Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

alapokhoz. Egyházunk tagjai minden nehézség nélkül oda igérik gyermekeiket más egyháznak; jó, ha magok is ki nem térnek, csakhogy a terhektől szabadulhassanak. Ezek mind szomorú kórjelek és arra vallanak, hogy úgy az egyházközségeknél, mint az egyes egyháztagoknál meghamvadt a tüze annak az ősi szent lelkesedésnek, mely kész volt egyháza érdekében mindent tűrni és mindent tenni. E lelkesedés hijával pedig komolyan veszélyeztetve van egyházunk jövője. Kötelességünk tehát a lelkesedés tüzét éleszteni a hol csak lehet. Mi által ? Lelkesedés által, a mely a Krisztus evangéliumából meríti erejét. A mint e gyenge lángot éleszti a szél, ugy kell a mi protestáns hamvadozó lelkesedésünk tüzét feléleszteni az Úr Lelkének ama szellőjével, a melyről nem tudjuk ugyan, hogy honnan jő és hova megyen, de azt tudjuk, hogy a merre fuvall, ott eloszlik a kétség és a közöny lomha köde s feltámad nyomában a hit, a lelkesedés, a bátorság, mint amaz első pünkösti napon. Tárjuk ki lelkünket a Lélek eme fuvallata előtt, s befogadva, szóljunk hittel és lelkesedéssel a szószékről, hogy a hallgatók keblében is támadjon hasonló érzület. Meleg lelkesedéssel tanítson a tanár ós a tanító ; a keresztyén lelkesedés érzelmétől áthatva vezesse a tanácskozmányokat az elől ülő; a lelkesedés meleg hangján beszéljen az egyházközség tábori kara: a presbitérium a hívekhez ; s általában mindenkit, a kinek valami szerep és befolyás jutott osztályrészül az egyházi életben : töltsenek el az emelkedett ós egyház ügyeiért lelkesülő érzelmek, és lehetetlen, hogy fel ne lobbanjon a hamu alá temetett parázs és ne lángoljon újra az a hit, az az áldozatkész lelkesedés, a melyre a Krisztus az ő anyaszentegyházát alapította s a melynek birtokában a pokol kapui sem vehetnek rajta diadalmat. Hitünk világgyőző ereje, tudományunk és lelkiismeretünk szabadsága; önelhatározási, autonómiai jogaink oly magasztos javak, a melyekért lelkesedni s áldoznia lehetne még a mai közönyös, önző kornak is, ha azoknak értékét előtte kellően felmutatjuk. Azért hát: sursum corda ! Gyújtsuk lángra az ősök lelkesedésének hamvadozó parazsát, hogy annak ragyogó fénye bevilágítsa mai egyházi életünk sötét egét, melege felolvaszsza a hitetlenség és közöny fagyát s támaszszon uj tenyészetet, uj felvirulást ! Weber Samu. ISKOLAÜGY. Nyilt levél. Nagytiszt. dr. Antal Géza theol. tanár úrhoz, az E. T. B. előadójához. Mélyen tisztelt kartárs úr! Folyó évi január 9-én kelt s hozzám is megküldött b. felhívásában méltóztatott az én véleményemet is kérni a most érvényben levő középiskolai vallásoktatási tanterv megváltoztatására nézve. Annak előzetes kijelentése mellett, hogy 6 osztályú felekezeti gimnázium vallástanára vagyok, és pedig csak harmadik éve, s hogy másnemű intézetben vallástanítással nem foglalkozom: szerény véleményemet a következőkben van szerencsém tudomására hozni. I. Elsőben is kiválóan fontos dolognak tartom azt, hogy vallásos oktatásunk, jobban mondva: vallásos nevelésünk célját helyesen határozzuk meg. Nem akarok itt az új tanterv számára kész szöveget nyújtani, — ez a hivatottabb tényezők feladata leend. Csupán azt kívánom hangsúlyozni, de ezt aztán igen erősen, hogy ne oktassuk,, vagy ne csak oktassuk mi növendékeinket, sokszor nagyon is tudományos modorban a vallásra, hanem inkább igyekezzünk őket a vallásos élet egész területén, annak minden ágában nevelni. Ne feledjük, hogy a vallás első sorban hit és élet; erre pedig s ebben nevelni kell a gyermeket, — a mely nevelésnek csak egyik eszköze gyanánt szerepelhet az oktatás és tanítás. Minden félreértés elkerülése végett megjegyzem különben, hogy itt a tankönyveken alapuló tanítást értem. Ez a tanítás eddig is csak eszköze volt ugyan »a vallástani oktatás«-nak, de csaknem kizárólagos eszköze; holott ennek nevelő hatása igen csekély, kivált ha magában áll, és ha az ezt nyújtó tankönyvek inkább a tudomány, mint a hit és erkölcsi élet szolgálatában állanak. Neveljük hát növendékeinket hitbuzgó és erkölcsös keresztyénekké, egyházukat igazán és híven szerető egyháztagokká s okos, öntudatos reformátusokká. II. Ha a célt így határozzuk meg, természetesen s önként kínálkoznak erre az eszközök is: a szentírás olvasása, ismerete, Isten igéjének hallgatása, vallásos estélyek, ifjúsági egyesületek, s végül a tanórákon való vallásos oktatás. A sulv az előbbiekre esik, mert a nevelő erő azokban van meg kiváló mértékben. A tapasztalat bizonyítja, s nem én mondom, hogy a gyermekek nagy többsége bizonyos félelemmel tekint mindenre, még a vallásra is, ha azt neki tanulni kell, és pedig tanulni a legtöbbször csak azért, hogy elégtelen osztályzatot ne kapjon. Ezért én a gimnázium mindegyik osztályában a fősúlyt a biblia olvasására, annak minél teljesebb megismertetésére fektetném. Abból merítettek dicső elődeink erőt a vallásos üldözések, háborúk szomorú korszakában. — az nyújthat erőt a mai kor gyermekének is az élet nehéz küzdelmeihez. Ezért javasoltam már régebben, hogy az I. és II. osztályban külön bibliaolvasási órát is hozzunk be; a mit tanári karunk is — bár a heti óraszámot növelné — igen figyelemre méltónak tartott. Isten igéjének hallgatása lehetőleg, sőt a hol a vallástanár csak ilyen minőségben szerepel, kizárólag az ú. n. ifjúsági istentiszteleten történjék, mert más a növendék ifjak lelki szükséglete, más fokú értelmi fejlettsége s képzettsége is. mint a felnőtt gyülekezeti tagoké.— Az iskolai ünnepélveket is természetesen mindig istentisztelettel kell megnvitni. Az ifjúsági egyletek, vallásos estélyek fontos voltát jobban hangsúlyozni vétek volna azok ellen 17*