Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

gélikus és két református püspökkel s br. Prónay Dezső egyetemes félügyelővel s más jeles világi egyénekkel, s mindenek előtt az értekezlet összehívója, a nemes buzgalinu Szillassy Aladár elnöklése, méltán kelthette bennünk azt a hitet, hogy valóban égetően szükséges dolog az, a minek valósítását a mozgalom vezetői a ma esti összejöveteltől várták; s reméltük is sokan, hogy értekezletünk a kívánt eredményre fog vezetni. Némelyeket talán el is kedvetlenített, hogy nem igy történt. De csak nem kell búsulni! Emlékezzünk a kis mustármag példázatára! Emlékezzünk arra, hogy most esztendeje még csak össze sem lehetett hívni egy ilyen természetű értekezletet, s mennyire fájt ez sokaknak! Most ime a jó Isten rásegített arra. hogy ily impozáns számban gyülekezhettünk össze s tanácskozhattunk e nagyfontosságú ügyben. Hát nem örvendetes haladás-e ez?!... Az eszmének ime számos barátja van; én azt hiszem, ellensége talán nincs is. Csak nem kell erőszakolni a dolgot, s a kiknek lelkében egy kis előítélet, féltékenység, vagy mondjuk, ellenszenv vert gyökeret: azokat igyekezzünk felvilágosítani szeretettel, meggyőzni alapos okokkal, — s mindenek felett bízzunk valamit az idő érlelő erejére s a jó Istenre is, ki a szivek gondolatait, mint a vizek folyásit igazgatja és a ki protestáns Sionunk sorsa felett meg nem szűnő gonddal őrködik. Nekem legalább erős a hitem, hogy a leányzó nem halt meg, csak aluszik. Ki tudja, nem kel-e új életre, talán már a jövő esztendei, Miskolczon tartandó vándorgyűlésünkön ?! * * * Igy végződött, szeptember 19-ike Pozsonyban, némileg lehangoló akkorddal. De ezt csakhamar elfelejttette a másnap, szept. 20-ka, a társas kirándulás és szórakozás vidám örömök közt telt napja . . . Igen-igen sajnálom, hogy ebben az élvezetes kirándulásban nem lehetett részem. De hát, magyarán mondva, takarékoskodni kellett a pénzzel is, az idővel is. S aztán balgatagul azt is gondoltam, hogy az a nagy és szép világváros, Bécs, a melynek meglátogatására több társaimmal együtt engem is a közeli szomszédság csábított, bőven fog kárpótolni Dévényért, vagy Carnuntuméri; vagy, hogy Bécsből a dunai útat választva, különben is látni fogom ezeket a szép helyeket. Sajnos, ez utóbbi tervemmel cserben maradtam ; cserben hagyott a szép szőke Duna, alacsony vízállásával, mely miatt a hajózást épen azokban a napokban szüntették be, a mikor Bécsből hazafelé akartam indulni. A mi pedig a kárpótlást illeti: hát mi kárpótolhatna azért a nagy lelki gyönyörűségért, melyet az nyújtott volna, ha lelkes honfitársaimmal s barátaimmal együtt énekelhettem volna el a millenniumi Árpád-szobornál a * Hazádnak rendületlenülU, s hallhattam volna ősz Áronunk ajkairól: »Nagy az Úr, ki fényes házát építette, ott fenn, a számtalan egeknek felette* ?! . . . * * * S most Isten veled, ős koronázó város, hajdani dicsőségünk tanyája, sok szomorú emlék ébresztője ! Isten veled szép Pozsony! Bizony nem is szólottam még rólad, bár falaid közt annyiunkat vendégszeretőíeg fogadtál. Dehát, régi multadat elregélni, jelenedről bővebben megemlékezni, nagyon is messzire vezetne. Vissza kellene mennünk a honfoglalás előtti időbe, s egyezeréves viszontagságaidról irni annyi volna, mint a millennáris Magyarország történet-könyvét megírni akarni . . . Vagy jelenedről szóljak ? De félek, hogy roszul fizetek vendégszeretetedért; mert hátha zokon veszed, hogy reád idézem egy kis variációval a Rákosi szántó dalát: Hejh, ma is még a magyar szó, Bitka itt mint fehér holló! . . . Azt olvasom ugyanis a Pallas Lexikonában, hogy a három nyelv határán fekvő város 52,000 lakosa között jelenleg is még csak 10.000 a magyar, de 31,000 még mindig német, 9000 meg tót ajkú. Hát ez egy kicsit különösen érinti az olyan tősgyökeres magyar embereket, mint mi vagyunk a M. P. I. T„ tagjai. Mint protestánsok pedig ugyancsak sajnálattal veszszük tudomásul, hogy 39,000 róm. kath. és 5400 izraelita mellett az evang. vallásúak száma csak 7347-re, a reformált vallásúak száma meg épen elenyésző csekélységre, csak 525-re rug. Csak az a vigasztaló, hogy a protestantizmusnak ez a nyugoti bástyája, a pozsonyi evangélikus egyház, valóban erős, akár anyagi, akár valláserkölcsi oldaláról tekintsük. Gazdagságáról már szólottam; szellemi gazdagsága mellett pedig szól virágzó népiskolájá, gimnáziuma, egyetemes theol. akadémiája, Otthona és internátusa, diakonissza-háza, árva- s kórháza, nőegyesülete, legény-és dalegylete. Méltán nevezte azért Mayer Endre felolvasásában első evangéliumi egyháznak Magyarországon. Bucsúszózatunk hozzá mi lehetne más, mint ez: Vívat, crescat, floreat! Azt a kisded kálvinista ekklézsiát pedig támogatnunk kell minden oldalról, ha azt akarjuk, hogy egykor méltó dicsekedése s nyugot felé egyik világítótornya legyen a magyar ref. Sionnak. Az a szép áldozatkészség, melyről örömmel hallottunk, hogy t. i. e mustármagnyi gyülekezetnek van olyan tagja is, ki évenként 100 forintot haladó egyházi adóval járul egyháza fentartásához, — megérdemli, hogy egyetemes ref. egyházunk részéről méltó elismerésre s megfelelő anyagi gyámolításra találjon. Reméljük, igy is lesz. Azért ne félj kicsiny sereg ! csak előre Isten segítségével! A mi magát Pozsony városát illeti, ez részben a Duna síkpartján, részben az ezt félkörben övező dombok lejtőin épült, és úgy fekvésénél, mint építkezésénél fogva egyike hazánk legszebb városainak. Igy ir róla a Pallas Lexikona. Továbbá: hogy ma nemcsak nyugoti Magyarországnak legnagyobb, de egész hazánknak egyik legjelentékenyebb városa: a politikai, tudományos és üzleti élet gócpontja. Annyi bizonyos, hogy annyi különféle hivatala, kulturális intézete, ipari és kereskedelmi telepe és gyára nincs a fővároson kivül egyetlen magyarországi városunknak sem. Feltűnő nagy számmal vannak külö-