Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-11 / 6. szám

T A R C A. Gladstone és az angol egyházpolitika. (Részlet a Gladstone fölött tartott emlékbeszédből. Olvastatott a m. t. Akadémia 1899. nov. 27. ülésén). Disraeli helyesen jegyezte meg egy beszédében, hogy az angol állam és egyház egymáshoz való viszonya az angol intézmények egyik legkülönösebb, legbecsesebb része. Az állam és egyház szorosan egymásra utalt volta az angol felfogásnak egyik legsajátosabb sarkpontja volt mindig, s az összes modern felfogásnak legnevezetesebb, legmakacsabb küzdelmei e pont körül folytak és folynak mai napig is. Fokozatosan és lépésről lépésre lehet megtörni a modern Anglia politikusainak ez erős kapcsokat, s úgy az állam, mint az egyház érdekében lazítani az összeköttetést. Az állam nem független az egyháztól a régi konzervatív felfogás szerint, s az összeköttetés régi viszonya nem a hivők érdekében keresi magyarázatát, hanem abban a felfogásban, hogy az allam a keresztyén tanoknak hivatott alkalmazója kint a gyakorlati életben. Semmi sem volt természetesebb, mint az. hogy Gladstone, kinek mély vallásos kedélye mellett legélénkebb rokonszenvei az angol egyház félé fordulnak, ennek az iránynak vált feltétlen hivévé. Egy nagyobb igényű munka jelent meg a fiatal képviselő tollából : »Az állam az egyházhoz való viszonyában«. (The State in its relations with the Church) 1838-ban, melyet »Egyházi elvek eredményeikben vizsgálva® (Church Principles considered in theirs Results) 1841-ben követett. E két munka a régi Anglikán egyházpolitika legbecsesebb terméke. Kiindulási pontja az, hogy az egyház isteni, az állam csak emberi, hogy az egyház semmi más, mint az állam isteni része, s ennélfogva az állam minden támogatása és pedig minden ellenőrzés nélkül, teljesen jogosult és köteles magas céljai elérése felé. Valóban az állam és egyház közti viszonyt, a régi angol felfogás szerint, másként képzelni sem lehetett, indokolni sem. Gladstone nem felfedezője, csak formulázöja volt e doktrínának, melyet későbbi éveiben oly nagy mértékben volt kénytelen módosítani. Midőn megírta évtizedekkel később a »Chapter of Autobiography« (egy fejezet önélet leírás), magyarázatát adja annak, mi vezette ez álláspontra. Oxfordban nyugodt volt hosszú időn át a szellemi élet. Teljes közöny dermesztő szele fagyasztotta meg az egyházat is. Egyszerre azonban váratlanul teljes erővel kitört a reform szelleme. »A látvány egészen az volt, mint a minőnek mondják az orosz tavaszt — beszeli el ö maga, — a hol, hosszú dermesztő hideg hónapok utan, csaknem egyetlen egy napon felolvad a hó, felszakad a jég, és az egész föld ismét fedve van zöld viránynyal«. Abban a feltevésben volt, hogy Anglia egyhaza újjáalakult papsága és ertelmes lelkes világi eleme útján nem csak megtartja helyét, de vissza is szerzi a tőle elidegenülő nemzetet. Tévedt e felfogásban; a viszony maga ápolója volt a közönynek ; apró csetepaték, személyes és ürügyekül használt rituális különbségek miatt folytatott torzsalkodások részben leszakították az egyház kebeléről egyes kitűnő fiait. Manning és Newman is más felekezet kebelébe tértek; részben az ott maradottak közönye újra visszatért, és maga Gladstone, kit kortársai többek közt legjelesebb angol theológusnak is tartottak, nem okadatlanul óhajtott az egyház szolgálatába térni vissza, melyet annyira szeretett, s melynek belső életében akarta visszapótolni a külső viszonyaiban épen ő általa okozott veszteségei kárpótlását. A könyv hatása nagy volt. Kiadás kiadást követett, s Gladstone a küzdők első sorába lépett. Rómában volt ez időben, hol eljegyzése is történt Sir Stephen Glynne leányával, ki boldog családi életében őrangyala volt, s hol Macaulay barátságát nyerte meg. A történetíró méltatta egy tanulmányában Gladstonet és könyvét oly igazan, mint talán senki más, sem korábban, sem későbben. »E könyv szerzője — így ír Macaulay — egy fiatal ember, kifogástalan jellemmel és kitűnő parliamenti tehetségekkel. Egyáltalában nem volna feltűnő, ha Gladstone úr egykor a legnépszerütlenebb emberek egyike volna Angliaban. De mi azt hiszszük, csak igazságot szolgáltatunk neki, ha azt mondjuk, hogy képességei és modora megnyerték számára minden párt tiszteletét és jóakaratát. Úgy tetszik nekünk — szól tovább — Gladstone úr szerfölött jól van képesítve a bölcsészeti nyomozásra. Elméje széles keretű; dialektikus ügyessége nem hiányzik. Hanem nem enged szabad játékot elméjének. Nincs hiánya a világosságban, hánem nagy hiánya van abban, a mit Bacon száraz világosságnak nevezett volna. Mert minden, a mit Gladstone úr lát, a szenvedélyek és előítéletek csalfa körén ál megtörve van. Stylja meglepő hasonlatosságot mutat gondolkodási módjával; sőt még több: nagy befolyást gyakorol gondolkodási módjára. Rhetorikája, jóllehet gyakran jó a maga nemében, beárnyékolja és összekuszálja a logikát, mit megvilágítani volna hivatva. Éleselmüsége és szorgalmának fele, szűkebb képzelődéssel és kisebb szóbőséggel megmentette volna őt csaknem minden hibáitól. így van egy tulajdonsága, mi fölötte veszedelmes a szemlélőnek : egy bizonyos méltóságos és súlyos, de csapongó és bizonytalan erejű nyelvezetnek nagy birtoka, mely nyelvezet épen azon a módon hat reánk, mint a » Felhők* karának lágy dikciója hathatott az egyszerű érzésű áthéneiekre.« Érdekes, hogy Könyve folyamán Gladstone az ír egyház kérdéséről is természetesen megemlékezvén, oly elvet is hasznai itt az ír egyház állami szervezete mellett, a mely világosan mutatja, hogy az egyházi különválasztás és a Home Rule közt bizonyos összefüggést már ekkor, mikor még mindkettőt ellenezte, ép oly világosan látott, mint élte legvégső éveiben, mikor mindkettőt megvalósítani igyekezett. »Ha Anglia — így szól a mű egyik helyén — megsemmisítené (az ír protestánsok) uralkodó egyházát s így meggyöngítené az ő erkölcsi állásponijokát, ügy ők sem lennének továbbra hajlandók ellensú-