Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-13 / 19. szám

beszélés tárgyát képezte. Farkas Károly kolozsvári theológus előadó indítványát módosítva fogadtuk el, s akként határoztunk, hogy a »Debreceni hittanszaki kör< közlönye legyen ez a közös lap. Szerkesztői maradnak a jelenlegiek, de ezek mellé választ minden theológia egy segédszerkesztőt. A lap fenmaradása érdekébén az előfizetés erkölcsi kötelességévé tétetik minden ref. theológusnak. Az utolsó kérdésről a budapesti ref. tbeológia nevében Mészáros János szólott. Beszédében azon kérdésre adott feleletet, hogy mit tehetnek a theológusok a vallásos élet emelésére? E kérdést így alakította át: mit kell tenniök ?! Beszédjét egész terjedelmében közölvén e lap, épen azért a bővebb részletezés helyett csupán felhívom reá a figyelmet, annál is inkább, mivel a kongresszus hangulatáról, komolyságáról, emelkedettségéről tesz bizonyságot. A kongresszus után társas ebédre gyülekeztünk öszsze az „Angol királynő* vendéglő nagytermében. Nagy örömünkre kedves vendégeket üdvözölhettünk egyszerű körünkben, .leienvoltak: Kiss Áron püspök, Simon ffy Imre polgármester, Zsigmond Sándor egyházkerületi főjegyző, a theologiai tanárok és többen. Az ifjúság örömmel köszöntötte egymást, örömmel üríté poharát szeretett vendégeire, kik viszont jó kivánatokkal válaszoltak. Az ebéd után pedig kivonultunk a gályarabok emlékoszlopához, hogy azt megkoszorúzzuk. Balogh Ferenc theol. tanár lelkes beszédet tartott a holt, de mégis hangosan beszélő kőoszlop előtt: majd Gsomasz Dezső buzdító szavak kíséretében megkoszorúzta őseink emlékét az öt magyar ref. theologia ifjúsága nevében. Én nem hiszem s nem is tudnám hinni, hogy mindezek érintetlenül hagyták volna valamelyikünk szivét, kik jelen voltunk az első theológus kongresszuson. Nem hiszem, hogy csak szépen elhangzó szavak maradnak azok, a miket hallottunk ; mert hiszen érezzük, hogy a lelkesedés, mely a lelkészi pályára vezetett bennünket, erősödött lelkünkben; a remény, mely a magyar Siont újra diadalmasnak, újra fényesen ragyogónak látja, újra feléledt keblünkben s a lángra gyúlt lelkesedés nemes elhatározásokat szült szivünkben, nemes fogadalmakra nyitotta ajkunkat. Munkára fel! Krisztus evangéliumáért. Milliók üdvösségeért! Egij budapesti küldött. MISSZIÓÜGY. Az angol Traktátus Társaság működése hazánkban. (Felolvastatott a budapesti belmissziói értekezlet 1900 márc. 19-én tartott gyűlésén.) (Folytatás és vége.) Én meglehetősen ismerem kiadványainkat és fájdalommal kell beismernem, hogy irataink egy részének nyelvezete rosz. De hangsúlyozom: csak egy részének. Hogy ez hogy történhetett, igazán nem értem, mikor König Rudolfnak olyan emberek voltak a munkatársai, mint Molnár Aladár és Dallosy, néh. Czékus István, néh. Moskovcsák Henrik, Nagy Imre stb. De másfelől örömmel konstatálhatom, hogy kiadványaink között többnek igen szép és jó magyaros a nyelvezete. S ha azok nevei közül, a kik részint fordított, részint eredeti munkákkal támogatták a mi társulatunkat, még egy két nevet felemlítek, bizonyára mindenki elhiszi, hogy igazat mondok. Mert a mi Szász Károly, Farkas József, Szőts Farkas, dr. Kecskeméthy István és Czékus László tollából kerül ki, az csak jó és szép lehet. A másik vád irataink tartalmára vonatkozik. Némelyek szerint nem magyarnak valók a traktátusok. Hiszen mind olyan pietisztikus irányú, s ha terjesztjük, csak a rajongást terjesztjük velők. De kérdem, mi a célja a vallásos iratoknak? Talán mulattatás, ismeretközlés? Nem ! Hitébresztés, hiterősítés. S hogy ébred fel a hit az emberben? Ugy, hogy odavezetjük a Jézushoz s igyekszünk megértetni vele a Jézus által hirdetett igazságokat. Egy nagy igazságot pedig sokszor egy kis elbeszéléssel, történettel könnyen megértethetünk. S ha így megmagyaráztunk, megérttettünk egy-egy igazságot, azt kérdezzük: Hát te mit szólsz hozzá kedves olvasó? Nem volna-e jó követni azt a Jézust, a ki ez igazságokat hirdeti ? — íme a traktátus társaság arra törekszik a maga kiadványaiban, hogy az evangéliumot megérttesse a mi népünkkel és hogy az evangelium hatalommá legyen a mi népünk életében is. Ha az evangelium szerint való életet, a Krisztus komoly követését némelyek pietizmusnak, mások nazarenizmusnak nevezik is, jól van! Legyen úgy! Minket ez nem aggaszt. Hitünket ez meg nem rendíti. Mi csendesen folytatjuk utunkat, mert tudjuk, hogy az a Jézus útja. A Jézus útja azért, mert a mit mi ezekben a kis iratokban hirdetünk, az mind megegyezik Isten igéjével ; de továbbá azért is, mert tapasztalhattuk is jó hatásukat népükre. Hadd mondjak el illusztrációképen egy-két történetet! Egy biblia-árus elbeszéli, hogy mikor egyszer belépett egy lakatos-műhelybe, egy öreg ember elkiáltotta magát: »Ez az ember olyan könyveket árul, a miket pénzzel nem lehet megfizetni.« Majd aztán így szólt: Hajdanában iszákos voltam. Feleségem, gyermekeim sokat szenvedtek miattam. Szegények éheztek, nyomorogtak. Segíteni nem segítettem rajtuk, ha sajnáltam is őket. Mert ha pénzem volt, ivásra költöttem el; ha nem volt, hitelbe vettem a pálinkát. Lassanként annyira eladósodtam, hogy a házamat eladták; mindenem odaveszett. Végre is el kellett hagynom a falut. Mikor családommal épen egy távoleső helyre akartam költözködni, útközben ezzel a jó emberrel, e biblia-árussal találkoztam. Mindjárt megszólított s ajánlotta, hogy vegyek egy pár iratot, mert nagyon olcsók. És én csakugyan vettem. Az iratok közt volt a »Három nap egy ifjú életéből* c. történet. Mikor a feleségem elolvasta, odanyújtotta nekem e szavakkal. Olvasd csak el öreg te is. Elolvastam és annyira hatott reám, hogy attól a perctől kezdve soha többé nem ittam egy csöpp pálinkát sem. Annak pedig öt éve már. »Isten áldja meg önt ezért jó ember és segítse továbbra is munkájában!« Egy másik eset : Egy cigány, katonáskodása idején néhány traktátust és egy új-testamentumot vett a bibliaárustól. Először elolvasta azt a két-három kis könyvecskét. Ezek olvasása közben megértette, hogy mi az Isten igéje-