Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

lassan, de folytonosan fejlődéssel vált előbb püspökké, majd prímássá, végül pápává. A pápaság hatalma, úgy az egyházi, mint a világi téren is óriási özönné dagadt, saz ár sokszor tudatukon kivül magával sodorta a pápaság viselőit, a pápákat, az emberi határain túl, az istenség fenségébe. Egyszerre csak ott találták magukat a hegy ormán, a melyről az egész világot lábaik alatt látták és ama szavakban: * mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engemet*, az Isten szavait vélték felismerni. Feledték, hogy ép az, a kinek »helytartójáulc adták ki magukat, a Krisztus, ugyanezen szavakat, mint a gonosz incselkedését, mint az Isten megtagadására vezető csábítást utasította vissza. Ilyen magasságból aztán önként leszállani mindenesetre lehetetlen volt, annál is inkább, mert az istenségre irányuló igény századokon át csaknem ellenmondás nélkül elismerésre talált. De hagyjuk most a pápák ama bűnének vizsgálatát, a melylyel az »isteni« pápaság óriási hazugságában részes. Mi nem a kifejlődés mikéntjével, hanem magával a világtörténeti ténynyel foglalkozunk. Az »isteni* pápaság itt all előttünk; munkánk tárgya megvizsgálni, hogy annak az óriási fának, melynek gyökerei az istenségből táplálkoznak, már ér etten szemlélt gyümölcsei jók-e vagy roszak ? Az ultramontánizmus alap és záróköve, a melylyel áll vagy esik, az »isteni* pápaság. Az ultramontánizmust, mint keresztyénellenes politikai hatalmi rendszert más helyt jellemeztem (Der Ultramontanismus, sein Wesen und seine Bekámpfung. 2. Auflg. Rerlin, H. WaltherJ, itt az »isteni« pápaság istentelenségét s a vallás és erkölcs terén pusztító munkáját mutatom meg. Az előadás különösebb ékítéséről szándékosan tar tózkodtam. Reszéljenek a tények, ne én. S e tények fenszóval hirdetik, hogy a pápaság valóban istentelen intézmény, s nincs a világnak még egy másik hatalma, mely az emberiség legbensőbb szentélyébe: a vallásba annyi átkot és romlást, véres irtózatosseigot és gyalázatot vitt volna be, mint ez. Könyvem ehhez való anyaggyüjtemény. Mint ilyen, de meg terjedelme miatt sem igen lesz népszerű. Az itt nyújtott anyag értékesítését másokra bízom. De ezeket értékesíteni kell. A hatalomnak és befolyásnak talán eddigelé is példatlan birtokában levő ultramontánizmussal szemben csaknem egyetlen, de mindenesetre leghathatósabb fegyver: lényegének és történetének megvilágítása. De ép ezt az igazi, megbízható megvilágítást sajnálatos mértekben th lkülöeeük. Végtelen sokat irnak és beszélnek az ultramontánizmusröl és a papaságról, valamint az ultram')ntánÍ2tnus és a pápaság ellen; de ezek legnagyobb része vagy felszínes és megokolatlan, vagy — a mi meg sokkalta roszszabb — tudatlan és nem igaz. Az ultramontanizmust pedig nemcsak azok a hazugságok védik és szolgálják. melyeket párthívei terjesztenek, hanem talán még inkább azok az igaztalanságok és ferdítések, melyeket ellenesei hangoztatnak. Az ilyen tarthatatlan támadások ugyanis folyton folyvást kitűnő alkalmul szolgálnak neki a mosakodásra, s a világ előtt annak hirdetésére : ime, engem rágalmaznak, nem vagyok én olyan rosz. a milyennek kikialtanak. Nagyon sajnálatos jelenség az, hogy épen akkor, a mikor az ultramontán óriás a politika és kultura egész körében megveti az ö mindent letipró lábát, — a Chinában most ömlő vér is nagyrészt az ő műve, — a mikor az »tudománvával« az igazságot lenyűgözi és a szellem egész világát elposványosítja: vele szemben a határozott, tudatos, jól szervezett visszaverés csaknem teljesen hiányzik. S e tekintetben ép ott áll a dolog a legroszabb lábon, a hol azt a legnagyobb erélvlvel és ügyességgel kellene vezetni: a népképviseletben, s különösen a porosz népképviseletben. Azok az ultramontánellenes beszédek, melyeket ott évről-évre csaknem mindig ugyanazon egyének tartanak, arra a papirra és a nyomdafestékre sem érdemesek, a melylyel azokat sokszorosítják. Nem nyújtanak azok az állam és művelődés ellenségének megvilágítására semmit. Persze, hogy valaki a felvilágosodást terjeszthesse, ahhoz ismeretek kellenek; az ultramontánellenes képviselők pedig az ultramontánizmust egyáltalán nem ismerik. A Konversations lexikonok »tudománya*, az olvasott és gyűjtött mesék, élcek és ötletek az ilyen ellenfél legyőzésére bizony nem elegendők. Ha legaiább rájött volna már valaki, hogy az ultramontánizmus egy mélyen járó, magasra törő, széles körű, hatalmasan szervezett, minden oldalúlag kifejlett valóságos rendszer; ha akadna már végre valahára valaki, a ki ennek a páratlanul hatalmas és hasonlíthatlanul romboló rendszernek komoly, beható tanulmányt szentelne! Nyomorúságos jelszavakkal, üres frázisokkal mire se megyünk ellene; de botrányos történetkék és esetlen adomák terjesztésével még kevésbé! Az ultramontánizmus ellen az egyetlen eredményes fegyver nem egyes ultramontán személyiségek leleplezése, hanem az ultramontánizmus alapjainak felderítése. Népkepviseletünk antiultramontán tudatlansága a kormányban is folytatódik, s már csak jelentősege miatt is e téren is a porosz kormány vezet. Az ultramontánizmust egyetlen miniszter és egyetlen egy előadó tanácsos sem ismeri alaposan. Innét van aztán, — eltekintve a jellemtelenségtől és az Ízetlen politikai opportunizmustól, — az ultramontanizmus elleni rendszabályok alkalmazásában az ügyetlen kapkodás, innét a sok kudarc, mely a kormányt és a népkepviseletet az ultramontánizmussal szemben éri. Még egy fontos mozzanat járul ehhez. A kormány ostoba rövidlátással elmulasztja, hogy az ultramontánizmus elleni harcban olyanoktól kérjen tanácsot és felvilágosítást, kik ezt a közveszélyes rendszert alaposan ismerik. A mit minden körültekintő ember meg szokott tenni, azt itt népünk pótolhatatlan kárára mellőzik. S hogyan állunk az ultramontánizmus ellen irányuló