Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-18 / 11. szám

befolyás ellen. A névleg keresztyének el is pártoltak. Megrostáltattunk. Az utóbbi nyolc év alatt kemény próbáitatáson mentünk keresztül; de a mit a mennyiségben vesztettünk, megnyertük a minőségben. A mult évben ismét nagy fordulat történt a politikánkban. Megengedtetett a külföldieknek a szabad letelepedés; ennek következtében megváltozott a hatóság magatartása is a keresztyénség irányában. Eddig a kormány nem ismert el bennünket; de ma már a keresztyénség bevett vallás, és a keresztyén lelkészek mindazon jogokat élvezik, a miket eddig a törvény a buddhista és shinto papoknak biztosított.® Ennek a változásnak a keresztyénségre nézve kétségkívül haszna lesz — mondá továbbá. — A nép magatartása már is megváltozott; de sajnos, még mindig van ellenség. A közoktatásügyi miniszter rendeletben eltiltotta a nyilvános iskolákban a vallástanítást. Ezért a miszsziói iskolák, hogy hivatásukat betölthessék s vallásoktatásban is részesíthessék növendékeiket, kénytelenek magániskolákként működni. Arra fognak azonban törekedni, hogy megszerezzék mindazokat a kiváltságokat, a melyekkel a nyilvános iskolák birnak. A kiváltságok: a növendékeknek a katonakötelezettség alól való mentessége és az egyetemre felmehetés. Arra a kérdésre, hogy; »Igaz-e, hogy a kongregácionálista egyházak theologiája racionálista ?« — így felelt Miyagawa: A mi theologiánk bizony nagyon szabadelvű. Az utóbbi hét-nyolc évben sok nehézséggel kellett megküzdenünk, mert több lelkipásztorunk racionálista német munkákat olvasott és racionálista szellemben prédikált. A hittérítők nagy zajt is csaptak, hogy a congregácionálista egyházak összezuzódnak a racionalizmus szikláján; de hát maradt még néhány ezer, a ki nem hajtott térdet a Baál előtt, s van még elég hithű pásztor, a ki az igaz keresztyén hit íundamentomán építget. A további kérdésre, hogy mily theologiát tanítanak? elmondta, hogy: nem sokat törődnek a különféle theologiai nézetekkel. Az alapigazságokat, a keresztyén elveket hirdetik, mint a minők: a személyes Isten létele, a Jézus Krisztus Istenfiúsága, az emberi nem bűnössége, a Krisztusban való idvezítő hit, a Szentlélek által való megszentelődés, a Jézus Krisztus véghetetlen szeretete, mint erkölcsi nevelés irotivuma. Tanításuk vallásos és etbikai, nem pedig dogmatikus és theologikus. A szent Háromság tanára nézve így szólt: »Mi nem sokat beszélünk a szent Háromságról, de elmondjuk, hogy a szentírás szól az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. Mi első sorban a bibliai tényeket soroljuk íöl. A Szentírás inspirációjáról tanítjuk, hogy Isten igéje, benne van az írásokban. Mi azt hirdetjük, a mit hiszünk, nem pedig azt, hogy mit nem hiszünk. Tanításunk építő, nem pedig romboló.* Elmondotta még, hogy a keresztyén lelkészek legnehezebb dolga az, hogy a japán népet a személyes Isten lételéről meggyőzzék. A japánok régi vallásai: a schintoismus pantheismusával, a konfucianismus a »Nagy elméről* való tanával és a Buddhismus az Istenről való hallgatásával nem készítették elő a népet a személyes Isten lételének eszméjére. Ezeken kivül még a materialista bölcselet terjedése is gátul szolgál a keresztyén vallás előtt. A más élet hitét készek elfogadni a japánok; de a hitnek az erényekre ösztönző elméletét, mint önzőt, visszavetik. Japánban ez időszerint a hittérítők még sok akadályra találnak; de azért a keresztyénség kilátása még soha sem volt oly reményteljes, mint most. A Chr. W. után —a —s. NEKROLOG. Tóth Dániel. 1832—1900. Elköltözött! Elköltözött csendben, a nélkül, hogy a kik távolabb estünk tőle, betegségéről értesültünk volna. Mintha a halál is rokonérzéssel lett volna iránta : halkan, szinte észrevétlenül borult reá, mint a hogy őszszel ráborul az erdőre a csendes alkonyat. Mert a feltűnés sohasem volt kenyere. Mi tanítványai, a kik az ő feledhetetlen előadásait éveken át hallgattuk és erényekben gazdag életének szemtanúi voltunk, jó lélekkel bizonyságot tehetünk róla, hogy ő »szelid és alázatos volt«. (Máté XI: 29.) Nem tartozott azok közé, a kik a könnyen lelkesülő világ muló tapsaira, rövid életű elismerésére vágynak; sőt a babért is, a melylyel pedig a közművelődés szolgálatának szentelt nemes életénél, kiváló tehetségénél és jellemerejénél fogva több ízben is joggal övezhette volna homlokát, szerényen lemondott. »Ha mindazokat megcselekeszszük is, a melyek nékünk parancsoltattak: haszontalan szolgák vagyunk, mert a mit kellett cselekednünk, azt cselekedtük* (Luk. XVII: 10.) —mondá édes Idvezítőnk és ő ezeket a szavakat sohasem tévesztette szem elől. Csak harmadfél évvel ezelőtt történt, hogy a dunántúli ev. ref. egyházkerületnek Pápán, 1897. évi szeptember hó 27-én tartott közgyűléséhez, a mely a főiskolai igazgató tanács javaslatára intéz kedni óhajtott az ő és tanártársa, Kiss János 40 éves tanári jubileumának megünnepléséről, egy beadványt nyújtott be, a melyben tervezett ünnepeltetésúknek mellőzését kérte. Meggyőző érvekkel igyekezett benne kimutatni tönbek közt, hogy ha a nagy Kálvin János, a kinek élete emésztődött el az isten országának terjesztése körül kifejtett buzgalomban, ismervén a világnak az emberimádásra való nagy hajlandóságát, megtiltotta, hogy sirját valaha emlékoszloppal jelöljék meg: ő kartársával egyetemben Isten kegyelmének cserépedénye (Róm. IX: 23, II. Kor. IV: 7.), a ki, ha teljes erejével igyekezett is betölteni tisztét, csak kötelességét teljesítette. Miképen fogadhatná hát el a kitüntetést, a melyben az egyházkerület részesíteni akarja ? És a kerületi közgyűlés, ámbár az érdemesek iránti tiszteletnyilvánításnak rájuk buzdító, a tanuló ifjúságra pedig nevelő hatását hangsúlyozta, a jubi'eum megtartásának szándékától elállott. Pedig kiváló érdemei voltak a pápai ev. ref. theol. akadémia növendékei szellemi és erkölcsi tehetségeinek fejlesztése körül. Főiskoláink tanárainak még a régi gárdájához tartozott, a mely egy Bocsort, Tarczyt, Kerkapolyt, Válit és Szilágyit számított tagjai közé, a kik a pápai főiskolát hegyen épített várossá tették, a mely el nem rejtethetik. Évtizedek óta adta elő pápai theol. akadémiánkon a keresztyén egyháztörténelmet és a keresztyén erkölcs-