Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

A harmadik és utolsó napot adminisztratív és bel -körű ügyek letárgyalása töltötte ki. Megválasztották a bizottságokat az igazgatótanácsi ügykezelés, a kerületi pénztár és a kerületi számadások megvizsgálására ; megejtették a szavazást az enyedi tanítóképezdei vallástanárságra, a mely azonban csak szükebbkörű másodszori szavazás után vezetett eredményre és pedig olyképen, hogy ez állásra, 68 szavazat ellenében 80 szavazattal Zayzon János választatott meg. A nagyenyedi tanítóképezde reorganizálását illetőleg elfogadta a gyűlés az igazgató-tanács javaslatát, a mely szerint az intézetben a kollégium három, a kerület pedig két rendes tanári állás költségeit fogja viselni. A gyűlés folyama alatt megtörténtek a kerületi választások is, a melyeknek eredményeképen honventi rendes tagok lettek : Sándor János, Molnár Albert és Pokoly József egyháziak, Simó Lajos, Mezey Albert és Váró Ferencz világiak. Póttagok: Lénárt József, Somkereki Miklós, Bodor Géza, Apáthy Péter, Zeyk Gábor és dr. Sárkány Lajos. A Baldácsy-bizottságba megválasztattak: báró Bánffy Dezső főgondnok és dr. Bartók György püspök rendes tagokká és Mezey Albert póttaggá. A Icözalapibizottsagba: dr. Bartók György és Hegedűs Sándor rendes tagokká és Mezey Albert póttaggá. Az egyetemes éneA-M<7;/í-bizottságba: dr. Barlók György, dr Vályi Gábor, Váró Ferencz, dr. Kdcskeméthy István és Deák Gerő. Ezeken kivül megalkották még a gimnáziumi tanárjelölő bizottságot és betöltötték az üresedésben volt egyházmegyei gondnoki állásokat. Megállapította a gyűlés az egyházak osztályozását is, a következőképen: I. osztályú egyház 2400 koronát meghaladó papi jövedelemmel; II. osztályú 2000-től 2400 koronáig; III. osztályú 1600-tól 2000 koronáig; IV. osztályú 1600 koronáig; — azután pedig bizottságot küldött ki a lelkészi nyugdíjintézet tervezetének elkészítésére. A délelőtti gyűlés végén a marosvásárhelyi kollégium tulajdonát képező Moos-féle alapítvány kamatainak miként felhasználásának kérdése került tárgyalás alá, azonban megoldását csak a délutáni ülésben nyerte meg, kimondván a gyűlés, Lénárt József indítványa alapján, hogy a jelenleg alkalmazásban levő hét rendes tanárra nézve az összes illetékek fizetését illetőleg az eddigi gyakorlat fentartatik, a jövőre választandó tanárok után azonban a kollégium meglevő nyugdij-alapja csupán az államszerződés szerint kötelezett évi öt százalékos illetéket fogja fizetni; a jövedelem fenmaradó része pedig a kollégium fentartásához legközelebb rokoncélokra fog fordíttatni. Még a székelyudvarhelyi tanárok szállásbérügyének rendezése keltett rövidebb vitát, mely azzal végződött, hogy a gyűlés helyt adott a tanárok e tárgyban benyújtott felebbezésének. Néhány kisebb fontosságű ügy elintézése és a bizottsági jelentések meghallgatása után kimerült a tárgysorozat és a gyűlés bezáratott. NEKROLOG. Müller Miksa. 1823—1900. Folyó évi október 28-án Oxfordban elhunyt Müller Miksa, ez a világhírű német-angol tudós, a ki az összehasonlító nyelvészet és az összehasonlító vallástudomány elsőrendű nagysága volt. Németország Anhalti hercegségében, Dessauban született 1823-ban és ott töltötte gyermekkorát is. A kis hercegi városban a hercegtől és nejétől kezdve az utcai koldusig mindenki ismerte M. Miksát, mert atyja, M. Vilmos, korán elhunyt és M. Miksa négyéves korától kezdve nagyatyjának, a herceg miniszterelnökének házánál növekedett. Kiváló tehetsége volt a zenére és 12 éves korában az udvari zenekarban Mozart-féle koncerteket játszott; de a siketségre való erős családi hajlama miatt tudományos pályára lépett, bár a zenét egész életében kedvelte és Mendelssohnt, Liszt Ferencet, Lind Jennyt s más zenei kitűnőségeket a legjobb barátjai közé számlálhatta. Középiskoláit Dessauban végezte, az egyetemet Lipcsében és Berlinben látogatta, a hol theológiát és nyelvészetet hallgatott s különösen a szanszkrit és a perzsa nyelvek tanulmányozásával foglalkozott. Mint szellemes, csinos és előkelő származású fiatal ember, Berlinben a legelőkelőbb körökben forgott és általánosan kedvelt tagja volt a társaságnak. Keleti nyelvészeti tanulmányai folytatása végett 1845-ben Párisba költözött, Burnouf E. hires orientálistát hallgatni, a kinek kedves tanítványa lőn. Burnouf útján ismerkedett meg báró Bunsennel, a hírneves porosz nagykövettel, a ki maga is előszeretettel foglalkozott az orientális tudományokkal. Burnouf és Bunsen ajánlatára nyerte a Keletindiai Társaság igazgatóitól azt a megbízatást, hogy a Bigvedát, a brahmanizmus ez ősi szentkönyvét angolra lefordítsa. »No Müller, mondá neki Bunsen, ön kapott az egész életére való munkát. Nagy fába vágja fejszéjét, faraghatfurhat rajta éveken át«. Müller derekasan megoldotta a rá bizott feladatot. Már 1846-ban Angliába utazott és 1849-ben Oxfordban telepedett le, a hol eleinte modern európai nyelveket és irodalmat, később összehasonlító nyelvészetet tanított. Érdekes epizódja életének az oxfordi egyetem szanszkrit tanszékéről való lemaradása 1860-ban. Tudományos körökben Müllert jelölték, mint a legilletékesebb és akkor már leghíresebb szanszkrit tudóst. Ámde Müller német származású ember és angol mérték szerint nem eléggé orthodox theologus, a miért az egyházi körök Müllerrel szemben Monier Williams kinevezését vitték keresztül. Müllert ez a mellőztetés nagyon bántotta, s már-már ott akarta hagyni Oxfordot, de az egyetem azzal tüntette ki, hogy nyilvános felolvasások tartására hivta meg. És Müller a szintén világhírre emelkedett Tyndall és Huxley természettudósok társaságában a »Royal Institution* felolvasás ciklusait európai hírre emelte. Később a Gifford-és a Hibbert-féle alapítványok felolvasási ciklusaiban is közreműködött. Irodalmi működése nagy kiterjedésű és nagybecsű az összehasonlító nyelvészet és összehasonlító vallástudomány terén. Legelső műve, a Hitopadesa c. indus mesegyűjtemény német fordítása, a melyet a Rigveda angol fordítása követett 6 nagy kvárt-kötetben (1849—1875).