Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

A keresztyénség lényege.* Harnack berlini tanár és illusztris dogma- és egyháztörténetíró a múlt téli félévben a berlini egyetemen az összes fakultások hallgatói előtt eladásokat tartott a keresztyénség lényegéről. Ezekről az előadásokról maga Harnack azt mondja, hogy „quintessentiáját" képezik „az ő vallásos, theológiai és históriai ismereteinek"; s hogy „a vallásos ismeretnek és a békének" akar vele szolgálni „és nem a pártoskodásnak". Vallásos erővel és gyönyörű nyelvezettel írott munkája immár a III, kiadásban forog közkézen. Harnack a tudomány fóruma előtt akarja bemutatni a keresztyénséget, mint igazságot s mint abszolút vallást. Az evangéliumot a maga tisztaságában föltüntetni, s a theológia emez alapkérdését minden oldalról megvilágítani czélja az ő bibliai és történettudományi fejtegetéseinek. Műve két részre oszlik, a melynek egyike „az evangélium lényegét és tartalmát", másika pedig „a történetben való fejlődés menetét" ismerteti. Az első részben az evangélium szocziális erejét és hatását ismerteti, a midőn az egyes előadásokban megvilágítja az evangéliumnak „a világhoz (aszkézis), a szegénységhez (szocziális kérdés), a joghoz (földi intézmények), a munkához (kultura), az istenfiához (christologia) és a tanhoz (hitvallás) való viszonyát". E kérdéseket megelőzőleg „Jézus igehirdetését" ismerteti „főbb vonalaiban". Az evangéliumok történeti jellege és megbízhatósága, daczára a Strauss-Renán-féle kritikának, kétségtelen, mert szemléltető képet nyújtanak Jézus beszédeiről, jellemzően ecsetelik élethivatását és mesterileg tüntetik föl tanítványaira gyakorolt páratlan hatását, A részletkérdésekben való eltérés daczára teljes megegyezés konstantálható az evangéliumok között ebben a három kérdésben: az Isten országa és annak eljövetele, Isten, mint mennyei atyánk s az emberi lélek véghetetlen becse, s végül a szeretet parancsa és igazsága, E kérdések képezik „centrumát" Jézus vallásosságának a zsidósággal szemben; s Jézus vallásának és ethikájának „compendiumát" a hegyi beszéd alkotja. Ebben van Összefoglalva a Jézus evangéliumának eleje és veleje, a minek tömör ismertetése ntán az evangélium különböző vonatkozásait tünteti föl. Első az evangéliumnak a világhoz való viszonya, vagyis az aszkézis kérdése. Az evangéliumnak a buddhista vagy pápás aszkezishez semmi köze. Annak, hogy Krisztus a szerzetesség morálját tanítaná, az evangéliumban semmi nyoma. Az evangélium épen nem tagadja meg a világot, sőt inkább minden munkás erkölcsiségnek örökké élő kiapadhatatlan forrása. Az Istenben való bizalom. az alazat, a bűnbocsánat s a felebaráti szeretet az a kör, a melyben Jézus erkölcsi evangéliuma mozog. Ennek az evangéliumnak három ellensége van : a mammon, a gond s az önzés, de az azok ellen foly-* Harnack: Das Wesen des Ohristentums. Leipzig (Hinriclis) 1900. 189 lap. Ára 3*20 márka. tátott küzdelem még korántsem nevezhető sem aszkezisnek, sem pesszimizmusnak. A szolgalatkész és önfeláldozó szeretet fegyvere e küzdelemnek. Ha van aszkézis az evangéliumban, az csak az önfeláldozó szeretet aszkezisének mondható. A középkori assisi Ferencz a keresztyénség „klasszikus képviselőjének" korántsem mondható. A második kérdés az evangéliumnak a szegénységhez való viszonya, vagyis a szocziális kérdés. Jézus nem volt szocziális reformer, sem pedig szocziális programmot nem adott az emberek egyenlőségének s nyomasztó gazdasági helyzetüknek megszüntetésére. Az evangélium a szocziális vagy gazdasági mozgalommal nem azonosítható, mert az a „szegénység", a melyről az evangéliumokban szó van, a gazdasági szegénység mellett a vallásos alázatra és lelki fogékonysága vonatkozik. Ilyen értelme volt annak Izráelban s igy használta Jézus is. Első sorban „lelki" szegénység értendő alatta. Koldulást vagy általános szegénységet soha sem prédikált Jézus, hanem csak az anyagi javaknak veszélyességét az emberi lélekre. A keményszívűség, a földi gond s a világias érzület fakadnak fel az anyagi javak nyomában. A szegénység és anyagi szükség megszüntetésére vonatkozó szocziális programmot Jézus nem adott, s általában tartózkodott a gazdasági és kortörténeti viszonyokba való elegyedéstől. A felebaráti szeretet hirdetésében az evangélium egyaránt szocziális és individuális. Szocziális tanításai szent komolyságukkal és meggyőző erejökkel a szolidaritásnak és a testvériesülésnek megvalósítását czélozzák, a melynek alapja az istenországa s az emberi lélek véghetetlen becse. A harmadik kérdés az evangéliumnak a joghoz való viszonya, vagyis a földi intézmények kérdése. Itt két főkérdésről lehet szó, ú. m. az evangélium viszonyáról a felsőbbséghez s a jogi intézményekhez. Jézus nem volt politikai forradalmár és politikai programmja sincsen. Általában kerülte a földi viszonyoknak és mennyei hivatásának összezavarását. Ezt azonban nem lehet Johné és Tolstoi értelmében vennünk, kik azt mondották, hogy az evangéliumnak semmi köze a joghoz. Csak a korabeli brutális zsarnoki jogot ítélte el élesen, a melylyel szemben hangsúlyozta, hogy minden jog forrása az Isten, hogy a földi jog csekély értékű valami, s hogy az Isten igazságosságának és könyörületességének megfelelőleg nekünk is elleneinkkel szemben a szigorú jus helyett szeretetet és megbocsátást kell tanítanunk. A keresztyén ember joga lényegileg véve szolgálatban való szeretet felebarátaink irányában. Nem jogra, hanem szeretetre van szüksége az emberiségnek Jézus evangéliuma szellemében Nem a földi viszonyok átalakítása, hanem az. emberi lélek megmentése a fődolog a keresztyénségben. A 4-ik kérdés az evangéliumnak a munkához való viszonya, vagyis a kultura kérdése. Strauss vádolta azzal a keresztyénséget, hogy érzéke sincsen a tudomány, a művészet s áltatában a „humánus" kultura iránt. Erre vonatkozólag helyesen mondja Harnack, hogy a