Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-12 / 19. szám

részleteiben vizsgáljuk, hanem mintegy madártávlatból tekintjük azt át; de legsivárabb iskolai tekintetben. A vallásos és egyházias szellemű iskolákat elsöpörte a modern, tudományos szellemű iskola ós nevelés. Tanterveinek egyetlen szempontja az általános műveltséget adó, s vallástól, egyháztól független ismeretközlés. Tanárai, tanítói, úgy a felső, mint az alsó fokon, nem a régi »egyházi« férfiak, hanem »felvilágosodott®, »szabad szelleműi, »tudósa emberek, a kik semmitől sem óvakodnak jobban, mint hogy tanításukba s nevelésükbe olyan ósdi, magukat lejárt dolgokat keverjenek bele, mint a vallás és az egyház. Ezek legfelebb arra voltak jók, hogy a »tudománycc vívmányaival szemben a finom gúny czéltáblái legyenek. Ilyen volt iskolai tekintetben a felvilágosodott és művelt XlX-ik század, lehet mondani, egészen legutóbbi évtizedeiig. A század vége felé azonban jelentős fordulat állott be a higgadtabban gondolkozó körökben, látására annak, hogy a tanításnak és a nevelésnek ez a »felvilágosodott« irányzata vészes lejtőre soclorhatj a az állami ós a társadalmi rendet is. Igen, mert a vallástalan ós egyháziatlan tanítás ós nevelés nemcsak a vallás ós az egyház tekintélyét elöntötte le, de ledöntött általában minden tekintélyt; felszabadította fékeiről a szenvedélyeket, s a század emberisége arra a rettentő felfedezésre jutott, hogy bajai és a nyomorúságai nemhogy megszűntek volna, sőt sokszorosan fokozódtak, és hogy a felvilágosodás, a tudomány képtelen azok orvoslására ós a forrongó emberi szenvedélyek ós törekvések lecsillapítására. A vallástalan ós egyháziatlan tudomány valóban csődöt mondott és elégtelennek bizonyult a társadalmi, állami ós morális világrend fentartására. Bekövetkezett tehát a kiábrándulás a század végső évtizedeiben ; s míg annak kezdetén a jelszó a »vallás nélkül, egyház nólkük volt, addig a végén, lehet mondani világszerte az a meggyőződés vert gyökeret a közgondolkozásban, hogy a vallásnak ós az egyháznak feladott ós sokszor ós sokkópen rongált alapjaira kell viszszatérni. Ezzel a tanulsággal ós meggyőződéssel lépett át iskolai politikánk a jelen századba Európaszerte; s ezzel lépünk át mi magyarok is. Állami téren mind erősebb a hajlandóság arra, hogy az iskolákban visszaadassék a vallásos nevelésnek, ha nem is épen a régi domináló, de az őt kétségtelenül megillető szerep; az egyházak pedig kivétel nélkül megkezdték a mozgolódást, a végre, hogy ez a hajlandóság necsak hajlandóság maradjon, hanem realizálódjók is az iskolai tanítás ós nevelés minden fokán. Az új század eme magábaszállása kétségtelenül örvendetes mindnyájunkra nézve, a kik meg vagyunk győződve, hogy a vallás ós a valláson felépült erkölcsiség nélkül sem az egyén, sem a társadalom, sem az állam meg nem állhat e földi élet forgatagában. Oda is aclnánk minden erőnket egy olyan iskolai politika támogatására, a mely nemcsak azt tűzné ki czóljául, hogy ismereteket közöljön, hanem hogy valláserkölcsiig nevelt jellemeket is képezzen, a melyeken felépülve, ingadozas nélkül állhatna meg a társadalom, az állam ós az erkölcsi világ rendje; de csak egy feltétel alatt: ha az az iskolai politika vallás-erkölcsi tekintetben a Krisztus tiszta tudományán nyugodnék, menten minden felekezeti egyoldalúságtól ós túlhajtástól. Úgy látjuk azonban, hogy ennek a felekezeti egyoldalúságnak ós túlhajtásnak a veszedelme tényleg fenforog. A világnak s az iskolai nevelésnek Istenre s a Jézus Krisztus tudományára volna szüksége, s ezzel szemben azt látjuk, hogy a Krisztus egyházának egy felekezete igyekszik magát feltolni. Róma egyháza, felhasználva a tudomány és a felvilágosodás megtartó erejében megcsalódott gondolkozó emberiség magábaszállását, egyéb tereken is, de különösen iskolai téren megdöbbentő rendszerességgel nyomul előtérbe, el akarván hitetni, hogy csak ő lehet a világ bajainak megszüntetője és csak egyedül ő képes a minden földi tekintélyt és rendet veszélyeztető emberi indulatok megfékezésére. Hatalma, gazdagsága, mesteri alkotmánya, konzervativizmusa, a lelkek fókentartására szolgáló eszközei, büszke, követelő fellépése meg is ejt sokakat, ós újra fenforog annak a veszedelme, még a legmagasabb politikai, állami ós intelligens körökben is, hogy az Istennek ós a vallásnak a tekintélyét Róma egyházával zavarván össze, vagy felgyújtsák újra a felekezeti türelmetlenkedósek ós harezok megemésztő tüzét, vagy pedig megutáltassák a világgal a vallást és az egyházat. De ezt a veszedelmet nem szabad bekövetkezni engedünk. Hangoztatnunk kell igenis, hogy iskoláinkat Krisztus tudománya szelleme hassa át; ele meg kell értetnünk mindazokkal, a kiket illet ós érdekel, hogy a Krisztus tudománya nem egy Rómával és annak egyházával, ós hogy Róma fanatizmusáért, szertelenségeiórt nem a Krisztus vallása teendő felelőssé, hanem egyedül csak Róma maga, a mely sohasem Isten, hanem csak a maga tekintélyének megalapítására törekedett; sohase a Krisztus, hanem csak a maga tudományát igyekezett a lelkekbe beoltani, és sohase a keresztyéni szabadságnak ós türelemnek, hanem csak a lelki szolgaságban tartásnak ós a türelmetlenségnek volt a képviselője. Rette-