Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-10 / 10. szám

nincs előlegezendő bizalom, a választó egyházközségre kellene bízni a siker megítélését. Ujabban már Németország valamennyi protestáns tartományi egyházában egyenlő alapú lelkészi javadalom van megállapítva. A városokban és különösen fontos helyeken bizonyos pótlékok csatoltatnak az alapfizetéshez. Ez az alapfizetés ötödéves pótlékokkal egyformán emelkedik mindenütt. Itt aztán el van kerülve az a hajsza, mely nálunk olykor olyan kellemetlen látványt nyújt egyes jobb lelkészi állások betöltése körül. Nálunk még messze vagyunk attól, hogy lelkészeinket ötödéves pótlékokkal lássuk el, — bár az is el fog jönni egykoron ; — de a népesebb egyházközségekben, a melyek nagyobb lelkészi javadalmat is adnak, de míg elegendő számú lelkészeik nincsenek, igen sikeresen volna alkalmazható új lelkészi állások létesítéséhez ez a pótlékolási rendszer, a mi által még elérnénk azt is, hogy most már, a mikor 800 frt — 1600 kor. a kongrua és a mikor igen sokaknak vágyakozó tekintete azon csekély számú nagyobb egyházközségre fog irányulni: a pótlékolási rendszer mellett enyhitnének azon a helyzeten, mely különben ily helyeken előállhatna. Az egyházközségek osztályozása különben még önmagában nem annyira rosz dolog, mint az egyes osztályoknak jeles, jó stb. bizonyítványhoz kötött elnyerhetése. A kvalifikácziónak ezen módját zsinatunknak el kell ejtenie ós az egységes eredménynyel képesítő lelkészi vizsgálatok mellett a szolgálati évek által megállapított kvalifikácziót behoznia. Ez a fontosabb dolog. Mert ha netalán úgy találják jónak, hogy az egyházak 1600—4000 korona és négyezer koronán felüliekre osztályoztassanak, a megfelelően osztályozott szolgálati idővel kapcsolatban : ez még elfogadható; de tanjegy szerint való kvalifikácziónak egyházunkban többé nem lehet helye. Pokoly József. Belmisszió és pietizmus. (Folytatás és vége.) Mint mindennek, úgy a pietizmusnak is meg voltak a maga L

hibái, a melyek, kivált a későbbi fejlődési folyamatban, rosz hírbe hozták az egész mozgalmat és egyháztársadalmi irányzatot, a mi a támadó ellenfeleknek nagyon megkönnyítette a helyzetet. Nevezetesen azzal vádolták, hogy az egyház tekintélyének ártalmára rontja a papok tekintélyét, elhomályosítja a hit által való megigazulási tant, indifferentizmust terjeszt az egyházi tannal szemben, chiliazmust, érzelgős s émelygős igehirdetést honosít meg, szektáskodásra vezet és más hasonló bajoknak melegágya, Bármennyire jogosultaknak kelljen tartanunk a támadásokat a pietizmus érzelgős kegyessége, a cselekedeteknek a hittel szembe állítása s túlbecsülése és tévelygései ellen, abban viszont elévülhetetlen érdemei vannak, hogy megkezdte a „protestantizmus öntudatra ébresztési munkáját s visszavezette arra a helyes útra, a melyre egykor a reformátorok léptek, a mi egyedül biztosít történetileg jogosultságot a reformácziónak". S ha a pietisták egyebet sem tettek volna, mint csupán azt tanították s gyakorolták volna, hogy a vallásosság nem egyedül a szimbólumokban való vakhit, hanem hitélet, a melyet lépten-nyomon tanúsítani kell, a mely az emberi léleknek legtermészetesebb belső és külső életnyilvánulása; ha csupán erről tettek volna tanúbizonyságot: már egyedül ennek vissza kellene tartania mindenkit attól, hogy kicsinylőleg és gúnyolódva szóljon róla. Arról nem is szólok, hogy a prot. theol. tudományoknak legújabbkori reformátora s irányítója, a kire mindenki szívesen hivatkozik s kinek nagysága előtt mindenki meghajlik, hogy Schleiermacher is a pietizmusból nőtt ki, s annak belső meggyőződésszerű erejével világít még most is, mint hatalmas tűzoszlop, sok évtizedek óta a vallás jelentőségének, erejének s lényegének meghatározásában s a hitélet cselekvő nyilvánításában. Ugyan ebben a forrásban találjuk a belmissziónak eredetét is, a mely nem egyéb, mint annak a pietisztikus, későbben elhanyagolt elvnek érvényesítése a gyakorlati életben, hogy mint egyetemes papságnak mindnyájunknak vannak szeretetkötelességeink s azok elől senkinek sem szabad kitérni. Nem új eszme, vagy találmány ez ; megtaláljuk a reformátoroknál, s ott ragyog az az első keresztyének előtt, a kik szegényeiknek özvegyeiknek, árváiknak és betegeiknek gondozásától még az üldözés korszakában sem feledkeztek meg. Az első jeruzsálemi egyház diakonok választásában találja meg azt a megfelelő szervet, a mely legalkalmatosabban képes a szervezetnek ezt a munkáját áldásosán végezni. Pál apostol a nok segítségét is igénybe veszi egyházszervező munkájában, s hogy a nőknek a keresztyén gyülekezetben való visszás szereplése ellen felszólal, bizonyára annak tulajdonítandó, hogy a keresztyénség terjesztésében s meghonosításában a nőknek kiváló szerep jutott, a mely téves felfogásokra s visszaélésekre is vezetett. Azok, a kik a XIX. század 30-as éveiben a belmissziót hangoztatták, jól tudták, hogy a mire törekszenek, az már a ker. ókorban ismert kötelesség s általánosan elterjedt közszokás volt, a melyet a protestantizmusnak, hivatásából kifolyólag meghonosítania kellett, minthogy feladatának tekintette a keresztyénséget régi alakjában életre kelteni. Maga az a név: belmisszió, melyet e szeretetmunkának jelzésére forgalomba hoztak, új keletű. Liicke, bonni egyetemi tanár használta először, de maga a munkásság egyidős a keresztyénséggel.