Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-23 / 38. szám

minden pillanatban készen kell lennie arra, hogy ha Isten úgy kivánja, mindenét zúgolódás nélkül oda hagvja, hogy hü maradjon urához, Istenéhez. Ha nem akarja legdrágább kincsét elveszíteni, nem szabad görcsösen ragaszkodnia a világhoz. Úgy kell birni a földi jókat, mintha nem bírná azokat. A világgal szemben nemes büszkeséggel kell mondania: »bármint alakuljon is életem folyása, te nem rabolhatod el lelkem békességét világ, — mivel Istenben otthonra találtam«. De ha úgy alakulnak körülményeid, hogy otthont alapíthatsz magadnak: cselekedd meg azt és adj hálát Istennek ezért a drága ajándékért ; mivel ez a tűzhely a legnagyobb áldás forrása lehet rád nézve. Csak akkor leszesz képes megérteni az élet egész gazdagságát, ha beletalálod magad a háztartás gondjaiba is. Igen, megtanulod az élet egész komolyságát, de megismered az úfat is, mely az élet magasabb békességéhez vezet; vihar és aggodalmak között egészen másnak ismered a házi tűzhelyet, mintha emez alapelv szerint akarnál eljárni: »én kényelmesen akarok élni a világban és kényelmesebb dolog saját háztartás nélkül élni át az életet. A nőtlen embernek senkire sem kell gondolnia; magán kivül senki másra sem kell takarékoskodnia; úgy rendezi be életét, a hogy akarja*. Ez az önző, szűkkeblű nőtlenség ép a városokban van szélesen elterjedve. Az ily nőtlen emberek a háztartás gondjairól nagyon kicsinylőleg beszélnek; nem tudják, hogy egy nemes női kebel mily nemesítő és emelő hatással van a férfiú lelkére. Alig veszik észre, hogy a sivár vendéglői élet közepette lassanként egészen elárvulnak és eldurvulnak, s mind inkább áldozataivá válnak annak a szellemi irányzatnak, melynek Snoblismus a neve, a mely a köznapi dolgokat köznapias módon csodálja! Ha tehát saját tűzhelyet alapíthatsz, adj hálát Istennek és vedd komolyan családodért való felelősségedet. De mind e mellett is megtörténhetik, hogy ha igazán hü akarsz lenni, le kell mondanod a családalapításról. Nem akarod magokra hagyni öreg szüléidét, kik már nem tudnak magukon segíteni. Mellettök maradsz s életök utolsó órájáig ápold őket. Nincs belőle semmi földi nyereséged ; de ha haló ágyunkban megáldanak, érezni fogod, hogy örök becsű kincscsel ajándékoztak meg, s hálákat adasz Istennek, hogy a gyermeki hála arany koszorúját ráteheted a jó szülék homlokára. Vagy talán te vagy legidősebb az apát, anyát korán elveszített testvérek között. Nem akarod magokra hagyni őket; kitartasz mellettök; nehéz terhet hordozol, a nélkül, hogy panaszkodnál miatta; a nélkül, hogy dicsekednél vele, mivel szivedbe irtad az Úrnak eme szavait: »az embernek fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak«. Sokszor megtörténhetik, hogy magasabb rendű kötelességünknek csak úgy tehetünk eleget, ha lemondunk a családi élet boldogságáról. Mikor a haza a derék katonát a fenyegetett határokra szólítja, nem magára gondol, hanem azonnal kész testét, életét kockára tenni. Ha éheznie és szomjuznia kell is; ha a sebesülés és halál fenyegeti is, azt mondja: »itt vagyok* ; mivel jobban szereti hazáját, mint önmagát. Ilyen hűséget kell égi atyánk iránt is lanusítanunk. De a mig ő nem tagadja meg tőlünk valamelyik adományát, mindaddig hálával élvezzük azt. Hálás vendégek gyanánt ülünk az asztal mellé, a melyet számunkra megterített. A tekintetben azonban teljesen tisztában vagyunk, hogy ha van családunk, jobban hozzá vagyunk kötve a földhöz, mintha teljesen függetlenül éljük at az életet. De hát melyik a nagyobb? Winkelried Arnold, a esaladapa, a ki az ellenség dárdájába dől, vagy az az ifjú hadfi, a ki hősi halált hal, mivel senkiről sem kell gondoskodnia? A vértanúk áldozata jelentektelenebb lett-e azért, hogy tudták azt. hogy szüleik tanúi az ő vértanúságuknak ? Azokhoz sem tartozunk, a kik azt hiszik, hogy az embernek nem kell sirnia és panaszkodnia. Mi örülünk a kikeletnek, búsulunk a hervadozó felett. Ujongva köszönjük az uj életet és bánkódunk a ravatal felett. Így vonul át időről időre lelkűnkön az öröm és fájdalom. De mi azért nem hiszszük, hogy ez által hűtlenek leszünk magasztos rendeltetésünkhöz. Sőt inkább a mi szent meggyőződésünk ez : Isten azt akarja, hogy a fájdalmat fájdalomnak, a szenvedést szenvedésnek érezzük. Csak úgy lesz a fájdalom és szenvedés áldássá ránk nézve; ezek a sötét hatalmak csak úgy valnak ránk nézve égi erőkké. Ha megelevenítjük lélekben Jézus Krisztusnak fi és nő tanítványait, sok olyannal fogunk találkozni közöttük, a kik a szegénység, betegség, inség és gondokkal való küzdelmeik között nem estek el, hanem megőrizték lelkük nemességét, szivjóságukat, az Úr iránti hűségüket minden hányatatások között és tündöklő hittel léptek át a magasabb hazába. A hív küzdők győzelmi babérját azonban olyanok is hordozzák, a kiket itt e földön a boldogság teljessége nem tett elbizakodottakká, hanem megtarták alázatosságukat. s hatalmukat és gazdagságukat áldások forrásává tették másokra nézve, ő, a ki a szivek mélyéhe lát, tudja azt, hogy ezeknek is nehéz harcot kellett megharcolniok, mivel sokszor nehezebb a hosszantartó és gazdag boldogságot elviselni, a nélkül, hogy lelkükben kárt valljanak, mint a hosszú és keserves szenvedések közt nem ingadozni a mindenható Isten jóságában és szeretetében. De ime a dicsőült alakok élén ott látjuk az ártatlan gyermekek seregét, kiket az égi kertész tavasz virágaiként ültetett a maga égi kertjébe. A idvezültek közül ők köszöntenek bennünket első helyen; ők, kiket égi szellem, földöntúli gyermeki öröm ragyog körül. De hát mi az, a mi á megdicsőült seregben közösnek látszik? Talán küzdelmeinket, nélkülözéseiket, győzelmeiket dicsőítik ? Nem, hanem minden érzetök egy egységes háladalba olvad össze :»Adjatok hálakat az úrnak, mert nagy az ő kegyessége, és nagy volta szent irgalmának megmarad most és örökké*. Dr. Furrer K. után Ruszkay Gyula. BELFÖLD. A Prot. Irodalmi Társaság közgyűlése. Irodalmi Társaságunk, az evangélikus egyháznak a tavalyi, debreceni közgyűlésen bejelentett meghívása folytán Pozsonyban tartotta meg ez évi köz- és diszgyülését, f. hó 18 és 19-én. Nagy örömmel fogadta Társaságunk a szives meghívást, mert előre tudta, hogy a közgyűlésnek Pozsonyban, a magyar protestantizmus e klasszikus pontján tartása, a mellett, hogy a mult nagy emlékeivel inspirál, a Társaság jövő előhaladása tekintetéhen is csak üdvös eredményű lehet. Reménységében és meggyőződésében neon is csalódott, mert akár a gyűlés külső, impozáns lefolyását, akár annak erkölcái sikerét tekintjük: a pozsonyi vándorgyűlés egyike volt az Irodalmi Társaság legsikerültebb vándorgyűléseinek. Az a szives vendégfogadás, a melyben részünk volt, s az a meleg érdeklődés, a melylyel Pozsony város evangélikus lakossága és a városi elöljáróság Társaságunk s annak magasztos céljai iránt viseltetett, bizonyság volt a mellett, hogy az Irodalmi Társaság mind mélyebben vési magát be a köztudatba és a közmeggyőződésbe, mint olyan, a melynek nemcsak hogy létjogosultsága van, de a mely