Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

e kegyes adományokat. Végére jár, hogy az egyházi pénzek biztos helyen, egy egy buzgó hívőnél találjanak elhelyezési, hogy a tőkék el ne kallódjanak, a kamatok meg pontosan kijárjanak. Figyelmet . fordít Zay Péter arra is, hogy a felség szine elé kerülő sérelmek a valóságnak megfelelően s ne elferdítve vagy kiszínezve adassanak elő. Komoly és tekintélyes munka a protestánsok 1763-iki latin emlékirata, melyből a testvérei által elsanyart mostoha gyermek szava szól az anyához. Gonddal, tudással, jogi szakértelemmel van összeállítva a több ívnyi mű; szinte meglátszik rajta a nagy jogtudós, Tihanyi Dániel keze. Ügyesen osztja be csoportokba az egyes adatokat, s írói mintegy a mente ujjából rázzák ki a protestánsok védelmére hozott törvényeket, királyi diplomákat, rezolucziókat, explanácziókat. Azon régi gravamennel kezdik, mely egy század leforgása alatt annyi keserű panaszra adott alkalmat, hogy a protestáns főurak, nemesek, polgárok ki vannak zárva a közhivatalokból a törvényes esküforma által. Utolsónak marad a magán istentiszteletek körül követett jogtiprás, mely a földesurakat, azok cselédeit, meg jobbágyait sújtotta leginkább. Az egyes sérelmeket a hétköznapi életből vett példák világítják meg. Akad ezek közt olyan, mely inkább a Heisterek és Caraffák véres árnyékára, mint a Nádasdiak és Hadikok lelkes századára emlékeztet. Nem tartozik a ritkaságok közé, hogy a protestáns temetéseket a vakbuzgó nép, papjai vezetése alatt fegyverrel, furkós bottal, vasvillával megtámadja és szétveri. Fancsikán megtörtént, hogy ilyen felbujtott tömeg, mely közé rendes katonaság is vegyült, az imaházat megrohanta, a protestáns főurat, Gulácsyt véresre verte, fia pedig kiadta lelkét a vad katonák csapásai alatt. Tán legérzékenyebben sújtotta a protestánsokat az iskoláik egy részében keresztül erőszakolt rendszabály. A helytartótanács, élve a Carolina Resolutio által kezébe adott fegyverrel, több főiskolájukat holmi grammatikai tanfolyammá sülyesztette le, a közművelődés nem csekély kárára. Kérik a királynét, hogy a beszterczebányai, selmeczi, osgyáni és szatmári iskolákat helyezze vissza régi jogaikba ; mert az első két helyen az ország szivében fekvő vármegyék ifjúsága sajátítja el a német szót, Osgyánban meg a felföldi tót fiúk részére nyílik alkalom a magyar nyelvet megtanulhatni. A helvét hitvallásúak szatmári iskolájára múlhatatlanul szükség van, Bereg, Ugocsa, Belső-Szolnok, Ung, Kraszna megyékre és Kővár vidékére való tekintetből. A felirat helyenkint még a királyasszony érzékenységét se kíméli. Tudta boldog és boldogtalan, hogy a nemzet anyja szép sikereket mutatott fel az eltévelyedett lelkek megmentése körül. Ha a térítésekről szóló pontot Mária Terézia megszívlelné, úgy önmagán kellett volna a reformokat megkezdenie. Azon orv alatt, mondja a felirat, hogy valamely gyermek katholikus apától vagy katholikus anyától való, vallási nevelés czéljából nem egyszer elszakítják a szülői kebelről és kolostorba vagy más elzárt helyre küldik. Rendelje el a királyné, hogy azokat, kik zsenge gyermekkorukban, midőn oly komoly ügyben, mint a vallás ügye, ítélni nem képesek, a katholikus hitet elfogadják, de érett korukban annak tanaiban meg nem nyugodhatnak, vallási perekkel ne zaklassák. Folyamodásuk veleje se több, se kevesebb, mint hogy a kegyes királyasszony szerelje le az ellenreformácziót az egész vonalon. Mert a kiket az Úr Isten ő szent felsége megtűr, hogy is ne volnának azok jnegtűrlietok gyarló, földi emberek, a férgeknek szegény eledele által. Mária Terézia lábaihoz borulnak, mint hű alattvalók s kérik, hallgassa meg könyörgésüket. Ennek során a „Vítam et sanguinem" is előfordul, mint halk figyelmeztetés, hogy a királyasszony az elmúlt gondterhes évek alatt is tapasztalhatta a protestánsok hűségét és megbízhatóságát. A hatvanas évek közepe táján a haladó kor friss légáramlata kezd behatolni a valláspolitika dohos lomtárába. A század új eszméi, a franczia írók könyvei a katholikus társadalmat Európa-szerte mély forrongásba hozták. Ausztriában, ép a bécsi udvarhoz közel álló körökben, a jezsuitaellenes mozgalom veti előre árnyékát. A magyar közvélemény téli álmát aluszsza; a nagy európai légáram alig-alig rezgeti meg a honi közélet vizeit. Mária Terézia a pápa hű és engedelmes leánya, a jezsuiták pártfogója, ki az egyházpolitika terén a konzervatív irányhoz hajlik. Csakhogy az új eszméknek, melyek tért hódítanak még a Vatikánban is, s melyeknek hívei tulajdon fia, II. József köré csoportosulnak, — ő sem tud soká ellentállni. M. Terézia asszony létére mélyebb belátású politikus, semhogy számot ne vessen a változott kor követelményeivel. A kereket, hacsak lehetett megkötötte, de nem próbálta meg a kocsi mozgását megállítani. A magyar protestánsok egyházukat már csak néhány singnyire látták az örvénytől, mely végpusztulással fenyegetett. Igazában véve a buzgók legbuzgóbbjai tartottak ki apáik hite mellett, s ezek most reménynyel fordulnak a hajnalpír felé, mely a távolból mutatkozik. Az akkori szólásmód szerint a vízhez, parthoz is kapkodnak és reményüket az uralkodóban vetik. Egy részük, élén a két Jeszenákkal. az aulikus irány felé hajlik, s egyházunk fenmaradása szempontjából nem minden haszon nélkül. A hatalom annyira megbénította erejüket, hogy nagy számuk daczára alig bírnak már politikai súlylyal. Befolyásuk romlásával romlásnak indult a nemzeti irány s az előkelő társadalom kezd jócskán németesedni. Bocskay, Bethlen, Rákóczy, Thököly harczainak emléke elmosódik; a korona törekvései elé már nem Erdélyből, nem a felföld magányos váraiból gördítik az akadályokat, a harcz egész más pontokon fejlik ki. Az egyházi és világi urak (szűz) vállaikkal és ellenzéki hajlamaikkal állnak szembe a trónnal s nem a szegény prédikátorok meg a református bocskoros nemesek. Miként az egyházban a felvilágosodás birokra kelt