Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-02 / 22. szám

évben látjuk mégis sok helyütt, ha máskor nem is minden év május 1-sején, melyet 1889-ben Párisban a munkáskongresszus megtett munkás ünnepnek. A baj orvoslást kiván. Az eddigi orvosok, az eddigi gyógyszerek nem voltak képesek azt gyökeresen kigyógyítani. Nézzük meg, talán a lelkek gyógyítója, a szentírás képes reá feleletet adni: hogyan kell gyógyítanunk? Lássuk a szentírást, s itt különösen Pál apostol tanát a szoeziális kérdésről. (Folyt, köv.) Hörk József. könyvismertetés. Alkalmi egyházi beszédek. írta Ruschek Antal, győri esperes-plébános, szentszéki ülnök stb. A győri egyházmegyei hatóság engedelmével. Budapest, a Stephaneum nyomása, 1901. Nagy 8-adrét, 423 lap. Ára 6 korona, díszes kötésben 7 korona 50 fillér. ' T Í Ruschek Antal az élő r. kath. egyházi szónokok közt a legelső helyek egyikét foglalja el. Most ismertetendő kötete nem első munkája északból. „Betegségünk, orvosságunk" czím alatt pár évvel ezelőtt kiadott böjti egyházi beszédsorozata általános elismeréssel találkozott. Magam is tanulmányoztam e munkáját, s mondhatom, hogy sok lelki hasznot és gyönyörűséget merítettem belőle. Mostani nagyobb gyűjteményét tehát kétszeres érdeklődéssel vettem kezembe és olvastam át. Mindenek előtt megjegyzem, hogy az „egyházi beszéd" fogalmának egészen más a tartalma a r. katholikusoknál, mint nálunk, protestánsoknál. Ebben a kötetben, a mi fogalmunk szerinti egyházi beszédből alig van csak egy-kettő is. A 30 „alkalmi egyházi beszéd" közt vannak'keresztelési, esketési, ezüstmennyegzó'i, házszentelési, — tehát szerintünk „egyházszertartási" beszédek; — de a többiek is olyanok, hogy a textus, illetőleg itt jobban mondva : mottó, nemcsak a szentírásból, hanem más egyéb forrásokból is van véve; soknak pedig egyáltalában nincs is textusa. így mindjárt a 2-ik, a hazaszeretetről szóló beszédnek jeligéje a régi ének : Óh dicsőséges szent Jobbkéz, Téged magyar óhajtva néz. Egy másik felett ez áll: ,,Ave, ave Maria"; egy harmadik felett: „Asszonyunk szűz Mária, Imádkozzál érettünk". Mindezeket csak azért említem fel, hogy jelezzem a r. kath. és prot. homiletika közötti nagy elvi különbséget, s ebből folyólag azon elvet, hogy a r. kath. „egyházi beszédeket" nem szabad és nem lehet a mi homiletikánk rámájára vonni és mindenben annak elvei szerint megbírálni. Mert e téren is nagy köztünk a „közbevettetés". Ruschek munkájának díszes czímlapján, gyönyörű képben látjuk ábrázolva a tanító, a prédikáló Idvezítőt; maga a szerző is azt mondja előszavában, hogy ő „az Úr Krisztus evangéliumát hirdeti", hirdeti „a Krisztus keresztjét és annak igazságát", — s íme mégis, „a dicsőséges szent jobbkéz", az „Asszonyunk szűz Mára" dicsérete és predikálása lépnek előtérbe a Krisztus és a kereszt evangéliuma helyett. Mindez a r. kath. egyházból s annak dogmáiból természetesen következik. Egyházához és hitéhez hű róm. kath. pap másképen nem is tehet, s azért, hogy így tesz — mikor beszédeit méltatjuk — szerintem csak dicséret és nem gáncs illeti; mert hiszen most nem dogmatikai polémiát folytatunk, hanem egyházi beszédeket ismertetünk. Ily szempontból indulva ki, Ruschek most kiadott beszédeiről az elismerés és dicséret hangján kell nyilatkoznunk. Nála valóban „a szív teljességéből szól a száj"; róla igazán el lehet mondani, hogy „hitt, és azért szólott". Meleg, vallásos kedély, megnyerő közvetlenség, tartalmas gondolatok, meglepő fordulatok, választékos, de nem keresett szép magj^ar irály, s e mellett, a megfelelő helyeken a lángoló hazafiságnak valóban megragadó nyilvánulásai jellemzik Ruschek beszédeit. Mindezen tekintetekben a nem római kath. egyházi szónokoknak is valósággal tanulmány tárgyául ajánlhatók. De még az említetteken felül is van Ruscheknek egy kiváló érdeme. Elég fájdalom, hogy érdemül kell tekinteni és kiemelni. Soha, egyetlen beszédében sincs, bárha áttérés alkalmával és az oltári szentségről tart is beszédet, ismétlem : soha, egyetlen helyen sincs bántó polémia, annyival inkább gúny, ferdítés, vagy rágalom a más vallásúak, közelebbről a protestánsok ellen. E tekintetben tehát a római kath. egyházi írók legnagyobb része veheti követendő példányokul a kézalatti beszédeket ! Ott van például az oltári szentségről szóló beszéd; a 311. lapon egymásután felsorolja a különböző protestáns egyházak felfogását az űrvacsoráról, a nélkül azonban, hogy egy bántó szóval érintené vagy csak meg is nevezné az illető egyházakat. Az aztán már más lapra tartozik, hogy épen ennek a beszédnek érvelését és exegetálását a magunk felfogása és meggyőződése szerint teljesen hibásnak, sőt alaptalannak kell mondanunk. Ha szerző „szívből sajnálja más vallású testvéreit, kiket Krisztus urunk jelenlétének hitétől az oltári szentségben megfosztott a maguk hitetlensége", mi viszont szívből sajnáljuk őt s vele együtt az ő hitét igazán valló összes testvéreinket, hogy a Megváltó magasztos szavait ós felséges rendelését oly rettenetesen félreértik, vagy félremagyarázzák. Több beszéd, illetőleg igen sok részlet van azonban e kötetben, hol a tiszta evangélium szelleme jut túlsúlyra a római kath. specziális felfogás felett. Ezeket bármily hitvallású keresztyén gyönyörűséggel és lelki épüléssel olvashatja. Kiemelem különösebben „a halálról" szóló beszédet, mely az egész kötetben a legbibliásabb, nemcsak idézeteinél, de tárgyalásánál fogva is; továbbá „a mulandó és örök élet" czímen tartott századbefejező beszédet, melyet igen kevés változtatással bármely protestáns lelkipásztor is elmondhatott volna, s bizony mondom, elragadta és megihlette volna hallgatóit. „Csak akkor lesz boldog az űj század, ha visszatér 44*