Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-13 / 41. szám

könyvvitellel szemben egy egységes harmonikus világnézet elnyerése az, a mely Háckelt lelkesíti. E tekintetben szerzőnk szerint a természettudósnak ép úgy, mint a theológusnak a bölcselethez, mint közös alaptudományhoz kell fordulnia. De az egyháztörténetírót a modern monizmus azonnal annak antik alakjára, Carpokrates gnosztikus „mindenegységre" emlékezteti, a melyben Háckelhez hasonlóan szigorú ethikai idealizmusa daczára „a keresztyén istenfogalom helyére a pantheistikus monas lép". Nippold, hogy kollegája, Háckel sajátos monisztikus hitvallását méltányolhassa, hivatkozik a legújabb egyháztörténetében (III. 2.) bővebben is ismertetett „vallásfelekezeteken kivül álló vallásnak legújabb formáira", a melyekhez Egidyt, Gizyckit, de Lagardet, Nietzschét, Tolstoit, az ethikai kultura társulatait, a kogitánsokat s a szellemvallás híveit sorozza. Ennek igazolásául elmondja, hogy „a theológiának is, mint tudománynak helyet kell foglalnia a tudományok organikus egyetemében", s hogy „főleg a természettudománynyal kell szerves összefüggésbe lépnie". Elismerte ezt annak idején Rotlie is, ós a mai theológiának is egy Helmholtz, Yierordt, Dubois-Reymond, Yirchow és Tyndall természettudományával kell szövetkeznie. A theológia czélja: a vallásoserkölcsi életközösség ápolása és fejlesztése, a mi csak úgy lehetséges, ha szerves kopcsolatba lép a természettudománynyal s energikusan védi a humanisztikus alapot. A természettudós hitvallása nagyon is megfér a theológusnak hitvallásával, mely utóbbinak tárgya a Jézus Krisztus, mint a világtörténelem központja, a kinek üdvözítő istenhitén alapul máig is a modern kultura közös életjava. A mit azonban Nippold Háckel monizmusán kifogásol, az annak „elkeseredettsége a theológia ellen", s annak, könyenhivősége a kritikátlan tekintélyekkel szemben, a keresztyénség megítélése tekintetében. De némileg igazolni próbálja természettudós kollegájának elllenszenvét a mai theológiával szemben. A „kriptopapizmus" vett ma erőt bizonyos theol. körökön „a reformáczió áldásaival szemben", a minek eredménye a nemzeti irodalomnak s a modern műveltségnek attól való fokozatos eltávolodása. Egész irodalma van ma a theológia- s az egyházellenes felfogásoknak, és sokak meggyőződése szerint „az ev. egyház ma ép olyan műveltségellenes intézmény, mint a pápás egyház". Háckel ebben a zűrzavarban csak abban tévedett, hogy a keresztyénség megítélésében egy Hasé, fíügenfeld, Holtzmann és Lipsiussol szemben „recht eigentlich Schundliteratur"-ra támaszkodott, s ez alapon vakon követte „az evangéliumok eredetéről szóló apokrif meséket", s „czudar módon illette Jézust és az ő anyját", a mivel aztán önkénytelenül a hierarchizmusnak, a szocziáldemokracziának és a dogmatizmusnak tesz szolgálatokat. Háckel ugyanabba a tévedésbe esett, mint Strauss „új hite", vagyis összezavarta az igazat a hamissal, s a lényegest a lényegtelennel. Támadja Háckel a vallással való visszaélést, Jüldözze a csudahitet s a Taxii-féle szédelgéseket, s folytasson Hoensbroech ós Hansennel, Fredericy és Leával irtóháborút az inkviziczió. az eretnekbiróság, a boszorkánypörök és a cölibátus természetellenes kényszere ellen, s akkor neki is helye leend a templomot tisztító Úr közelében. De így maga is azoknak érdekeit mozdítja elő önkénytelenül, a midőn a keresztyén kultura maradandó alapjai ellen fordítja fegyverét. Modern szellemi életünk ideális javainak megvédelmezésében a vatikanizmus ellen természetes szövetségesei lesznek épen a liberális theologusok. E helyen gyönyörűen jellemzi Nippold a mai német protestantizmus szakadozottságát s a német egyházpolitika canossai útjait. Nippold reméli, hogy ez álhatalmasságok elleni küzdelemben Háckellel még találkozni fognak. Nippold műve komoly, előkelő és békülékeny hangon van megírva. S bár figyelmezteti kollegáját eljárásának végzetes következményeire, mégis él benne a remény, hogy Őt meggyőzheti. Itt talán túlságosan optimisztikus ízű, a mint hogy szerintünk túloz Háckel művei tudományos jelentőségének elismerésében. Annyi bizonyos, hogy nyereség volna Hackel természettudományi monizmusának a keresztyénséggel való összeegyeztetése ; azonban félő, hogy a tudomány, a kultura és a keresztyénség ily módon való mesterséges összeforrasztása mellett épen a keresztyénség fog veszíteni a maga sajátos örök lényegéből. Ránk legalább Nippold apologiája ezt a benyomást tette. Szerintünk a keresztyénségnek egyént és társadalmat meggyőző és boldogító ereje annak evangéliumában, s nem holmi tudományos theóriákkal való eklektikus összeegyeztetésében keresendő. E tekintetben tartalmasabb gondolatokkal találkozunk Eucken, a jénai bölcselő „Der Wahrheitsgehalt der Religion" czímű művében. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. belföld. Szives kérelem a két protestáns egyház tollforgató férfiaihoz. A Luther-társaság egy konfirmácziói emlékkönyv megszerkesztésével bízott meg engemet. Az a szerény véleményem, hogy egy jó, protestáns ifjúsági emlékkönyvre nagy szükség van. mivel a könyvpiaczon ma feltalálható s ifjúsági emlék- és jutalomkönyvek gyanánt szereplő munkák egy része olyan, hogy az ifjúság érettségi fokát messze fölülhaladja s azért az ifjúságra semmi vonzó erővel sem bír; másik része meg — ha nem pápista-ízű — vallásilag teljesen közönyös, hiányzik helole az igazi ev. protestáns szellem. Ez pedig nem lehet közömbös előttünk. .Azt hiszem, ha ev. pap, tanító vagy szülő ev. konfirmándusnak, növendéknek, gyermeknek bizonyos kiváló alkalmaknál jó s tanulságos könyvet ad emlékül, akkor az olyan legyen, a melyből tanuljon is valamit, de mindenek előtt szivében a „bölcseség kezdete" : az istenfélelem s az ev.