Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-11 / 10. szám

nálatban lévő énekeskönyvünkben is. Az oka e különféleségnek benne rejlik az alkalmak különbözőségében. A vasárnapi és hétköznapi énekeknek, úgy szólván, nincsenek tárgyi korlátai. Az istenség véghetetlensége képezi forrásukat ; tehát az egyetemes és nem a különös kijelentés. Azon a korlátolatlan téren szabadabban repül a költő lelke s a mindenség milliárdnyi virágain röpkedve, gazdagabb teherrel tér vissza, mint egy-egy nagy ünnepünknek hittételek által körül kerített mezejéről. Innen van aztán, hogy a nagy ünnepi s különösebb alkalmi énekekben több a pathosz, mint a vasárnapiakban és hétköznapiakban; több a szükségből előrántott kifejezés, szaporábbak a pótló-szócskák, mint amazokban; több a mesterkéltség, formaszerüség, mint a lényeg; több a sonkoly, mint a színméz. Példa erre mindjárt a legelső, a virágvasárnapi ének. a mely a 89. zsoltár dallamára készült s így kezdődik : Hozsánna, üdv neked, te Isten szent fia ! Győzelmi útadón elkísérünk mi ma ; Zöld ágakat hintünk eléd a föld porára, Méltó jutalmadul kezünkben leng a pálma, Mert lelki harcodban meggyőzted a világot Szenvedve is dicső, kit bűn meg nem alázott. Ehhez hasonló az első húsvéti énekek első, második és negyedik, s a harmadik húsvéti éneknek 2-dik versszaka. Többet igér ezeknél a 2-dik húsvéti ének, de a melynek szintén vannak javítást igénylő részletei. P. o. Az égre néz tekintetünk, (!) Honnan a Jézus lehajolva (!) Biztat, hogy ott van életünk. Vagy az ilyen is: Hála legyen neked nagy Isten! Mert e hitünk töleő, lövet (!) A halál is csak tünő álom, Elszáll az is hajnal felé (!) a mely »hajnal felé« azonban semmivel sincs meghatározva, annyira nincs, hogy az együgyű olvasó kénytelen azt betűszerinti jelentésében tekinteni. Az ilyen kifejezések is, mint »azt zengi nekünk az angyal«, »a halálnak élét vetted«, ... az »önzők csodájára« (csodálkozás helyett!) szintén rontják a bemutatott húsvéti énekek becsét. Pedig szerkezetükben gond, lélek mutatkozik, s egész megépíttetésük is alkotó erőre vall; csak az anyagon s a formán kell módosítani, hogy gyülekezeti énekekké válhassanak. Az első és 3-dik húsvéti ének a 35-dik. a középső a 66-dik zsoltár dallamára készült. A szerző mindkettő iránt, de főként az utóbbi iránt szeretettel viseltetik, nemkülönben az éneklő nagy közönség is. Az áldozócsütörtöki ének s épúgy az egyetlen pünkösti is refrénes ének. Ilyen az első húsvéti és bizonyos tekintetben a virágvasárnapi is. Van ilyen a vasárnapiak közt is három, sőt a köznapiak közt is egy ; s ilyen a reformáció emlékünnepére szóló énekek közül is az első. A refrén alkalmazása önbizalom jele s erős forma-érzék igazolása, mert gondolataink rendbe szedésére s logikai csoportosítására kényszerít, s ha a refrén belőlök nő ki, mintegy a gondolatok apró csoportjaiból, akkor aranyszegély is a dús szőnyegen. A szerzőt e tekintetben teljes dicséret illeti. Az áldozócsütörtöki ének refrénje: Alleluja, alleluja ! A pünkösti éneké: Szent lélek! ó jövel, jövel! Amaz dicsőítése az Isten kegyelmének a Krisztus megdicsőítéseért, s innen az »alleluja« jogosultsága; emez esedezés a Szentlélek eljöveteléért és köztünk vegzendő munkájáért s innen a »Szentlélek! ó jövel, jövel!* Az áldozócsütörtöki ének egyébként egyszerű, igénytelen szavakba foglalt visszaemlekezés; a pünköstin pedig ott ragyog az alkalom varázslatos ereje, a tárgyszeretet sugárzó verőfénye. Egykét szavának (>lágy harmat« stb.) felcserélése után kifogástalan szép pünkösti énekünk lehet. Kissé magasan szárnyal talán a hivők nagyobb részére nézve; de ihletes és ez az ihlet áthat a nehezebben bevehető szívek burkain is. íme a 3-dik versszaka: Lövelj alá te égi fény, Ha érted esd a tört remény; Légy biztatónk, légy vígaszunk. Ha égre sír fel panaszunk ! Szelíd angyal ! szállj csöndesen, Szólj bánatunkhoz édesen ; Könyet törülj, sebet köss be, Szentlélek ! ó jövel, jövel! Az egyetlen adventi és egyetlen karácsonyi ének, némi igazítás után, szintén beválik. Az .imánk csöndes szavára*, . . >Az égi szó, mely intve zeng«, . . a »hálaláng*, . . »eljövend«, . . »uralg* szavak bizony kicselelendők, s az adventinek az eleje is eltűr egy kis módosítást, mert az a szürke általánosság, a mely e sorokban nyilatkozik : Hozzád a mennybe száll a nála, Édes Atyánk, jó Istenünk ! eme kérdéseket vetteti fel az olvasóval: kitol, honnan?! Erre a kérdésre pedig a 2-dik sorban igen meg lehet adni a feleletet, akár az emberi szívre, akár a szenthelyre való hivatkozással. A hat vasárnapi ének közül az első a Berzsenyi »Fohászkodás«-ának a 19-ik zsoltár dallamára való alkalmazása, a mint a » Tájékoztatásul* irott epilógus is mondja. Ugyancsak Berzsenyi hatása érezhető a 2-dikon is, a mely a 81. zsoltár dallamára készült. Tartalmas és formás mindkettő, s egy-két sor igazításával kifogástalanná is tehető mindkettő. A »viharzó sötétség*, a »légi madár*féle kifejezéseken kell ínég módosítani, s a különben tetszősnek látszó »kicsinyke kis lények* helyett is egyszerűbb és így énekszerübb talán a parányi kis lények kifejezés. Ha ezekről minden felesleges szín és virág lehull : énekeskönyvünk gazdagodását fogják elősegíteni. A 3-dik vasárnapi ének (a 70-dik dicséret dallamára) kegyes szívért eseng. Öt versszakos és mindenik ezzel kezdődik: »Adj nekünk kegyes szívet*. De nem mindenik versszak okadatolja ezt a kérést kielégítőleg; a három első sokkal kevésbé, mint a két utolsó. Amazokba belevegyülnek bizonyos felesleges elemek: emezek szigorúan követik a vezér-szót, a refrénben rejlő vezérelvet. Amazok tehát ezek mintájára volnának átdolgozandók. A4-ik vasárnapi ének vezér-gondolata: »Én Istenem! ó ne hagyj el!« — Az egész nagyon magán-jellegű, akárcsak egynémelyik panaszkodó zsoltár, s magánénekeskönyvben foglalhatna helyet, némi simítással. Miféle összeköttetés van p. o. az ilyen sorokban : Atyám, ki mennybe vagy Bajomban el ne hagyj, (?) Visszaemlékezés ez talán a »Szent Isten, noha néked«-re? Ámde ott a »noha« szócska jobban világosít, mint itt a »kt« ! . . .