Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-21 / 42. szám

a Társaság. Példájokat követte József főherceg, több főúr és előkelő hölgy, társadalmunk minden rétegéből, felekezeti különbség nélkül. Példájukat követte a magyar állam, a mely a közoktatási, belügyi, kereskedelmi és földmívelósi minisztérium útján jelentékeny anyagi és erkölcsi támogatásban 2

részesítette a társulatot. Hozzá csatlakozott a székesfőváros, a mely harmincezer korona építési segélyt szavazott meg és tiz elhagyatott gyermek neveltetési diját vállalta el. Az egyesek között a gazdagok nagyobb alapítványai, 3

a tehetősebbek jelentékeny adományai mellett ott van a szegény fürdő szolga és neje a maguk száz frtos tagsági dijával. A pénzintézetek, polgári hatóságok, vagyonos egyházközségek tízesei, húszasai mellett ott vannak a szegény falusi templomok látogatóinak fillérei is.4 Ez is figyelemre méltó tanulság és az evangéliumi belmisszió amaz ismeretes törvényét példázza, hogy a keresztyén szeretet a fillérekből is ezer koronákat tud összehordani, ha a tömegek szivét megmozdítja; hogy a keresztyén vallás-erkölcsi tevékenység nemcsak a papok dolga, hanem az egyetemes papság elvéből kifolyólag minden igaz keresztyénnek kell valamit tennie az Istenországa érdekében. De erkölcsi tanulságul szolgálhat a N. R. T. a belmisszió barátjainak ós ellenfeleinek is. A belmisszió barátjai azzal az ujabb tapasztalati ténynyel szilárdíthatják meggyőződésüket, hogy az evangéliumi hitbuzgósággal és protestáns szivósággal magyar földön, a magyar prot. egyházban is lehet belmissziói intézményeket létesíteni. Legrégibb magyar belmissziói intézményünkhöz, Országos protestáns árvaeggesületünhöz, ime már jó néhány más belmissziói intézmény társult, nevezetesen az országos lutheránus Gyámintézet, a székesfővárosi lutheránus Tabitlia-egylet, a székesfővárosi német reform. Bethesda-kórház és diakonissza-intézet, a pozsonyi lutheránus diakonissza-liáz és kórház, a budapesti Lorántffy Zsuzsanna-egyesület, a számos lutheránus ós református nő-egyesület, a közel 30-ra tehető magyar református ifjúsági és prot. legényegylet, most pedig a Nagypénteki Református Társaság. 2 A közoktatási kormány 4000 kor. évi segélyt, a belügyminisztérium 2000 koronát adott a Társaságnak; a kereskedelmi minisztérium az építő anyagok szállításánál, a földművelési a telekvásárnál s a szőlő, a gyümölcsös kert és házi állatok beállításánál volt sok jóval a Társaság iránt. 3 A Társaság részére nagyobb alapítványt tettek: Hirsch Klára bárónő 8000 kor., gróf Karácsonyi Jenő 8000 kor., özv. Thurn Jánosné 8000 kor., Orosdy Fülöpné 8000 kor., özvegy Szígyártó Sománé 10,000 kor., Jókai Mór 2^000 kor. stb. 4 Néhány református egyházközségünk, a budapesti egyház példájára egy-két év óta szokásba vette, hogy nagypénteken a Nagypénteki Társaság javára téteti ki a templomi perselyeket. Ebből a perselypénzből pár év alatt közel 7000 korona gyűlt be a Társaság pénztárába. Szép szokás. Be lehetne hozni minden gyülekezetbe. Lapunk szivesen közvetíti az adományokat. Mikor ime csak egy ember-öltő értére is ily előhaladást tesz hazánkban a hiterősítő, az erkölcsnemesítő, a keresztyén szeretetmunkát gyakorló evangéliumi belmisszió : akkor csak magukat teszik nevetségessé azok a szájaskodó lapok és tájékozatlan papok, a kik azt hiszik, hogy üres kifogásokkal, kicsinyes kötekedéssel, lármás gúnyolódással vagy a belmisszió mivolta feletti vitatkozással meg lehet akadályozni az evangéliumi hitbuzgóságnak és szeretetmunkásságnak diadalmas előnyomulását. A belső miszszió ellenségeit szerettem volna ott látni a N. R. T. Erzsébetházának fölavató ünnepélyén, hogy saját szemeikkel győződjenek meg az evangéliumi élő hit és munkás szeretet áldásairól. Akkor belátnák Tisza Kálmán főgondnok ismeretes nyilatkozatánák igazságát: »Ne vitatkozzunk a felett, mi az a belmisszió, hanem igyekezzünk minél előbb életbe léptetni azt«. Ránk, a Lap iróira és olvasóira nézve is tanulságos és fölemelő a N. R. T. felavató ünnepélye. Lapunk a legrégibb és legenergikusabb sürgetője, támogatója és gyakorlója a beimissziónak. Mikor még hazánkban alig ismerték a »belmisszióff elnevezést, negyven évvel ezelőtt néhai Ballagi Mór, az én szerkesztő-előclöm idejében ez a Lap nemcsak sürgette, de tényleg gyakorolta, s azóta folyvást gyakorolja a beimissziót. »Adakozás« c. rovatában a protestáns jótékonyság minden ágát felkarolta és péld. az Országos Protestáns Árvaházra, mióta az fennáll, minden esztendőben szorgalmasan gyűjt és százakat juttat. Konfirmáltak filléreiből, ó- és újévi meg karácsonyi perselypónzekből 40 év óta több mint százezer koronát hordogatott össze csak a O. Pr. Árvaházra. Mikor tehát most az árvaházhoz hasonló szép belmissziói intézmény háza avattatott föl : ebben a tényben Lapunk egy régi és szép tradíciójának tényleges megerősítését, egyik hőn ápolt régi eszméjének újabb diadalát szemléli. Ám a szép mult elkötelezés a jövőre ; noblesse obiige, nemcsak rendi, de erkölcsi értelemben is. Legyünk tehát necsak hivek szép multunkhoz, hanem fokozzuk, kettőzzük meg eddigi belmissziói tevékenységünket. Az y>Erzsébetház« felavatásának alkalmából tegyünk fogadást, e Lap irói és olvasói, hogy ezután minden esztendőben adunk és gyűjtünk a Nagypénteki Református Társaság javára, legalább annyit, hogy abból egy züllésnek kitett gyermek nevelési költségét (circa 300 kor.) az Erzsébetházban fedezzük. Ha e Lap minden olvasója évenként csak egy egy koronát ad vagy gyűjt s kiadóhivatalunkba beküldi : ezekből a koronákból nem egy, de két züllés-