Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

szükség, hogy az egyházpolitikai törvények hátrányai ellensúlyozva legyenek ?« Első pillanatban alig tehetünk mást. mint keressük a bajok eredetét s csak aztán kísérelhetjük meg az orvosság keverését, melynek alkalmazása altal reméljük, hogy a prot. szellem és öntudat megbomlott egészségét helyreállíthatjuk. Nem én vagyok az első, de nem is utolsó, ki az aktualis bajok elhárításának módja felett gondolkodom. Foglalkozik ezzel kisebb nagyobb mértekben minden lelki pásztor; sőt nem elégszik meg a töprengéssel, hanem megkezdi a bajok orvoslását. Elesszemü vigyázók fölfedezték, hogy a hiba az erkölcsi táplálékban, de különösen annak közlési módjában van: innen a nyáj étvágytalansága, az üres templom, fitogtatott vallástalanság. A baj gyógyítása céljából megindult a belmissziói mozgalom az evangélizálás. Az irány eleinte mosolygással találkozott: ma már elismeri szükségét minden gondolkozó ember. Az eredménydús tények eltompítják az előítélet lövöldözte ellenérvek nyilait. Az evangelizálas, mint belső reform, a vallás-erkölcsi élet terén nélkülözhetlen, az volt minden időben. Ennek hiánya okozta, hogy most nagy nyavalyában kell szenvednünk. Az evangélizálás nem egyéb, mint egészséges szellemi lakás, tiszta erkölcsi levegő, romlatlan lelki táplálék, készítése az evangéliumból a hivő keresztyén számara : szóval elöintézkedés a betegség meggátlására. Azonban az a kérdés, hogy midőn az elhanyagolt gondozás miatt fellép az egyház tagjainak lelki szervezetében a betegség s pusztító jarvanynvá lesz az egesz vonalon : vájjon akkor elég-e a szobák levegőjének kiszellőztetése s a táplálék javítása ? És ha elég volna: megcselekszi-e ezt a tisztogatást jószántából minden felügyelő ? Hiszen sokan azt sem tudják, van-e járvány, a felekezetükre nézve elhunytakat vizsgálatianni temetik el s ráfogják, hogy az emberi természettel járó gyöngeség idézte elő halálukat. A gyógyítás első és legfontosabb szere mindenesetre a tiszta levegő és jó táplálék, de járvány idején ez maga nem elég ; akkor rendkívüli gyógyító szerekről s orvosi kezelésről kell gondoskodni. Nem elég egyik-másik önfeláldozó doktor fáradozása: orvossága csak egy csepp a mérgezett tengerben. A járvány gyógyítását egyszerre, egyöntetűen kell megindítani minden oldalon, ha eredinenyt akarunk elérni. Részleges gyógyítás nem elég. Egy-egy vidék kitűnő orvosa megmenti híveit a nyavalyától, igen de a megtisztult érintkezik mas vidék fertőzött, gondozatlan népével, s tőle a bajt újra elragadja. Az eredmény az lesz, hogy az ügyes orvos gyógyító szere hitelét veszti ; az orvos elkedvetlenedik s utoljára maga is ketelkedik a gyógyulás lehetősegeben. Részleges gyógyítás rosszabb a semminél, mert sokszor maga az orvos is elpusztul a nyavalyában. A központi kormányzó és felügyelő hatalom feladata, liogy kitűnő orvosok meghallgatásaval gondoskodjék egyöntetű orvosszerekről. De varjúnk csak. Én már eleve járványnak minősítettem bajunkat, a nélkül, hogy azt bizonyítani megkisérlettem volna. Nézzük még egyszer a bajt, annak forrását s aztán a már gyakorlatba vett orvosságot s végre hasonlítsuk őket egymáshoz. Fentebb azt mondtuk, hogy a rossz táplálék és rossz táplálkozás oka mindennek. Igen, de hogyan van, hogy ez csak mostanában lett észrevehetővé ? Erre azt feleljük, hogy az egyházpolitikai törvények nyitották fel szemünket. Úgy látszik tehát, hogy ezek a törvények olyan szertől fosztották meg egyházunkat, mely mérsékelte a komoly baj kitörését. — Ha hiányzik az a szer, azt pótolnunk kell múlhatatlanul valamilyen alakban. Hogy mi volt az az ellensúlyozó erő, melynek hiányát érezzük arra könnyen megfelelhetünk, minden hosszabb vizsgálódás nélkül. Az egyházpolitikai törvények életbelépése által elvesztettük azt a külső kapcsot, mely híveinket pásztorukhoz s egyházukhoz kötötte. Az anyakönyvvezetés s a szakramentumok kötelező felvétele tekintélyt adott a lelkésznek, a felekezethez tartozás törvénye megőrizte az egyház méltóságát. Nem azt mondom én ezzel, hogy csupán ez adta a tekintélyt. Nem. A tekintély belső és külső motívumokon alapulhat. A belső okhoz ennek semmi köze, de azt hiába is tagadnók — egyházunk és lelkészi karunk külső hivatalos tekintélyének az anyakönyvvezetési jog és a felekezethez tartozás kötelessége egyik fontos alapköve volt. — A követ kivették alólunk; helyén űr maradt; a papi kar és egyház tekintélye roskadozik. Ha a hézag betöltésével nem sietünk, végzetessé lehet a fenyegető veszély. — Észrevehetjük tehát, hogy bajainknak forrása nem a rossz táplálék csupán, hanem külsőleg az egyh. pol. törvények életbe lépése. De kutassuk a bajok eredetét tovább; vizsgáljuk csak meg, hogy táplálék hiányban szenvedő s az egyház pof törvények által szabadossá tett népünk merre húzódik. Homola István havonkínt beszámol a statisztika adataival. Csalhatatlan számok beszélnek. És ha mi saját létszámunkkal s ezekkel a számokkal szóba állanánk, pontosan megmondanak nekünk, hogy mikor oivad bele a protestantizmus a pápás egyházba. Az egyh. pol. törvényeken kivül nagy veszélylyel fenyeget bennünket a róm. katholicizmus által megindított ellenreformáció. íme két ellenség van előttünk, melyekkel számot kell vetnünk. Most tekintsük meg, hogy részünkről kit fenyeget veszély. Vájjon az egyes egyént, vagy az egyetemes egyházat ? Az egyházpolitikai törvényt senki nem illetheti jogosan azzal a váddal, hogy az egyénnek ártott. A lelkipásztort felszabadította a lélekölő irodai munkától, alkalmat szolgáltatott neki, hogy hívei lelkével többet foglalkozzék. A népnek biztosította lelkiismereti függetlenségét, bővítette szabadságát emberi méltóságából folyó jogainak gyakorlására. De ártott az egyetemes egyháznak, mert megingatta hivatalos tekintélyét s megbontotta külső egysegét. Nem mondjuk, hogy a csapás az egyház törzsének élő rostjait vágta keresztül; nem, csak kérgét hasította 3*