Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-10 / 10. szám

elégséges osztályzatú ifjút, a kinek lelkészi sikeres működése iránt sokkal több reményt táplálok, mint akár a legjelesebbeké iránt is. És mikor vizsgáink afeleletbeli készséget regisztrálják, hányszor kell látnunk, hogy az osztályozásnál, igen fogyatékos elméletbeli képzettség mellett, a gyakorlati élet számára sokszor a legkitűnőbb kvalitások vannak jelen a rosz bizonyítványú ifjúban. Mit szóljunk ahhoz, hogy egy jeles osztályzatú ifjú négy év leforgása alatt a legnagyobb állásra megválasztható, ha az élet által nincs is képesítve, ellenben egy kiváló lelkészi képességekkel felruházottifjúnak segécllelkészi évei, mégha8—10-re vagy többre rúgnának is, soha javára nem számíttatnak, ha egy első osztályú lelkészi állásra pályázik. Igaz, hogy az utóbbi felfogást lehet túlságos szigorú magyarázat eredményének is tekinteni, de az maga tény, hogy a törvény erre a magyarázatra alkalmat és lehetőséget ad. Alig van a lelkészvizsgáló bizottságra nézve szomorúbb dolog, mint a procedensek osztályozasa. Jóformán oly jogot kell 4

gyakorolniok, a mire senkinek sem volna szabad joggal bírni. Mert ha egy ifjú teljesen készületlenül áll vizsgára, azt még lehet visszautasítani, de a sikerrel vizsgázó ifjú életéből éveket elvonni : ez a legkínosabb dolgok egyike. Ha egy ifjú két tantárgyból nem felel oly ereclménynyel, hogy a vizsgáló bizottság a többi jeles osztályzat mellé ebből is jelest adjon neki, az illető nemcsak hogy jó általános osztályzatot nyer, hanem egy évvel hátrább vettetik egész életére, s ki tudja, hogy ez alatt összes szerencséjét s előhaladását is nem veszti e? Az élet nem az iskola tanjegyei szerint osztályoz, s nekünk sem lenne szabad ezeket a tanjegyeket az életbe átültetni. A ki a képesítés minimális követelményeinek megfelel, az képesíttessék a lelkészi szolgálatra. Decorum kedveért s buzdításul, a különösen kitűnőbb képzettségűeket lehet ugyan oklevelükben jutalmazni, de a többiek rovására az életben már nem. A kit az Űr kevesebb talentummal ruházott fel, de az illető azzal hiven sáfárkodott, ugyanazon jutalomban részesíti. Az iskola a maga különböző eszközeivel ám hasson oda, hogy az ifjú hiven sáfárkodjék ; de a lelkészi állás sohasem bírhat stipendium jellegével. A lelkészi fizetések állami kiegészítése folytán 1200 vagy több lelkészi állomásunk egyenlő javadalommal fog bírni. A többiek közül is alig 2—300 olyan lelkészi állás lesz, a melyben a javadalom a kongrua sustentatio mértékét kétszeresen, vagy többszörösen felülmúlja. Ezekért négy osztályt felállítani, lelkészi minősítést megállapítani még akkor sem volna érdemes, ha fontos indokok az osztályozás és minősítés ellen általánosságban nem szólanának is. Azonban, ha a mai osztályozás és minősítés fentartásának ellene vagyok is, s habárÉ

határozottan megváltoztatandónak tartom is az ide vonatkozó szabályokat: azért bizonyos osztályozást és minősítést mégis hajlandó vagyok elfogadni és ilyennek szükséges voltát állítom is. Vannak olyan lelkészi állások, melyeknek nagy javadalma kellene, hogy mintegy a lelkipásztorkodás terén kitűnt és érdemeket szerzett jeleseinknek jutalmazására szolgáljon. Vannak egyes exponált helyek, a melyeken az egyház érdekében szükséges a legkiválóbb erőket alkalmazni, s esetleg ezeknek javadalma vagy egyéb helyzete oly természetű, hogy a lelkészi állás benne bár terhes, de kívánatos is. Az ilyen helyeket ám tessék első osztályú egyházakká tenni, a többieket pedig mind másodosztályúaknak meghagyni. Ez lenne a klasszifikáczió. A kvalifikácziót peclig nem kötnénk sohasem a bizonyítvány általános osztályzásához, hanem bizonyos számú sikeres szolgálati évekhez az első osztályú egyházakban és a lelkészi képesítés megszerzéséhez a második osztályú egyházakban. Ez lenne a kvalifikáczió. Minden lelkészjelölf, ki a megfelelő képesítő vizsgálatokat sikerrel kiállotta, az eredményben való külön osztályozás nélkül egyenlően képesíttetnék bármely másodosztályú lelkészi állás elfoglalására. Hogy vájjon a második vizsga után, vagy előtt kívántassanak-e meg bizonyos évek, melyek segécllelkészi vagy kandidátusi minőségben töltendők: az nem lényeges clolog, mert hiszen a vizsgálatok idejét is megfelelően lehet megállapítani. A képesítő vizsgálatok után lehetséges lehet azonnal minden kandidátusra nézve a pályázás, ha a gyakorlati évek az utolsó vizsga előttire tétetnek. Akár elégségesen, akár kitüntetéssel képesíttetett is az illető, egy és ugyanazon időben választható legyen minden második osztályú állomásra. Az első osztályú állomásra azonban csakis olyan lelkészek választhatók, kik már a másodosztályú egyházban bizonyos éveken át sikeresen szolgáltak. Az évek számának a megállapítása azután mellékes dolog. Annyi mindenesetre kívánatosnak látszik, hogy ötnél kevesebb ne legyen. A sikeres szolgálat megállapítása már sok nehézségbe ütközik. Nem azért, mintha önmagában volna nehéz, sőt ez igenis könnyű. Hanem nehézségekbe ütközik azért, mivel alig lehet oly módot kitalálni, a mely könnyű visszaélésekre ne adna alkalmat. Épen azért csakis valamely, pártatlanságtól mentesen összeállítható jelölő fórum működhetnék itt sikeresen. Vagy a mennyiben egy ilyen iránt