Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-30 / 39. szám

bízott Gömöry Őszkor miniszteri tanácsos önfeláldozó készséggel oldották meg az ezer meg ezer akadály nehéz köveibe ütközött feladatukat. Sőt azért az előzékeny jóakaratért, a melyet a szükséges és nagymérvű változtatások okainak egyenként előadásával velünk szemben tanúsítottak, s azon törekvésért, hogy minden jogosult lelkész kongruája mar f. é. novemberig véglegesen megallapíttassék s ezzel a törvényadta kiegészítés az 1899. és 1900. évekre egyszerre elszámolható legyen : elismerőleg mondok itt a nyilvánosság előtt is jólélekkel meleg köszönetet. A kényszerült késedelmezés okozta ezen időleges bajnál azonban van itt még nagyobb is, a meíy allandó baj, az t. i., melyet a kongruának személyekre vonatkozó megszavazása okoz és fog okozni közegyházunknak. Egyházkerületünk egyházainak majdnem felében sem kellő munkát, sem szükségelt fizetést nem tudtunk adni lelkésztársainknak, a minek következmenve lőn a kényszerült munkásság a megélhetés nagy feltételéért egy vagy más irányban; most azonban és ezután a megélhetés gondjainak kevesbedése mellett megnagyobbodnak majd a munkátlanságnak rémes árnyai. Ha a törvényhozás, méltóbb elismeréssel, külön törvénybe vette volna közegyhazunkat, s ebben, nem bánom, állásonként kimutatott kiegészítést adott volna a lelkészeknek és tanítóknak, ámde azt egy összegben bocsátotta volna a közegyház rendelkezésére: ez esetben ez a, csakugyan dotáció számba menő évi segély áldás lett volna egyházunkra nézve, még azért is, mert az egyház tudott volna a közelben fekvő kis egyházaknak okosan tanításával lelkészeinek és tanítóinak nemcsak tisztességes fizetést, hanem a mi a szellemi munkásoknál mindig a fő dolog, kellő munkát is adni. Igy azonban . . . kötött kézzel kell szemlélnünk a pusztítást és pusztulást. Lehet, hogy az egyház egyes munkásai az anyagi megélhetésre kedvezőbb módot nyernek, ámde a közegyháznak most még mérhetetlen kárával. Különben teljes elismeréssel vagyok a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr nobilitása iránt, ki a törvényben kegyetlenül rendelt kilenc évből már az első évben hármat egybefoglalt, s mivel a törvényhozás által rendelt évi segélyösszeg arra kevés volt, 100,000 forintra póthitelt kért és kapott. Egyet óhajtok csupán: vajha láthatnánk e nobilitás további megnyilvánulását az első 3 év leteltével, a 4—9 évnek egybefoglalásában is; mert hiszen a családos lelkészre nézve, az államsegély betudásával is csak 600 trt évi javadalom valójában csak az elsenyvedésre, vagy épen elpusztulásra elég. Vajha belátnák az ország vezetői, hogy elpusztul az az ország menthetetlenül, a melyben az allamcélokat is munkáló szellemi munkásoknak csak ez az útravalójuk ! BELFÖLD. Egyházi értekezlet a külső-somogyi ev. ref. egyházmegyében. Egyházmegyei rendes közgyűlésünket ez évben Köröshegyen, e balatonmelléki kies fekvésű s jó hírnevű egyházunkban. hol emberemlékezet óta nem volt ilynemű gyűlés, tartottuk meg. f. évi szept. 11-én. Mielőtt azonban annak tárgyalásait ismertetném, a gyűlést megelőző nap délutáni óráiban tartott egyházi értekezletünk első érdemleges üléséről számolok be. A mult évi megalakulás után, mely elég szép lelkesedés és kedvező auspiciumok mellett történt, egyházi értekezletünk a szervezkedés teendőin túl nem igen mehetett, s ez a gyűlés volt hivatva arra, hogy a tulajdonképeni munkát, az egyháztársadalmi tevékenység mindennapi fárasztó munkáját közöttünk, az egész vonalon megindítsa és megkedveltesse; hogy ha hidegek voltunk eddig, legyünk ezután hevek, ha buzgóknak tartottuk magunkat, legyünk még buzgóbbak. Értekezleti gyűlésünk esti 6 órakor nyilt meg. Lelkésztarsaink igen tekintélyes számban jelentek meg, s különösen jól esett látnunk soraink között egyházias buzgóságukról ismert világi férfiainkat, Sárközy Réla gondnok, Parragh BéJa s dr. Kiss Ernő tanácsbiró urakat; sőt a gyülekezetek részéről a gyűlésre küldött számos presbiteri és kurátort is, mint érdeklődő hallgatókat. Gyűlési helyiségül az iskola tágas terme szolgált. A 37-ik dicséret 1-ső versének eléneklése s Túri Károly lelkésztársunk rövid előfohásza után Bocsor Lajos esperes, mint értekezleti elnök, jól átgondolt s az erős meggyőződés hangjan előadott, tartalmas beszéddel nyitotta meg az ülést. Rámutatott a válságos helyzetre, melybe prot. egyházunk, különösen az egyházpolitikai törvények által sodortatott; a folytonos és tervszerű aknamunkára, mely a fekete táborban foly ellenünk, részint nyíltan a nagy r. katholikus tüntetésekben és a félrevezetett napi sajtóban, részint titokban, a családokban és házakban. Sem Pázmány Péter, sem Mária Terézia kora nem volt vészthozóbb reánk, mint e mai ú. n. liberális korszak, mely minket vádol üldözéssel és a r. katholicizmus elnyomásával; de e mellett vagy egyenesen oda működik, vagy legalább elnézi, hogy azok az elnyomottak a mi szép hazánkból regnum Marianumot csináljanak, és ezt orbi et tirbi szabadon hirdessék. Hogy az ultramontán szellem mily óriási tért hódított és hódít naponként Magyarországon, a mi rovásunkra: nemcsak a közelebb lezajlott nagy demonstrációk győzhettek meg bennünket, de egy, e hó folyamán felmerült csekélyebb esemény is, mely azoban minden gondolkozó prot. embert méltán megdöbbenthetett, hogy t. i. az ország fő- és székvárosában, a magyar állam pénzéből szervezett és fentartott közigazgatási tanfolyam, az ebben résztvevő prot. és más felekezetű ifjak nagyobb épülésére, ünnepélyes szent misével nyittatott meg! Ehhez sem kell kommentár! Ez a nehéz és veszélyes helyzet azonban ne elcsüggedésre, hanem nagyobb összetartásra és nagyobb tevékenységre kell, hogy indítson bennünket, azon a mezőn, mely mivelesünkre bízatott. A mi fegyverünk a Krisztus evangéliuma. Ezt forgassuk alkalmas és alkalmatlan időben, s az eddiginél nagyobb buzgósággal. A mi erőnk: a nép. ezt vezessük és világosítsuk, ezzel foglalkozzunk többet, mint eddig, s ne csak a templomban és iskolában, hanem az eletben is. S e tekintetben nem elegendő csupán a szoros értelemben vett belmissziói munka, a jótékony egyesületek, énekkarok szervezese, vallásos felolvasások tartása, s több efélék, a melyekkel többen megpróbálkoztunk mar; hanem, mivel