Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

vagy félünk azt hirdetni, alakítván olyan egyesületeket ós szervezvén olyan egyházi estéket, a melyekből száműzve van a Krisztus evangélium a, a lelket ég felé emelő imádság és ének. Hát nem a Krisztus evangéliuma-e Istennek ereje, s nem az volna-e a czélunk, hogy általa s a buzgó imádság és ének által fűzzük össze a lelkeket az éggel és az anyaszentegyházzal? Miért rekesztjük hát ki ezeket munkánk köréből s miként hihetjük azt, hogy emberi beszéddel, emberi bölcseséggel czélhoz fogunk jutni?! Folytassuk tehát konfirmáltjaink lelki gondozását, az éghez és anyaszentegyházunkhoz forrasztását; de ne feledjük, a mit az Űr mondott : »Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek®. Ne feledjük, hogy ő a fundamentum, az Isten által felállított szegeletkő, és hogy »nincsen senkiben másban iclvesség; mert nem adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk®. Legyen azért munkánk fundamentuma a Krisztus, — eszköze az ő szent és örök evangéliuma, s akkor a pokol kapui sem vehetnek rajtunk diadalmat! Ii. I. tárcza Zay Péter az 1764—65-iki diétán. A hétéves háborút már nem az angol szövetség árnyékában vívta Mária Terézia, a ki következetes ellenfele maradt a porosz királynak, hogy az elrablott Sziléziát visszafoglalja tőle és leszállítsa arról a magas paripáról, melyre föl tudott kapaszkodni. Régi szövetségeseinek, az angoloknak önző politikája, melylyel a Habsburgokat örökös ellenfelük : a franczia király ellen ki szokták játszani, ezúttal kudarczot, vallott. Gróf Kaunitz Venczelnek, a kor egyik legnagyobb eszű emberének terve megvalósult. A két katholikus nagyhatalom, Ausztria és Francziaország kezett fogott s létre jött a hármas szövetség : XV. Lajos, Erzsébet orosz czárné és Mária Terézia között. Nagy Fridrik állandó gúnyjának tárgyát képezi ez a triász. A nőgyűlölőnek három aszszonynyal gyűlik meg a baja, mert XV. Lajos helyett annak kedvesét, Mme de Pompadourt számítja vetélytársai közé. Nagy Fridrik élczei hamar fanyarokká válnak, mert olyan szorult helyzetbe jut, a milyenben csak M. Terézia volt trónralépte után. Seregeit az osztrákok, magyarok, francziák és oroszok több ízben tönkre verik, s végül is csak óriási szívósságának, meg a szövetség felbomlásának köszönhette, hogy ép bőrrel, Szilézia elvesztése nélkül került ki az egész kavarodásból. A hétéves háborúból ismét örök dicsőség sugárzik a szittya fegyverekre. A magyarok M. Teréziát a hadjárat elején szenvedett veszteségekért kárpótolják. A harcz egyik fénypontja Hadik Andrásnak merész, de okos bravúrja, melylyel az eladdig szűz Berlint a magyarság tapsai közt megsarczolja. Csakhogy a külpolitikai viszonyok új alakulása folytán a magyar protestánsok helyzete még súlyosabbá vált. A 40-es években M. Terézia a két protestáns tengeri hatalom, Anglia és Németalföld oldalánál vívta dicső harczát családjáért, trónjáért, birodalmáért, s a két szövetséges kedvéért kénytelen-kelletlen meghallgatta a protestánsok panaszait. 1756 óta azonban két protestáns fejedelem, a porosz és angol király állt szemben a katholikus Mária Teréziával és XV. Lajossal. A meddig Nagy Fridrik hatalma elér, prédikátorai a szószékről szítják a felekezeti ellenszenv tüzét; de épen ezért M. Terézia ridegebb a magyar protestánsok iránt, mint valaha. Gróf Nádasdy Lipót főkanczellár megkérte Zay Pétert, az ágostai evangélikusok egyetemes felügyelőjét, hogy míg a háború izgalmai tartanak, ne zaklassák a királynét küldöttségeikkel, ne tetézzék gondjait új és új érelmek felsorolásával. A fegyverek zaja közt hallgatniok kellett nemcsak a múzsáknak, de a szegény, örökösen zaklatott „eretnekeknek" is. De mikor a hétéves háború elmúlik, a protestánsok újra eléállnak sérelmeikkel, miknek Zay Péter egy fogalmazványa szerint ezek a főbb pontjai : Sérelem a leány egyházak, az apostaták, a prédikátorok elleni vádak ügye; sérelem, ha az 1681-iki uzus bizonyítását követelik, s ha a külföldön tanuló ifjakat egy-két évre szorítják; sérelem a stólaügy, a prédikátoroknak püspöki törvényszék elé állítása, a népnek földesurai által hithagyásra való kényszerítése; sérelem, hogy az Alföldön sok ezer embernek lelki vigasz nélkül kell maradnia, s hogy a czéhek protestáns tagjait ünnepi körmenetekre kényszerítik; sérelem az iskolamestereknek a postillák olvasásától, meg a hitoktatástól való eltiltása, ifjak hiteltetése, plébánosoknak a betegekhez való erőszakos behatolása, prédikátoroknak a foglyoktól és elítéltektől való letiltása ... De ki győzné mind előszámlálni ? Szükséges, hogy a felügyelők, gondnokok és szuper intendensek a maguk kerületében gyűjtsék össze az elszórt adatokat, a százféle eseteket, hogy aztán bokrétába kötve, mint egy ünnepi csokrot lehessen átadni a kegyes királyasszonynak. A mint felvirult a béke, a hajthatatlan protestánsok ismét bekopogtatnak a magyar kanczellária, meg a császári Burg kapuján A követjárás szükséges volta annyira átment a protestáns nép vérébe, hogy a tehetősebb egyháztagok e czélra nagy Összegeket adnak és hagyományoznak. Máriássy Éva 1763 máj. 20-ikán kelt végrendeletében az osgyáni, lőcsei iskoláknak és a késmárki gimnáziumnak szánt összegek mellett „a megvetett, szegény evangélika vallás oltalmára és folytatására" kétezer rhénes forintokat hagy és háromszázat az akkor Bécsben járt követek költségeire. Zay Péter, az egyetemes felügyelő, éber figyelemmel kiséri •53*