Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-16 / 37. szám
déá, hogy a használatban levő erkölcstan erőszakolása, mely népiskolákban egyáltalán be nem válik, annyit tesz', mint az erkölcstant a vallásos tantárgvak közül kitörölni. Most jövök rá arra, mit tudósításom elején jeleztem, a gyűlés szenzációjára, a f. évi baranvai specialitásra, mely nem más, mint a dijlevelek leszállítására vonatkozó, makacs kitartással fentartott törekvés, mely több alakban jutott megnyilatkozásra. — Igy pl. Dráva-Fok, minden különösebb indokolás nélkül azt kivánja, hogy lelkésze lukmáját az egyházmegye szüntesse be, s a helyett minden úrvacsorával élő lélek fejenként 1 forint 50 krt fizessen, különben a hivek zöme kitér. Terehegy, mely üresedésben van, a lukmából jelentékeny részt törölni akar, vagy 800 frt készpénzt hajlandó fizetni. Sőt akadt leányegyház is, mely megüresült tanítói állomása díjlevelét csak érzékeny csonkítás mellett hajlandó kiállítani. Az egyházmegye, belátván, hogy az engedékenyseg lejtője csakis a végromlás örvényébe vezethet, erélyes határozatokban utasította vissza, a törvényre való hivatkozással, e jogtalan kívánságokat. A dráva-foki presbitériumot rendreutasította, s dy kísérletektől fegyelmi eljárás kilátásba helyezésével tiltotta el. Terehegynek febr. i-ig adott időt a díjlevél csorbítatlan kiállítására, vagy más törvényes módon rendezésere, s a határidő eltelte után esperes úr a lelkészválasztás szabályszerű eszközlésére utasíttatott; mint szintén ez lőn a határozat Marócsara is. Terehegynél azonban a lukmaszedő mértékek a díjlevél értelmében helyesbítendők, a mivel a híveknek egyik főkivansága nyer teljesülést. Fizetés-leszállításról beszélni se lehet, korszerű rendezésről igen Ez az egyházmegye helyes állásfoglalása. Ellenben dicsérettel és elismeréssel fogadta az egyházmegye a rózsafai lelkész beterjesztett díjlevelét, mely a lukma és minden közvetlen szolgáltatás eltörlése mellett, az 1894. évi »Jelentő-ív*-ben felszámított fizetés teljes értékét biztosítja, adván 867 frt készpénzt és 500 korona jövedelemmel felszámított féltelek földet, melynek adóját az egyház fizeti, s a lelkész fáját is meghozni tartoznak. E mellett a készpénzt felében adóforint, felében lélekszámra (12 éven felül) fogják kivetni. A díjlevelet az egyházmegye megerősítette, s e végre az egyházkerületnek is ajánlja. A kis-csány-oszrói iskolaügy reendezése tudomásul vétetett; a kis-csányi új — államsegélylyel kiegészített — díjlevél megerősíttetett. Közérdekű volt még a kis-szentmártoni tanító ügye. Ez, a minisztériumhoz további kiegészítésért azon az okon folyamodott, mivel a díjlevél megállapításakor volt 35 tanítvany száma évről-évre fogy, s már 16-ra apadt. A miniszter, véleményadás végett, e kérvényt Baranyamegye közigazgatási bizottságához tette le, mely ís, a tanfelügyelő indítványára azt véleményezte, hogy necsak további kiegészítést ne adjanak, hanem az eddigit is szüntessék be és Szent-Mártont Hiricshez, vagy Hidvéghez csatoljak. Arról azonban megfeledkezett, hogy a tanítóval fizetés hijan mi történjék? És megtörtem az a hallatlan eset, hogy f. év január 1-'öl a tanító állami kiegészítést nem kap, s mivel fizetésenek ez a fö tevő része, a szó szoros értelmeben éhenhalasnak van kitéve. Fizetésetői megfosztatott fegyelmi eljárás nélkül, egy szerencsétlen tanfelügyelői ötlet következtében. A tanító kérelmezett ugyan s biztatást is nyert, mindazonaital egyházmegyénk méltó aggodalmanak ad kifejezést, hogy ezen a módon a mi kis, 2—300 lelket számláló gyülekezeteinkben könnyen napirendre jöhet a tanítói íizeté-ek beszüntetése, a mi egyet jelentene a tanítói állás beszüntetésével. Másfelől hallatlan az, hogy valamely díjlevélre választott tanító, fegyelmi eljárás nélkül legyen fizetésétől megfosztható. Ezérl jegyzőkönyvileg kéri tel a kerületi közgyűlést, hogy a kormányhoz intézzen felterjesztést, nemcsak ez esetben pártolva a méltatlanságot szenvedett tanító ügyét, hanem kérve azt, hogy az egyszer kiutalt államsegély időközben és ily indok alapján be ne szüntettessék. A bissei és iványii, testben és lélekben elerőtlenedett agg lelkészek segédlelkész tartásra egyhazhatóságilag köteleztettek, utasíttatván, hogy e végre fizetésük kiegészítéséért folyamodjanak. Egyúttal a segédlelkészek rendelése tárgyában hozott tavalyi határozatát tovabbra is fentartja. illetve ez ügy sürgős rendezését egyházmegyénk a kerület becses figyelmébe ajánlja; mert a megfelelő lelki gondozásra égető szükségünk van valóban, a mit igazolnak egyházmegyénk elszomorító statisztikai adatai is. Egyházmegyénk népessége evről-évre rohamosan fogy. Egy hajszál választ el, hogy a 28 ezeren is alászálljunk. holott a 70 es években meg 32 ezeren voltunk. Ez megdöbbentő, s nemzeti szempontból mérhetlen szerencsétlenség. Az esperesi jelentés szomorú adatokat tar fel. 28,024 a lélekszám, a tavalyinal 289-el kevesebb. — Született 674 = 2'4%i e z hallatlan szaporáihnság, s legkevésbbé ellensúlyozhatja az, hogy a halottak száma csak 710, tehát = 25 %, a mi szintén igen kedvező. Oka az, hogy született gyermek nem levén, kevés a gyermek halálozás, mi másutt a nagy kontingenst szolgáltatja. Házasság pedig bőven van, jelesül = 247 pár. Vegyes házas 34 pár. Egyezett 14. előnyünkre : 4, hátrányunkra: 10 esetben. Áttért (jobban mondva visszajött) 79, de a kitértek száma még mindig több, jelesül = 85. Ámbár a kitérések zöme még 1899 re esik. — Szomorú statisztika ez. Vájjon mikor Írhatunk kedvezőbbet? Mi, vagy ki segíthet itt? — Egyedül csak a jó Isten, ha az ő világosító lelkét kibocsálaná. Bárcsak úgy lenne! minél előbb! Nagyváty. Morvay Ferenc. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. Khina és a misszionáriusok. — Brahmo Szomadzs. — A keresztyénség szociális tevékenységének növekedése. Az angol és német vallásos köröket melyen fölháborította az összes európai sajtót bejárt s csaknem mindenütt kedvteléssel közölt az a hír, hogv a khmai háborút a hittérítők tapintatlansaga idézie elő. S a felháborodást még inkább fokozta, hogy hol nyíltan, hol burkoltan egyedül a protestáns misszionáriusokat tették felelőssé a szörnyű vérontásért. Nem mondhatnók, hogy ez a célzatos hir nálunk botránkozást keltett volna. De ez a körülmény nem szolgai dicséretünkre; mert az a nyugalom^ meíylyel a vádat íogadtuk, csak a mi fogyatékos keresztvénségünket jelzi. Jelzi, hogy eltompult az érzékünk az elsőrendű keresztyéni kötelességek iránt, a minő például az evangéliom terjesztésének ügye. Mi még csak védekezni sem tudunk kellőleg, nemhogy propagandal tudnánk csinálni, akárcsak itthon is, az evangéliomi keresztyénségnek. De talán lesznek azért egyesek, a kik velünk éreznek, a kiket barit a protestáns hittérítesnek célzatos rósz hírbe keverése. Megpróbáljuk azért vil igot vetni a kérdésre.
