Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-02 / 22. szám

nemzedékkel növekedő felosztás következtében a földbirtok annyi részre szakadt, hogy csak kevés család élhetett meg azok jövedelméből. Es a szabad parasztok? Azok lassanként napszámosokká lettek és sokkal roszabb helyzetbe jutottak, mint egykor a jobbágyok voltak, kiknek a földesúr, már csak önérdekből is, szükség, betegség, vagy szerencsétlenség esetén segítséget nyújtott és gyámolul szolgált. Most? Most az önálló napszámos saját erejére van utasítva, épen úgy, mint sorstestvére a „végzett földesúr", a hivatalkereső sápadt alak. Hamar végeztek mindketten. Mert a kisbirtokért, a kunyhóért adót kellet fizetni, s az adók neme, száma évről-évre nagy mértékben szaporodott. Az igények megvoltak, nem szállottak alább, sőt talán még emelkedtek is! Ha a kisbirtokos, a paraszt szükségbe jutott: adósságot csinált. Uzsorások és árendások kezei közé került. Es a nóta vége az volt mindig, hogy néhány év alatt vége lett vagyonának. S lett belőle proletár! De a „polgárok", az iparosok sem jártak jobban. Sőt megérezte a „szabadságot" a kereskedő is ! A korlátozó czéhrendszer megszűnt. Szabad lett az ipar, szabad a kereskedés. A szabad iparosok száma annyira felszaporodott, hogy túlságos verseny keletkezett. Annyi lett a kereskedő, hogy ezek is mint iparosok egymás árúinak árát szorították le. Es mikor épen egymást legjobban nyomorgatták, jött mindkettőre a czápa, mely mindkettőt elnj^elte, illetve elnyeléssel fenyegeti. Jött a gyár, jött a vasút, a kisipar, a kiskereskedelem e gyilkosa. A gyár olcsón és gyorsan dolgozik; a vasút meg elhozza az árút gyorsan és olcsón bárhonnan is. A gyári czikkek olcsósága a munkadíjt nagyon lenyomta s ebből az következett, hogy az ipar többé nem volt képes a családot eltartani. — A gyárak gombamódra szaporodtak s a szegényebb iparosok s az önálló szabad legények a gazdag gyár urak szolgálatába léptek. Es mint gyári munkások, kiknek napidíjokból nem ritkán még családot is kellett eltartani, alig voltak egyebek a gyár-urak rabszolgáinál. Ha beteg volt és nem dolgozott, nem kapott fizetést ; ha ereje fogyott, fizetése is kevesbedett. Éhezett? fázott? meghalt? — az az ő és családja magánügye volt! Mit törődött a munkaadó a munkás magánügyeivel? Mi köze hozzá? „A szabadság és egyenlőség állapota, melyért anynyi vér folyt, az emberiséget gonosz állapotba látszott hozni. Mit nyert azzal a világ — kérdezték — hogy a harmadik, a polgári és a paraszt-rend a nemességgel és a papsággal egyenjogúvá lett, ha most ugyancsak a gazdag polgárság a negyedik rendet, a birtok nélküli munkásokat a régebbinél is nagyobb szolgálatban tartja?" Mit használ a szabad verseny, ha a kisebb kereskedők az alacsony árak mellett lassanként a nagyáruházaktól jönnek függésbe és csak hamis bukások, vagy a „nagy házak" szolgálatába való lépés által tarthatják fel magokat? mert önállóan, a vékony jövedelem mellett nem képesek megélni, nem képesek családjokat fentartani. Közben a tőkepénz oly uralomra és zsarnoki hatalomra emelkedett, a minővel azelőtt egy előjogokkal bíró rend sem dicsekedhetett. S most azt kérdezték: „Vájjon korlátolt-e az egyenlőség joga? Vájjon a forradalom az egyházat birtokaitól, a papokat tizedeiktől, a nemességet földesúri jövedelmeitől csak azért fosztotta-e meg, hogy a tőkepénzesek, a vagyonos középosztály vagyona növekedjék és a munkásosztály nagyobb függésbe jusson? És ekkor megemlékeztek róla, hogy a középkorban a Fuggerek, az újkorban a Thurzók, és a legújabb korban a Rothschildek mily hasznos szolgálatokat tettek nagy tőkéikkel a nagy vállalatoknak, és a kis tőkének és a kis vállalatoknak segítségére, és a kis hitelt keresők kényelmére és hasznára felállították — különböző néven — a takarékpénztárakat. Tudjuk, mennyit fáradozott az ilyenek létrehozása körül hazánkban a nagy Fáy András. De az orvosság nem gyógyította ki, mert nem gyógyíthatta ki teljesen a betegséget. És ekkor megemlékeztek róla, hogy már a nagy franczia forradalom idejében megpróbálta Babeuf az embereket anyagilag és politikailag egyenlőkké tenni, kommunisztikus alapon. — De ez ábránd volt! — Saint Simon gróf rendszere, melyet a nemes jellemű Bazard a szabadságért és a népboldogításért lelkesedő férfiú is támogatott sokáig, őrült túlzásai folytán megbukott. És íme „a vagyon igazságosabb kiosztásának", a családi vagyon örökösödési joga megszüntetésének és a kiterjesztett bankrendszernek eszméje, mely szerint ezentúl mindenki annyi vagyont kapott volna, a mennyit tehetsége és munkája után megérdemel, — csődöt mondott! — Fourier Károlyt, az ő szocziál-systhémiájával, társadalmi rendszerével, mely a szoczial-harmoniát, társadalmi összhangzatot volt hivatva megteremteni — kinevették. Legfeljebb megdicsérték kitartását, mely abban nyilatkozott, „hogy nyilvános felhívásban" egy emberbarátot keresett, ki őt egy millióval gyámolítaná, és tizenkét álló esztendeig mindennap elment a meghatározott órában a kijelölt helyre, megnézni, vájjon a keresett emberbarát nincs-e ott az egy millióval, melyen ő, a Phalanxot, az 1200 nál is több család közös háztartásának épületét felépítené. — De bizony az egy milliós emberbarát nem volt ott! Hasztalan kisérlette meg Gonsidérant e rendszert javítani ; hasztalan tett Owen angol gyáros kísérletet a maga gyári munkásaival; hasztalan kisértette meg Buonarotti Babeuf rendszerét javítani, és hasztalan liczitáltak rá a szocziálista apostolokra a kommunista apostolok: Cabet a maga ikari kommunizmusával és Proudhon, és hasztalan volt a Louis Blanc erőlködése és Albert munkásnak a miniszteri székbe való ültetése 1848-ban és a tömérdek millió frankba került „nemzeti műhelyek" felállítása, és végül haszontalan volt a kommunizmusnak vad, a nemzeti dicsőség emlékeinek rombolásával járó úgynevezett „petroleur" pusztítása Párisban 1870-ben, — a probléma megoldatlan maradt! Megoldatlan, daczára Rodbertus, Lassale, Marx és Engels tudományos fejtegetéseinek ! . . . Pedig mindenki tudja, hogy a szoczializmus apostolai azt hirdették, hogy a vagyon csorbítása nélkül, az anyagi és szellemi erők egyesítésével akarnak jólétet és boldogságot terjeszteni; akarják a nyomort megszüntetni és a legszegényebbet is kielégíteni. De hát abban tévedtek mind, hogy számításon kívül hagyták a bűnt, a szenvedélyt, a vágyat; az embert ideális szempontból tekintették, és nem látták a rideg valót; nem látták a „la bét humént" — az emberi vadállatot, — s rendszereik elhibázott philantropia valának. A kommunizmusról, mely minden magánvagyon megszüntetésével és közös igazgatás s minden termény kiosztása által óhajtja az egyenlőség elvét megvalósítani, — nem is szólunk; mert annak alapja az önzés, czélja az érzéki boldogság, állati élvezet, s eszköze a mai viszonyok mellett nem is lehet más, — mint az erőszak. Nos, a mint látjuk, a baj megvan. A magyar „agrár-szoczializmus" kopogtat ajtóinkon. Ha máskor nem is. ha az alföldön, ha Orosházán, Hódmező-Vásárhelyen, ha a felföldön, ha Budapesten nem látjuk is ; minden