztyén és nem keresztyén, vallás és nem vallás. Ha az evangélikus és a katholikus ellentétét egyes szavakkal (jelszavakkal) akarjuk jelölni, a mi azonban mindig balui sikerül, akkor a legmegfelelőbb volna ezt mondani: kényszer és szabadság, tekintélyhit és szubjektivitás. A míg emberek lesznek, a keresztyénségnek különböző felfogása is meglesz, s minden felfogásnak meglesz a tévelygések daczára is a vallásos magva. Merényletnek tartom azt az eljárást, mely e felfogások közül bármelyiknek a kedvéért is egy másikat elnyomni igyekszik. Én teljes meggyőződéssel az evangélikus részen állok és küzdök a katholikus ellen, de a katholikus ellen való e harcznak, a mennyiben az nem ultramontán, olyannak kell lennie, a melyben szelídség és szeretet, felvilágosítás és tanítás vezetnek.