Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

munkának, művészetnek és tudománynak s általában a kulturának nem in abstracto, hanem mindig csak valamely korszakra nézve van eminens jelentősége, hogy továbbá a munka és a kulturális haladás nagyon becses valami, de még nem maga a szeretet által valósuló legfőbb emberi ideál vagy a legfőbb jó, s végül hogy Jézusnak biztos tudata volt az ő igehirdetésének agresszíve haladó jellegéről. A keresztyénség az igazi kulturmunka az emberen s a népek és nemzetek között. Krisztus megjelenése — mondja joggal egy újabb történetíró — egyetlen alapja minden valódi erkölcsi kulturának, s a mily mértékben terjed a keresztyénség, olyan mértékben halad vagy hanyatlik a kultura is a történelemben. Az 5-ik kérdés az evangéliumnak és az istenfiának., vagyis a christologiának kérdése. Csudálatos, hogy „épen a christologia talaján kovácsolták az emberek vallásos tanaikat rettenetes fegyverekké és keltettek félelmet és borzalmat minden felé". Pedig a christologia, vagyis Jézus önbizonyosságának a kérdése épen nem megoldhatatlan. Jézusnak eszeágában sem volt evangéliumától függetlenül valamelyes „tant" állapítani meg az ő személyiségéről és méltóságáról, és csak Istenét és atyját nevezte legfőbbnek és egyetlen jónak. Ez a két határvonal az, a melyen belül Jézus önbizonysága értendő, s a melyet pozitive istenfiának és Messiásnak nevez az evangélium. Istenfiúságának szférája az istenismeret s „annak egyetlenségét, mint az ő titkát, semmiféle pszichológia sem fogja megfejthetni". Messiási tudatára Izrael királysága, Mózes és a nagy próféták voltak befolyással. A messiási képzetek dogmatikájáról Jézus korában szó sem lehet. Messiási tudatának alkotó részei: benső hivatottsága a zsidó vallástörténelemben, s hogy ő az evangélium személyes ereje és valósága. Jézusnak az evangéliumhoz való viszonyáról azt mondja Harnack, hogy „nem a fiú. hanem egyedül az atya való a Jézus által hirdetett evangéliumba". E tételét méltán megtámadta a kritika (Alig. Ev.-Luth. K.-Ztg. 42—43-ik és Christl. Welt 46. sz.), mert Jézus nélkül az evangélium hatástalan. Harnack fejtegetései Jézusnak az evangéliumhoz való „negatív és pozitív viszonyáról" itt nagyon homályosak és könnyen félreértésre szolgáltathatnak okot és alkalmat. Az utosó kérdés az evangéliumnak a tanhoz való viszonyát, vagyis a hitvallás kérdését illeti. Az evangélium nem elméleti tudomány sem világbölcseség, hanem örömhír. Fődolog a vallás és a követés, vagyis az érzület és a cselekvés hitvallása. Még kevésbé természetismeret az evangélium, mivel abban csakis az élő Istennek vallása, tehát vallásos-erkölcsi valami a fődolog. A személyesen átélt vallás Jézus egyetlen hitvallása, a melylyel szemben minden más „képmutatós és veszélyes". Az evangélium nem vallástan, nem doctrina, hanem az Isten- és emberszeretetben gyökerező élet és erő. Az evangélium főbb alapvonalairól és fontosabb vonatkozásairól szóló első résznek függelékeként ismerteti végül Harnack az evangéliumnak a miénktől eltérő s rég meghaladt „világ- és történetképét", és föltünteti annak főbb ellentéteit, a szellem és anyag, Isten és a világ, a jó és a rosz közötti megkülönböztetésben. Főleg az evangélium főbb alapproblémáiról szóló I. részt támadta meg minden elismerése daczára a kritika. Azt mondotta, hogy Harnack felfogása a keresztyénség lényegéről „nagyon egyszerű", hogy nem eléggé méltányolja a bün komoly pozitiv valóságát, hogy hiányos az Üdvözítő művéről és érdeméről szóló felfogása, hogy húsvéti igehirdetése nem az egyház örömhíre, s hogy Krisztus képe nem a valódi istenfiáról szóló egyházi christologia. Ellenvetésül (p. o. Luthardt lapja) azt is felhozták, hogy „Harnack keresztyénsége teljesen elütő a Krisztus gyülekezetében minden időben és minden helyen uralkodó keresztyénségtől", mi több abban „féktelen szubjektivizmust és piritualisztikus radikalizmust" is láttak. Mivel itt „más evangéliumról, más Krisztusról és az objektív tényezők helyett csupa szubjektív mozzanatokról van szó, Harnack műve, kimondott czéljának, a vallásos ismeret és a béke szolgálatának pozitiv iránya és vallásos közvetlensége daczára sem felel meg". De a bírálatokra itt ki nem terjeszkedhetünk, hanem áttérünk a mű II. részének: az evangélium és a keresztyén vallás történeti menetének ismertetésére. De előre is kijelentjük, hogy mi Harnack műve első vagy alapvető részében sem vagyunk hajlandók látni, „a Krisztus keresztjének meggyalázását". (Vége köv.) Dr. Szlávik Mátyás. ISKOLAÜGY. A lefolyt 1900-ik év tanügyi mozgalmainak áttekintése. 2. A középoktatás körében. a) Addig is, míg a tanárkörök működéseiről külön czím alatt később részletesebben szólhatnánk, előbbi czikkünkről jelen feladatunkra hadd képezzen átmenetet az a remek felolvasás, melyet a kassai körben dr. Takács Menyhért premontrei főgimn. igazgató és préposthelyettes tartott az egyetemi oktatás deczentralizácziójárói (1. Tanáregyes. Közi. 18. sz.). Azt az éles ellentétet, mely a középiskolából kikerült ifjú-és a budapesti egyetemre csak beiratkozott, de a félremagyarázott tanszabadság és a fegyelem teljes hiánya miatt ott sem a tudománynyal. sem semmi komoly törekvéssel nem foglalkozó ifjú közt nálunk létezik: eddigelé senki elevenebb színekkel és a valóságnak megfelelőbben nem festette, mint a nevezett értekező, mondván többek közt: „Mennyi szép reménynyel. mily nagyratörő várakozással s mily büszke önérzettel hagyják el tanulóink a középiskolát, a mint kezökhöz kapták a legelső, világra szóló, fényes okiratot: az érettségi bizonyítványt. Hát még az a szülő — szegény — mily áradozó örömmel hirdeti funek-fának. hogy a fia kiállotta a legnehezebb vizsgálatot, még pedig szép sikerrel. Mi lesz abból, micsoda ész, micsoda talentum ! Valljuk meg az igazat, mi is szeretjük kivenni a magunk részét az általános örömből és boldogságból,