Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

BELFÖLD. Anonymus és az énekügy. »Anonymus« aláírással valaki ismertetvén az énekügy miként állását, négy sorban megemlékezik az én zsoltáraimról is; de — úgy látszik — csak azért, hogy félretolja az útból, mert így szól: »csak Begedi Lajos nem tágított a maga átdolgozott zsoltáraival, de a melyek nem bírtak bejutni a közvélemény rokonszenvébe, annál kevésbé a hivatalos kőfalon át a mi istentiszteletünkbe avagy csak iskolánkba is.« De hogy mit ért ez alatt Anonymus? nem tudom elképzelni. Nem is ügyelnék rá, ha csak valami ». . . évek eredményeit összegező cikkben* szólt volna ily rövidséggel az én dolgomról is, meg a máséról is. De A. úr forma szerint egy oly bírálatot végez, mely az »énekeskönyv jövendő képe iránt* is tájékoztatja már az »érdeklődő* közönséget és teljes komolysággal, teljes odaadással hosszasan foglalkozik egy füzetlel. Ily körülmények között — a nt. Szerkesztő úr kegyes engedelmével — szükségét érzem és az énekügy érdekében is szükségesnek látom néhány megjegyzéssel kisérni A. úr azon eljárását, hogy mint biráló, nem egyenlő mértékkel mér minden részekre és nem jó módszert követ az ismertetésben. Az én nekem szánt mértéke hogy nem tárgyilagos, eléggé kitűnik abból, hogy egyetlen darabot is tőlem be nem mutat, csupán 4 sorban végez velem és ennek is minden szava csak hangulatot csinál ellenem. 1. Már a legelső szava, hogy »nem tágítok*: nélkülöz egy olyan okot, egy olyan tényt, a mely miatt A. úr így szólhatna. 1887-ben jeleni meg Új Énekeskönyv cím alatt az én átdolgozásom. Ha ezt a címet tartja A. úr valami tolakodó félének: úgy értem. De az a kadenciám rá : hogy ne tágítson, hanem csak bátran tolakodjék egy egész Új Énekeskönyvvel Anonymus is, meg mások is. Mikor az én könyvem megjelent, akkor az énekúgy egyszer már úgy megfeneklett, hogy senki se beszélt már róla. Tehát nem érhet gáncs azért, ha nem vagyok is benne a céhben, hogy mint önkéntes műkedvelő, a magam költségén, hozzá járultam az énekügy megfeneklett hajójának megmozdításához, a nélkül, hogy a mások munkáját csak egyetlen szóval is, nem hogy kisebbítettem, de még csak érintettem volna is. És ezen idő óta is, 13 év alatt, mutasson fel A. úr csak egyetlen szavamat, hogy valamikor, valamelyik lapban, akár a mások munkájáról, akár a magaméról, csak egy betűt is írtam volna! Mily értelemben használja tehát a kétértelmű szót, hogy »nem tágítok ?« . . . 2. Mi alapon tudja azt mondani A. úr, hogy »nem bírtak bejutni a közvélemény rokonszenvébe?* 150 zsoltár és 200 ének átdolgozásomból csak egyetlen egyet is bemutatott-e valamikor valaki a »közvé)emény rokonszenvének ?« 3. »Annál kevésbé a hivatalos kőfalon át a mi istentiszteletünkbe avagy csak iskoláinkba is«. Valóban nem tudom megérteni, hogy A. úr mit akar ezzel mondani. Avagy tud-e csak egyetlen egyet megnevezni 2 ezer egyházunk közül, a hol az történt volna, hogy a pap egybehívta volna a presbitériumot és így szólt volna : »nem maradhatok már ettől a Begeditől, hogy vigyük be az ő Uj Énekes Könyvét a templomunkba, avagy csak az iskoláinkba. Úgy látszik nem ismeri a törvényt (86. §. 2. d), hogy ez nem mi rajtunk áll. De hogy, a törvényre utaláson kivül is. tudjunk neki érdemleges elutasítást adni, íme felolvasok belőle néhány darabot,1

önök pedig mondják meg, mi lenne a véleményük, ha magunkon állana új énekes könyvet választani*. Mert világos, hogy valami ilyen esetre, sőt az ilyen esetek egész sorozatára kellene hivatkozni A. úrnak, hogy azt mondhassa, hogy »a hivatalos kőfalon át a mi istentiszteletünkbe avagy csak iskoláinkba is* nem bírtam bevinni Uj Énekes Könyvemet, noha »nem tágitok« vele... Egyben azonban csakugyan nem tágítok. Anonymus felhozott érvei után is azt vallom, hogy mind a CL zsoltárt fel kell venni új énekes könyvünkbe is, és pedig a saját becsületes cimtáblájuk alatt, nem pedig az énekek közé beosztva, mert: a) az énekek közé beosztás — majd akkor látnánk meg — még nehezebbé tenné az átdolgozok feladatát; mert cím szerint az illető csoport énekkör szelleméhez, gondolat köréhez kellene idomítani a zsoltár szöveget. Pedig már is az a baj az új átdolgozásokban, hogy alig lehet felismerni bennök a zsoltárt. Az Anonymus által óhajtott célterv nyomán készülő átdolgozásokra — értek annyit a dologhoz, hogy jó lélekkel mondhatom — hogy >se hus se hal* lenne már az eredmény. b) Ugy, mint eddig is volt, mind a CL zsoltárt megtartva, sokkal könnyebb a munka. Mert épen csak arra kell gondot, fordítani, hogy a nem csillagos versek tartalma kimaradjon, a megmaradó tartalom pedig megmaradjon, és — a kóta végett is — ütemezéshez alkalmazott verseléssel, a lehető legegyszerűbb fogalmazásban, a nép nyelvén legyen kidolgozva. Mert a nép nyelve a templomi nyelv. c) A népies vallás-erkölcsi olvasmányok termelése ugyan most már megindult; de ezek mellett, sőt ezek fölött szükség van, szükség lesz mindiga nép kezén forgó énekes könyvben azokra a zsoltárokra is, a melyek egy egész templomi gyülekezet hangulatához ugyan nem illenek, de annál nagyobb szomjúsággal és titkon letörült könyek között olvastatnak azok által, a kik vagy öregség, vagy betegség, vagy öltözethiánya, vagy sértődés miatt otthon maradnak, templomba nem mehetnek. Nem tudják ezt a Koszorú füzetek pótolni soha. 5. Anonymus úr, a saját felfogása igazolására a VI. füzet IV. zsoltárának egy versét be is mutatja, ily szóval: »Hogyan énekelhetne keresztyén gyülekezet ily nődön: De legyen hát már tudtotokra, Hogy pártomon van ím az Úr. Mert az az Isten választottja, Ki nem hajolva útatokra, Tisztében meg nem tántorul. Ottlwn való használatra már ez is jó; és igaz a tartalom, mert tényleg a IV. zsoltár 4-dik versét foglalja magában. Az én átdolgozásom, úgy vélem, már templomi használatra is beválhat. Persze »minden cigány a maga lovát dicséri*. De bátor vagyok bemutatni is. És pedig a megfelelő bibliai szöveggel együttes kiállítás módszerét követve, hogy szemlélhető legyen az is, hogy csakugyan a zsoltárból van-e merítve az átdolgozás, tehát hogy igaz-e a tartalom ? Az eredeti szöveg 2-ik verse: Mikor kiáltok, hallgass meg engemet én igazságomnak Istene; a nyomorúságban vidámíts meg engemet.