Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

nősen a r. katholikus jellegű intézetek: templomok, iskolák, zárdák, kolostorok és kórházak. A belváros keskeny utcáival, régi épületeivel az ódon város benyomását teszi ránk; mig a városnak a Duna felé terjedő s a hegyek lejtőin épülő része már egészen nagyvárosias jellegű. A Dunán nem régiben épült szép közúti és vasúti hid vezet keresztül a jobb parton elterülő hires ligetbe, mely a pozsonyiak legkedveltebb mulató-helye, s a hol mi is a szeptember 19-iki reggelinket oly derült kedvben elköltöttük. De legyen elég rólad ennyi, hazánknak egykori dicsőséggel koszorúzott fővárosa! S most Isten veled! S ha protestáns irodalmi társaságunk még egyszer ez életben ős falaid közé kivánkoznek: hadd lásson téged virágzónak és boldognak, s mindenekfölött szívben és nyelvben magyarnak! * * * A mint e jegyzeteket már-már befejezni akarom, kis leányom nyit be a szobámba, kezében egy kis dobozzal s ajkan azzal a felkiáltással: »milyen szép pozsonyi emléket hoztak nekem kedves Apáék!* Hát ez két dolgot juttat még eszembe. Az egyik az, hogy mikor a szeptember 19-iki disz-ebéd vége felé járt, egyszer csak azt látjuk, hogy mindegyik asztalnál valamit osztogatnak. Nekem is adtak belőle egy párt : >Emlékül a prot. irodalmi társaság hölgytagjainak* felirattal. Soha ilyet! Csinos, ezüstös női öv volt ez emlék (vagy mondjuk : tisztességes reklám a Kühmayer Ferenc és társa pozsonyi cégtől), mely mindnyájunkat igen kellemesen lepett meg, nem csupán kedves, sőt értékes voltánál fogva, hanem azért is, hogy otthon maradt szeretteinkre emlékeztetett. Miért is nem hoztuk őket magunkkal! . . . (Már zárjel közt csak megsúgom, — ámbár hogy a feleségem nagyon rám parancsolt, hogy őt bele ne hozzam a naplómba, — megsúgom, hogy de bizony ő is ott volt velem s egyik fehérmegyei kollegájával, a pozsonyi vándorgyűlésen). A másik dolog pedig, a mit az a szép »Izabella főhercegnő öv« eszembe juttat, az, hogy egy fogas kérdést tegyek fel a mi kedves titkárunknak. Mit gondol: ha Kéfás és a többi apostoloknak szabad volt keresztyén feleségeiket »szélylyel hordozni*, magukkal vinni, a merre csak mentek; ha a mi »kegyelmes urunk* még a M. P. I. T. vándorgyűlésére sem tud eljönni ügy, hogy kedves családjától elszakadjon; hát vájjon nekünk, szegény (verbi divini) minisztereknek nem volna-e illő és szabad párosával, kedves élettársunkkal együtt állítani be ezekre a vándorgyűlésekre ? Vagy ha illő is, szabad is ; de vájjon »a szent asszonyoknak* ez a bucsújárása nem okoz-e majd nagy főfájást a titkár úrnak * s különösen a rendező bizottságnak ? . . . Gondolkozzék e problémán a jövő miskolci nagygyűlésig a nagyérdemű titkár úr! Lévay Lajos. * A világért sem. Az idei nagygyűlésen a vasúti jegyek kiállításánál az elszállásolás rendezesénél is figyelembe vétetlek a társulat nőtagjai és a férfi tagok nejei. Szerk. KÜLFÖLD. Az »Evang. Bund« 13-ik nagygyűlése. Az Ev. Rund ez évi nagygyűlését okt. 1—4. napjain Halberstadt városában tartotta. Kiválóbb képviselői között szerepelnek: Bomemmann bázeli tanár, Baltn$en koburgi generálszuperintendens. Bourrier párisi lelkész, Geiger tübingai főkönyvtáros, Haupt hallei és Kirchenheim heidelbergi tanár, Kranz shanghai-i misszionárius, Meyer zwickaui szuperintendens, NippoJd jenai, Noivalc strassburgi, Seholz berlini, Witte hallei és Mirbt marburgi tanar, Witzingerode gróf és Vieregge magdeburgi generálszuperintendens. Lelkes agg harcosát, Beyschlag tanárt betegsége gátolta a megjelenésben. A nagygyűlés, úgy helyét, mint résztvevőinek nagy számát és tartalmas, korszerű s evangéliumi előadásait tekintve méltán sorakozik az előzőkhöz. Az első előadást Goethe vallásos világnézetéről Trümpelmann szuperintendens tartotta. Azzal kezdte, hogy Faust, a nagy dráma nem oldja meg helyesen a problémát. Nem az »örök nőies«, még Mária sem, hanem a megfeszített és feltámadott Krisztus személyisége vonz bennünket. A lélek üdvének egyéni kérdése legfontosabb kérdése nemcsak a pillanatnak, hanem minden időknek. Isten országa a legfőbb jó, annak megvalósulása az egyetlen jó akarat. Bornemann tanár »a hit és tudásról* értekezett. A kettő nem ellentétes, sőt inkább feltételezi és kiegészíti egymást. Csak isinernü nk kell a kettőnek lényegét, határait és céljait. Azt a világot, a melyet a tudással derítünk föl, a hit isteni fénynyel világítja meg. Mennél többet tud valaki, annál nagyobb szüksége van a hitre, s mennél nagyobb valakinek a hite, annál szabadabb a tudományos kutatás terén. Ugy a hit, mint a tudás terén folyton fejlődök vagyunk. Azért illik hozzánk a szerénység és a türelem. Ugy nevezte ezt a középkorban Kusa Miklós, hogy »docta ignorantia*. A harmadik előadást Burggraf lelkész tartotta * Hit és művészet* címmel. A kettő összetartozik; Goethe és Schiller szép költői világa egyúttal a mi hitvilágunk is. Méltán kiegészítette végül ez előadást Scholz tanár, ki »a hitről és cselekedetről* értekezve a kötelességérzetet, az igazságosságot s az emberszeretetet ajánlotta a Bund tagjainak figyelmébe. A zárt ülésen Kirchenheim tanár »az ultramontanizmusnak a porosz polgári törvénykönyvre gyakorolt befolyásáról* tartott előadást. Valóban szomorú dolog, hogy a protestantizmus szülőföldjén ilyesmiről is lehet szó. Nem ártana, ha a politikusok többet foglalkoznának a bibliával és az egyházhistóriával. Az ünnepi istentiszteleten Hab. 2. 1—4 felett a beszédet Vieregge generálszuperintendens tartotta, a ki az ev. egyházban jelenleg uralkodó közönyösség ellen emelte fel últakozó szavát. Tudjuk, hogy ez öl meg bennünket Magyarországon is. A nyilvános esti nagygyűlés első előadója Meyer szuperintendens volt, a ki »az ausztriai vallásos mozgalomról* értekezett. E mozgalom a német népélethez való ragaszkodása mellett is ma már vallásos jellegű. A ini a kedélyeket Ausztriában erősen mozgatja, az a Krisztus evangéliuma. Sajnos, az osztrák állam a maga üdvét a Lichtenstein-féle klerikalizmusban latja, a minek azonban az a jó oldala van, hogy megtisztítja és megerősíti az evangélikusok hitbeli meggyőződést. A r. katholicizmus es