Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-26 / 21. szám

belátja, hogy a Krisztusról szóló légies, elmállott tanokkal egyházat építeni nem lehet; hogy tulajdonképen nem Krisztusról, hanem Krisztust kell prédikálnunk meg- és lealkuvás nélkül. A Szentlélek működéséről való téves felfogás sok fellengős, evangélinmellenes tóvtanra, sőt szekta-alapításra adott okot, A Szentlélek ajándékait a legrégibb időktől mostanáig pokan az érthetetlen nyelveken való beszélésben, új, téves kijelentésekben vélték elnyerni. De Jézus tanítása szerint a Szentléleknek csak egy ajándéka van: Krisztus dicsőítése. Nem Új, rejtelmes világba vezérel bennünket, hanem a régi fundamentumhoz; nem új kijelentést közöl velünk, hanem megjelenti nekünk Krisztust, a ki ugyanaz tegnap és ma. Midőn az emberek érdeklődése egyszerre fokozott mértékben fordul a vallás felé, miclőn sokan kezdik kérdezgetni : amit cselekedjünk atyámfiai, férfiak?«: leginkább akkor történnek e vallási eltévelyedések. De a Szentlélek működéséről való helyes felfogással helyes mederben folyhat és fejlődhetik ez az érdeklődés azza, a mivé lennie kell, t. i. az egyház áldásos újjászületésévé. Apály után dagály kell hogy jöjjön. A hanyatlás, ernyedtség, áporodottság korszaka kell hogy elmúljék és helyet adjon a fellendülés, az új élet korszakának, ha a Szentlélek megjelenti nekünk Krisztust, a ki nemcsak első ós utolsó, hanem minden mindenekben. Krisztusnak a Szentlélek által közölt e helyes megértése kútfeje az új életnek az egyházra és egyesekre nézve. A megismerés, megértés nélkül nincs íze, sava hitünknek, és hiányzik belőlünk az erő és készség az Isten iránti odaadó engedelmességhez. Ez hát a pünkösdi fohász: Jövel Szentlélek Úristen és töltsd be sziveinket az 0 dicsőségével; nem a te teremtő, hanem a te megdicsőítő és világosító hatalmadért esedezünk, csak azért, hogy mutasd meg minekünk a mi ^Királyunkat az ő szépségében« ; tárd fel előttünk az ifteni bölcseség és szeretet mélységes gazdagságát, a mely megjelent a Krisztusban, hogy mindnyájan örömmel hirdessük Őt, mert csak így »veszik örömmel a mi beszédeinkeU és így »szaporodik «, vagy legalább nem fogy, a mi drága magyar, Istennek hála, éledő Sionunk. B. Papp István. Levelek a lelkészségről. II. A protestáns lelkészi állásnak is van fénye, ós pedig erős, maradandó,— monclám előbbi levelemben. Ne mosolyogj e szavaimon kedves barátom. Ez úgy igaz ! Csakhogy tegyünk különbséget a valódi fény ós a talmi fény. az igazi gyémánt ós az utánzat között. A közelebbi napok egyik délutánján kint jártam sétálni a városligetben s bámultam több ezer és ezer polgártársammal együtt a sok fényes fogatot s a díszes közönséget. Reá esett tekintetem a többek között egy piros, pozsgás arczú férfiúra; ott ült egy szép fogaton a kocsis mellett. Duzzadó arczából kilátszott, hogy ebédje több fogásból áll, mint az én ebédem ; drágább bort iszik s talán többet is, mint ón, kék kabátja finomabb posztóból készült s ügyesebb szabó kezéből került ki, mint az enyém; kalapja fényben, keztyűje tisztaságban határozottan fölözi az enyémet. Ő fényes fogaton jött ki s a tavaszi szép időben gondolom minden nap kikocsikázik; nekem ritkán van a kijövetelre időm, akkor is egyegy villamos kocsiban boldoggal boldogtalannal összeelegyedve, összezsúfolva. Elképzeltem, hogy mint gazdag uraság cselédje mily büszke önérzettel tekintett le fényes trónusáról, vagy akarom mondani a gyorsan robogó kocsi csillogó bakjáról reánk jámbor filiszterekre, kik a gyalogosok részére kimért úton tömött sorokban hömpölyögtünk. Hogy valósággal úgy órzett-e az a jó ember a bakon, mint én képzeltem, azt nem tudom, de azt igaz lélekkel mondhatom, hogy én nem irigyeltem és nem kívántam az ő helyzetét. Már hogy is kívánhattad volna? — gondolod magadban. — Egy iskolákat végzett, tisztességes állású embernek, hogy is jutna eszébe az inas szerepe? Hát barátom, ez az ón mesém nemcsak a bakon ülő, kokárdás kalapú inasról szól ám, ele szelídített, finomított alakjában sok másokról is. Találkoztál te már barátom az életben nem ritkán többé-kevésbbó fényes állású urakkal, a kik, hacsak rád néztek is, mint egyszerű falusi lelkészre, kifejezték szemükkel, arczukkal náladnál feljebbvalóságukat, igazi uraságukat; a szomszéd asztalnál ült, vagy a szomszéd szobából beszólított alantasabb hivatalnokkal, még inkább a sokszor eleggó értelmes kinézésű, becsületes arczú hivatalszolgákkal szemben — kik mélyebben meghajtják ám magukat előtte, mint a harangozod te előtted — a fensőségnek mily büszke érzetével adják az igazi urat. Újkori Jupiter tonans-ok. Mi vagy te jámbor falusi lelkész ódon szabású s némi szennyfoltoktól nem teljesen mentes attiládban e simára beretvált arczú s hófehér kézelőjű tekintetes vagy nagyságos úrhoz képest? Bizony sokra vitte, pedig deák-korában nem látszott valami kiváló tehetségnek. Bizony nagy úr! Hanem a kinek a kabátja gallérán egy csillaggal több van, vagy a ki egy fizetési osztálylyal előbbre van, mint ez, az ám az