Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

a Krisztus országa legfontosabb alaptörvényét sértik meg. Az egyház az ő abszolút tekintélyének erejénél fogva mindjárt kezdetben a szentkönyvek bizonyos gyűjteményét állította össze; Istentől nyert világosságot arra, hogy az iratok százai közül a valódit kiválaszthassa. Ez a biblia ó- és újtestamentumi része, Istennek igéje, a melynek kijelentései előtt föltétlenül meghajlik a keresztyén ember. A biblia iratai azonban idegen nyelven, héber és görög nyelven vannak írva: ezeket le kellett fordítani. De nem minden fordítás hangzik egyformán. Azt tanítja tehát az egyház, hogy csak egy abszolút hiteles fordítás van, ez az egyház által jóváhagyott latin fordítás, az u. n. Vulgata, ebben ugyanazon isteni lélek munkálkodik, mint az eredetiben s épazért minden római keresztyénnek a Vulgatához kell alkalmaznia magát. Azonban a biblia tanítását többfélekép lehet magyarázni, azokból többféle eredményt lehet levonni. Sokban eltérnek a vélemények eme tiszteletreméltó kijelentések felett. Az igazságnak megfelelő magyarázatot már egyedül az egyház szolgáltatja s ép azért a híveknek ahhoz kell alkalmazkodniok. Az Istentől vezetett egyház továbbá a keresztyénség belső életét gazdag istenitiszteletté alakította ki az ő képleges cselekvényeiben, áldozataiban, és imádságaiban énekeiben és prédikációiban, tiszteletreméltó vallásos gyakorlataiban; Istennek szolgáit egy nagyszerű rendbe foglalta össze, a mely az egyszerű segédlelkészeken kezdődik és a Tiberis partján székelő szentatyában csúcsosodik ki. Az egyház ad biztos utasításokat a híveknek az életvezetést illetőleg és fentartja magának a jogot ahhoz, hogy szent szószólója legyen mindazoknak, a kik az ő vigasztalását és áldását igénybe veszik. Ezt a felséges épületet megingatni akarni istentelen merénylet leendene. De hát nincsen e megengedve, az egyes hívőnek a kutatás és vizsgálódás ? Óh igen, csakhogy kutatása eredményét a felsőségnek kell bemutatni és azok helybenhagyását kell kikérni. Ha úgy találják, hogy az illető ellentétben van az egyház tanításai és törvényeivel, megadja magát s megtagadja szelleme és gondolkozása gyümölcsét. És ő ezt nem gyávaságból teszi, hanem keble mélyén gyökerező kötelességérzetből, mennyiben így nyugtatja meg magát: >hogyan merészelném én nyomorult földi féreg azt állítani, hogy az én értelmem felvilágosultabb az egész kimondhatlanúl tiszteletreméltó egyház bölcseségénél, hogy az én felfogásom jobb annál, a mit számtalan milliók lelke és sok század a maga hitének elfogadott ? Én ugyan korlátolt tehetségemnél fogva egészen más alakban látom a dolgokat, de inkább tévedőnek tartom magam, mintsem hogy az én szent anyámmal, az egyházzal méltánytalanságot kövessek el. A mit ő tévelynek tart, azt én is annak tartom; hiszem azt, a mit ő hinni tanít. Mindezekért a felelősség nem az én vállamon nyugszik, hanem az övén*. Csodálkoztak azon, hogy azok a katholikus püspökök, a kik annak idején oly hevesen beszéltek és írtak a pápai csalhatatlanság dogmájának kijelentése ellen, mire fogadták el a küzdelem lezajlása után ezt a tant. Sokszor nyilatkoztak így felölök: »nézzétek ezeket a jellemtelen embereket, ma ezt vallják igaznak, holnap meg ennek az ellenkezőjét*. A ki így beszél, az méltatlanúl bánik ezekkel az emberekkel. Ők katholikusok akarnak maradni és azok is, még pedig legbensőbb meggyőződésük szerint és ők azt mondják: »ime a nagy zsinat szabályszerű tormák közt így határozott, mi a határozathoz tartjuk magunkat. Ha Isten másként akarja vala, akkor könnyebb lenne helyzetünk. De mi meghajlunk, mert föltétlen engedelmességgel tartozunk az anyaszentegyháznak*, őszinte és meleg rokonszenvvel viseltetünk az ó-katkolikusok kicsiny serege iránt, de minden elfogulatlan ember kénytelen lesz bevallani, hogy ezek a katholikusok épen olyan protestánsok a magok módja szerint, mint a mi apáink voltak 300 vagy 400 évvel ezelőtt. De hát ennek az egyháznak csak az ő kiváló szerkezetében, számbeli ^snlyában volna-e az ereje egyedül? Csak ezáltal tartotta-e össze a századok viharában a széthúzó elemeket, csak ezáltal fejtett-e ki győzedelmes ellenállást az erős megtámadásokkal szemben ? Nem, a római egyház nagyobb dolgokat is végzett, beleömlesztette a népekbe azt a hitet, hogy a ki ő hozzá hü marad, annak örök idvessége biztosítva van, a ki azonban nem enged hívásának, hanem annak makacsul ellentáll, az Istennel való békességét örökre eljátszotta. Az egyházon kívül nincs váltság, nincs üdvösség. Az üdv titka felett rendelkező társulat pedig kötelezve van arra, hogy ha lehetséges, megnyerje magának az egész emberiséget. És valóban a római egyház a föld minden pontján felütötte zászlóját, s arra törekszik, hogy a föld minden népeit a római pápa pásztorsága alatt egy nyájba gyűjtse össze. És a mily buzgalommal igyekszik uralmát kiterjeszteni, époly buzgalommal igyekszik megakadályozni az elpártolást és ellensúlyozni teljes erővel az eretnekség mérgét. Hogy hite szerint, megmentse az emberiség legfőbb kincseit, pusztító háborút folytat az elpártolok és hitetlenek ellen és támaszkodik e tekintetben az ótestamentorn törvényére, a mely a Mózes 5 könyve 13 részében ekképen van kifejezve: »ha téged a te testvéred, fiad, leányod, feleséged titkon csalogat mondván: menjünk és tiszteljünk idegen Isteneket; ne nézz reá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt ; hanem megölvén megöljed őtet; a te kezed legyen először rajta, azután az egész népnek keze. Ha valamelyikben a te városaid közül ezt hallod mondani: emberek jöttek ki és elfordítják a városok lakosait mondván: menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, keress, kutass és szorgalmatosan tudakozódjál és ha igaz és bizonyos a dolog és megtörtént az az utálatosság közötted, hányd kard élére annak a városnak lakosait ; áldozd fel azt mindenestől fogva a mi benne van.* Az egyház vezérei ezt mondják; »mi mint emberek sajnáljuk az eretnekeket, nem szomjúhozzuk véröket. De sokkal jobb az, ha egy kisebbség testi halált szenved, mintha a nagy többség a tévtanok halálos mérgének áldozatául esik és a lelki halálnak engedtetik át. Az 1572. augusztus