Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-30 / 39. szám

a tisztességes anyagi jóllét szorosan visszahat az emberi lelkek könnyebben vezethetőségére, mig a nyomorult szegénység — a közmondás szerint is, meg valósággal is — magna meretrix: ajánlatos, hogy mi lelkészek igyekezzünk népünket anyagilag is elébbre vinni, terhein lehetőleg könnyíteni, és hogy kiki, az ő hajlama vagy talentoma szerint vegyen tevékeny részt a népnek világi vonatkozású ügyeiben s dolgaiban is, ha azok az ő papi palástján szennyet nem hagynak, de csakis az ilyenekben. Méhészet, kertészet, szőllőkultura, gyümölcsfatenyésztés, takarékmagtárak, sőt az önsegélyző és hitelszövetkezetek elég hálás tért nyitnak a lelkipásztornak, hogy ezen mezőkben is népének vezére, s atyja legyen; és majd tapasztalni fogja, hogy a munkára és takarékosságra szoktatott s ezáltal jóllétre jutott nép sokkal nagyobb szeretettel fogja őt környezni, s elismervén érdemeit, vallási és erkölcsi életének vezetését is nagyobb bizalommal fogja papjára bizni. És ez a munka is belmisszió! Az értekezlet élénk eszmecsere után, magáévá tette az elnök indítványát. Ezután két érdekes felolvasás következett, közérdekű tárgyakról, aktuális kérdésekről. Katona Ferenc szóládi lelkésztársunk, valóban szellemes és tanulságos értekezést tartott arról a kérdésről, hogy templomainkon kivül és templomainkon belől, vagyis istentisztelet előtt, alatt és után mikép kellene nagyobb rendet hozni be népünknél, mint a minőt legtöbb helyütt botránkozással tapasztalhatunk? Saját lelkészi praxisából merítve, élénk színezéssel, s nem egyszer keserű humorral állította szembe régi kálvinista népünk komolyságát, rendszeretetét és figyelmességét, azzal a bántó rendetlenséggel és figyelmetlenséggel melyet ma igen sok helyen már a templomba bevonulás alkalmával és még inkább benn a templomban, — az igehirdetés és imádkozás ideje alatt s végül a templomból távozás alkalmával észlelhetni. Ismertette felolvasó tagtársunk azon eszközöket és módokat is, melyek szerinte alkalmasak az itt tapasztalható visszásságok megszüntetésére, s melyekkel saját gyülekezetében elég szép rendet sikerült meghonosítania. Ezekről részletesen nem referálok, mert utóvégre is a hány ház, annyi szokás; és épen itt a legkényesebb dolog volna általánosan követendő eljárási szabályokat állítani fel, melyeknél néha a helyesen alkalmazott pastoralis prudentia nagyobb sikereket érhet el: annyit azonban készséggel elismerünk, hogy Katona kollégánk a gyakorlati lelkészkedésnek egy oly ágára terelte figyelmünket, mely az utóbbi időben meglehetősen el volt hanyagolva közöttünk és a melylyel, ha népünk egyháziasságát emelni s vallásosságát intenzivebbé tenni akarjuk, érdemes bővebben is foglalkoznunk. A másik felolvasó Fábián Zoltán őszödi ifjú kartársunk volt, ki a napjainkban elég aktuális stólakérdést tette tanulmánya s értekezése tárgyává. Azon incidensből indulva ki, hogy az ő lelkészetéhez tartozó néhány házasuló pár, a szerinte épen nem illetékes szomszéd lelkészek által, a szokottnál olcsóbb díjért/vagy egészen is díjtalanul eskettetett meg, azon kérdést tette fel és fejtegette bővebben, hogy : az esketésre nézve ki az illetékes lelkész ? és kit illet a stóla, s mennyi illeti meg? Az érdekes kérdést alaposan tanulmányozta az ifjú felolvasó, s ismertetvén a nálunk érvényben volt, sőt mivel eltörölve nem lettek, ma is érvényben levőnek tekinthető házasságjogi elveket, a szokásjog szabványait; valamint az újabb aera alatt létrejött egyházkerületi és konventi végzéseket, melyek a stólakérdést nem rendezték, hanem ellenmondásaikkal inkább összezavarták: végre is arra a konklúzióra jut, hogy az esketésre egyedül a menyasszony lelkésze lehet ma is illetékes, és a felsőbbség által megállapított egész stóla is csak őt illetheti meg. — Az értekezlet elvben hozzájárult ugyan ezen el nem törölt régi szabályhoz, s kimondotta, hogy a lelkészek kollegiálitásától elvárja, hogy egymás jogát tiszteletben fogják tartani egész a lehetőség határáig; azonban éreztük, hogy a változott viszonyokkal szemben mégis lehetnek esetek, a mikor engednünk kell amaz elvből valamit, ha azt akarjuk, hogy egy házaspár se menjen el ama nagy útra, az egyház áldásának igénybevétele nélkül. Tanulságos eszmecsere után, énekléssel és imával zártuk be értekezletünk e második gyűlését. Kálmán Gyula. A Prot. Irodalmi Társaság közgyűlése. (Folytatás és vége.) Gyűlésünk második napjának eseményei öt fő mozzanatra oszlottak: az alkalmi istentiszteletre, a diszgyülésre, a diszebédre, a belmissziői értekezletre és a theol. tanárok konferenciájára. A két utóbbiról azonban külön számolván él lapunk: itt csak a három elsőről szólunk. Társaságunk tagjai, részint a ligeti Palugyai-kioszkban elköltött reggelizés, részint a város nevezetességeinek megtekintése után, reggel 8 óra tájban gyülekeztek össze az ó-liceum könyvtártermében és udvarán s innen vonultunk be testületileg, élünkön a püspökökkel, főfelügyelőkkel és gondnokokkal a nagy templomba, a melynek a társulat tagjai részére fenn nem tartott padsorait és karzatait zsúfolásig megtöltötték a nagyközönség s az iskolák növendékei. Az oltár körüli székeken és padokban foglaltak helyet az egyházi és világi notabilitások; a szép, tágas templom padsorait pedig evangélikusok és reformátusok összevegyülve töltötték be, kimutatva ebben is a testvéri közösséget, a melynek oly sok szép dokumentálását láthattuk Pozsonyban. Majd megzendült az orgona hangja, s a hatalmas gyülekezet ajkáról magasztosan szállt fel az égre Luther remek éneke, a > Jövel Szentlélek Úristen«, a melynek a mi 37-ik dicséretünkétől némileg eltérő szövege nyomtatásban oda volt készítve minden egyes ülőhelyre. Szállt, szállt az ének az Úr trónusához, s mintegy érezte lelkünk, hogy annak könyörgése meghallgattatást is talált, mert annak nyomában áhítat, buzgóság, szeretet töltötte el sziveinket. A gyülekezeti ének elhangzása után dr. Bartók György erdélyi ref. püspök állt az oltár elé, s mondott buzgó, lelkeket megragadó imádságot, felmutatván a kegyelem Istenének csodálatos dolgait nemzetünk és protestáns anyaszentegyházunk életében, s kérve az Úr áldását továbbra is, az ő nevében folytatandó munkáinkra