Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

24-iki Bertalan-éjszakája rettenetes esemény volt a maga nemében ; azonban ez mentette meg Franciaországban a római egyházat a végenyészettől. A hitnyomozó törvényszékek az emberek sok ezreit vitték a máglyákra, azonban ezek nélkül Spanyol-, Olaszország, Osztrák-Magyarország a protestantismusnak estek volna áldozatul. Épazért nekünk azok eljárását helyeselnünk kell.« És a római egyház mind e mai napig helyesli is azokat. Ily módon a római egyház egy szorosan elzárt egységet képez. Az egyház kebelében minden szektáskodási, vagy pártoskodási hajlam csirájában elfojtassék. Igen, a római egyház dicsekedhet azzal, hogy neki olyan hite van, a melyen a lefolyt századok lényegileg semmit sem változtathattak és hogy nála a föld kereksége minden templomában ugyanazon imádságok és vallástételek vannak használatban. Ha a jelenkor nyugtalanságaira és kitöréseire gondolunk, midőn a szellemek egymással csatáznak, midőn a vallásbeli pártok egymás ellen törnek, midőn minden, de minden kétségbe vonatik, érthetővé lesz előttünk, ha némelyek, a szellemóriások eme küzdelmei közben, aggódni kezdenek és kedély izgalmukban a római egyház karjai közé menekülnek, mivel itt általános nyugalom és tökéletes egység található, mivel a kor erős zivatarai ide nem hatolnak be. Nem lehet boszankodnunk azokra, kik lelki üdvössségük miatti aggódásukban erre az útra tévednek. Mi azonban nem követjük őket. És mi képezi már ezzel szemben a protestantizmus alapját? A protestáns egyház alapja a föltétlen szabadság. Kétségtelen az, hogy a történeti protestantizmus nem mindig volt következetes a maga alapelvéhez eleitől fogva. Sok örökséget megtartott a római egyháztól. A protestáns államok hitszabályokat állítottak fel és gonosztevőkként bántak azokkal, a kik ezen szabályoknak nem engedelmeskedtek. így égettette meg Kálvin Servetet, így juttatták a nápolyi gályákra a berniek az ujrakeresztelkedőket épen akkor, midőn megyéjükben a szegény francia hugenottákért imádkoztak és részükre segélyt gyűjtöttek. Protestáns állam hogy nyúlhatott ilyen kárhozatos eszközökhöz, hogy fentartsa a maga kebeleben a hitegységet ? Nagyon helyén való is ez a fájdalmasan érintő kérdés. Sőt még a zürichiek sem voltak mentek a hitkényszertől. Már Zwingli idejében megtörtént, hogy az újra keresztelkedőket a Limmatba fullasztották és a tizennyolcadik század utolsó negyedében is megtörtént, hogy azon egyéneket, kik Baumában akarták tartani ártatlan istentiszteletüket, Zürichbe hurcolták és kegyetlen fogságban tartották. Sőt olyan messzire sem kell vissza mennünk. Ha valaki 50 év előtt azt kérdezte volna a zürichi néptől: »meg vagy-e győződve arról, hogy itt abszolút vallásszabadság uralkodik, hogy mindenki szabadon élhet a maga hitének és senki sincs arra kényszerítve, hogy gyermekeit megkereszteltesse és megkonfirmáltassa, hogy a hitetlenek és másként hivők azt cselekedjék a vallásos gyakorlatokkal a mi neki tetszik ?« egész határozottsággal nemmel felelhettek volna. A vallasszabadság alaptörvénye csak az újabb korban jutott érvényre, pedig hát mégis csak ez az alap, melyre a protestantizmusnak építeni kell, ha hű akar maradni belső lényegéhez s ha az idők viharainak ellentálló épületet akar emelni. De hát azt az ellenvetést teheti valaki : hová fog jutni az emberiség, ha mindenki azt hiheti és taníthatja, a mit akar. ha föltétlen szabadság leend ? Meglehet jósolni, hogy szétszakad minden kötelék s mind több-több szekták és pártok fognak kerekedni és a vélemények végtelen tömkelegében tönkre fog menni az emberiség legszentebb lelkiélete. Igen, a római egyház abban reménykedik, hogy nálunk a szétforgácsolódás mind nagyobb mérveket fog ölteni, míg végül az áldatlan szabadságba belefáradt s sziveikben megsebzett tévelygő gyermekek, miként az evangéliumi tékozló fiú, az ősi anyaegyház kebelén fognak keresni menedéket. Dr. Furrer Konrád után (Folyt, köv.) Euszkay Gyula. BELFÖLD. Tábori lelkészek ügye a delegációban. Hogy mennyi sok sérelme van az evangéliumi egyházaknak, lelkészeiket illetőleg a hadseregben, arról máisok szó esett idehaza. Foglalkozott vele a konvent, foglalkoztak kisebb és nagyobb időközökben egyházi lapjaink. Foglalkozott vele Lapunk is több izben, különösebben a mult év elején, a mikor egész tüzetesen rámutattunk azokra az anomáliákra, melyek e tekintetben vannak és a sérelmekre, melyek bántanak. E mozgolódásnak köszönhető, hogy a delegáció hadügyi bizottságában az idén szóba került a dolog s az orvoslásra egy és más lépés történt. A hadügyi költségvetés tárgyalása közben a negyedik címnél (katonai lelkészek) Münnich Aurél előadó felemlíti azt az aránytalanságot, hogy, míg a tábori lelkészi karban 142 római katholikus, 11 görög-katholikus, 11 görögkeleti lelkész látja el híveinek lelki szükségleteire megkívántató teendőket, addig református lelkész négy és ágostai evangélikus négy van alkalmazva, pedig a katholikusok és protestánsok arányszáma 7: 1. A 142 római katholikus lelkészszel szemben tehát e szerint busz protestáns volna alkalmazandó. Különösen szembeötlő a protestánsok hátrányos helyzete, ha tekintetbe veszszük, hogy míg a római katholikus tábori lelkészi kar évi budgetje 700,000 frt, addig a protestánsoké 14,800 frt. A feladatok egyformák lévén, méltányosnak tartja szóló ezen aránytalanságnak olyképeni kiegyenlítését, hogy a protestáns tábori lelkészek, — ha nem is többször — legalább évenkint négyszer látogassák híveiket, legalább ott, a hol 50-en felül vannak. A római katholikus lelkészek híveiket havonkint meglátogathatják, de ez a nyolc protestáns tábori lelkészre nézve fizikai lehetetlenség, mert például a budapesti tábori lelkész hatáskörébe 10 kadét- és egy alreáliskola van beosztva. Annál érezhetőbb a szükség, mert a helyi lelkészek sok helyütt be sem engedik a katona-4