Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

az erős vallásos érzelmű nemzetek s gyülekezetek ellen, hol azok már régen virágoznak. Ezekre tehát csak utalok most. III. A tulajdonképeni vallásos oktatásnál végül a a tárgybeosztás és a tankönyvek minősége jönnek tekintetbe. (Az óraszámot csak az I. és II. osztályban tartom szükségesnek növelni 1—1 bibliaolvasási órával, a mint erre már fentebb utaltam.) 1. Az elsőről, a tárgybeosztásról, kevés a mondani valóm. Nem csak azért, mert ehhez mar igen sokan és alaposan hozzá szólottak, hanem azért is. mivel a vallásos nevelésnek általam javasolt célja ezt egészen világossá teszi. Mindaz bele tartozik s bele is foglalandó a középiskolai vallásos nevelés anyagába, a minek nevelő hatása van, s mindaz elhagyandó, a mi azt nem szolgálja, hanem csak az emlékezetet terheli. Ide sorozom tehát a bibliaismertetést, a ker. erkölcstant és hittant, meg az egyetemes keresztyén és a magyar prot. egyháztörténelmet. Elhagynám pedig teljesen a szimbolikát és az összehasonlító vallástant. Hisz a főbb ker. felekezeteknek a miénktől eltérő tanairól a ker. hittanban és az egyháztörtenelemben röviden úgyis megszerezhetik a tanulók a szükséges ismeretet ; a pogány vallásokat pedig csaknem teljesen felölelik a többi tudomány-ágak : miért vennők el tehát a drága időt a többi vallástani tárgyaktól, melyek közül például a történelemnek erős nevelő hatása mindenki előtt ismeretes. Barla Jenő kartársam oly bőven s alaposan szólott ebhez a kérdéshez, hogy én csak az ő nézetéhez való csatlakozásomat jelenthetem itt ki, az általa adott megokolás alapján. 2. Hanem annál többet szeretnék mondani a tan -könyvekről, ha hogy el tudnám mind sorolni azokat a kifogásokat, melyek ebben az irányban méltán emelhetők. A mi tankönyveink ugyanis oly tudományosak, egy-kettő kivételével oly szárazak és elvontak, hogy azok szerintem nem tekinthetők a vallásos nevelés eszközeiül. Egy pár szót kell csak szólanom ezekről a könyvekről, s rámutattam azokra a hiányokra, melyekben ezek bővölködnek. Az ószövetségi bibliaismertetésben adjuk mi 27 nyomtatott lapon az ószövetség összes 39 könyvének tartalmát, s e mellett az Íróikra vonatkozó legszükségesebb tudnivalókat. Tessék most már elképzelni, micsoda hatalmas nevelő erő van abban, hogy Ézsaiás örökszép próféciáinak tartalmát 15 sorban összefoglalva az I. oszt. gyermekekkel szorul szóra betaníttatjuk! No mert másféle tanítási módot ilyen esetben én el sem tudok képzelni ! És ez így van a többi 15 prófétánál is, meg a törteneti és tanítói könyveknél is, azzal a különbséggel, hogy Mikeás könyvének csak hat sor jut, Malakiásénak pedig négy. Ugyanez ismétlődik az új testamentum ismertetésénél, csakhogy itt a prófétai könyvek helyére apostoli leveleket méltóztassék tenni! Mikor legutóbb újra nyomatták a bibliaismertetést, s én előallottam bátran a kifogással, hogy mi szükség van 21 apostoli levél tartalmának betanítására, mikor azok együtt csak zavarják a gyermeki lélekben a mélységes ker. tanokat ; hogy miért nem elegendő csak 2—3 kiválóbb levél tartalmának részletesebb és világos képet nyújtó közlése: hát akkor elértem azt a hallatlan eredményt, hogy nyelvi kifogásaimat legtöbbnyire elfogadták, a lényeg pedig maradt a régi. Hja! hiába, nem lehet másként, mert különben nem volna teljes és rendszeres a tankönyv ! Mintha bizony a teljesség és rendszeresség tenné vallásossá a 10—11 éves gyermeket! A ker. erkölcstanban elvont meghatározásokkal, a hittanban mélységes fejtegetésekkel találkozik a jámbor olvasó nem egy helyen. Lehet, hogy ez csak egyéni nézet; de hogy tapasztalaton alapul, azt batran merem állítani. Mi hát ebből a tanulság? az, hogy a tankönyv — még ha vallástani is — ne legyen elvont, elméleti, száraz tudományos és rendszeres a cél hátrányára, vagy nagyon is terjedelmes ; hanem legyen könnyed modorú, világos menetű, egyszerű irálvú, életteljes, hiteterősítő, erkölcsiségre buzdító, tudományos és rendszeres, de csak a célszerűség határain belől, szóval igazán vallásosságra nevelő. Annyira fontos dolog ez előttem, hogy a mostani rendszert is meghagyhatónak tartom, jő tankönyvek mellett. Ha itten még azt is megemlítem, hogy a tanórákon az éneklést és imádkozást igen jó hatásúnak s ezért mellőzhetetlennek is tartom, azt hiszem mindent elmondottam, a mit rövid vallástanári működésem eredményeként elősorolhattam. Vallásos nevelésünk ügyét mélyen tisztelt kartárs úr becses figyelmébe ajánlva, vagyok Karcagon, 1900. február 20-án. Fazekas Gyula, gimn. vallástanár. KÖNYVISMERTETÉS. Az énekügyi előmunkálatok VI. füzetéről. (Folytatás.) A 34 dik zsoltár az eredetiben 6 versszak, itt pedig csak 3: a 61-dik zsoltár az eredetiben 10, itt csak 7; a 67-dik az eredetiben 16, itt csupán 5; a 68-dik amott szintén 16, itt pedig szintén csak 5; a 72-dik amott 7, itt 5; a 140-dik amott 11, itt 6; a 179-dik amott 10, itt ez is csak 6; a 190-dik amott 7, itt pedig 6 versszak. Már maga ez a rövidítés is bizonyítja az átdolgozó munkájának beható voltát és elvszerűségét. A templomi istentisztelet céljaihoz nincs szükségünk nagy elmélkedésekkel teljes énekekre ; nincs szükségünk tehát arra, hogy p. o. egy áldozó csütörtöki énekben (a milyen a 34-dik) egész krisztológiai értekezést adjunk s főpapi és királyi tiszteletét is énekeljük a mi Jézusunknak. Arra sincs szükség;

hogy akár napfénybe mártott ecsettel is, egy vasárnapi énekben (a milyenek a 67 és 68.) a természet minden ragyogó, hasznos és pusztító jelenségeit, tüneményeit sorba dicsőítsük, vagy azokkal a kevélykedésre hajlandó embert porig alázzuk. Csak annyi kell ezekből, a mennyi szívemet áhítatra, elmémet tűnődésre, szent elmélkedésre kényszeríti és így Isten felé irányozza. — A felsorolt dicséretekben ennyi mindenesetre van; sőt ott van bennök az átdolgozott eredetinek egész tartalma is, csakhogy átrostálva, megszűrve. — A ki azt szereti, ha éneklés közben is oda képzelheti magát a nicaeai zsinat püspökei közé; a ki vitázni akar Nestoriussal, Ariussal akkor is, a mikor énekelve imádkozik ; a ki többet ad az *ac filio«, vagy *filioque« toldalékra, mint a szeretet és kegyelem Istenével való egybeoladásra: az a felsorolt zsoltárok összevonásával nem fog megelégedni, s nem az sem, a ki a »Rémítő nagyságú keringő golyóbisok s rémítő huholással előjövő baglyok«, vagy »A feltetszett hajnal piros ragyogása,köntöse prémjének visszasugárzása* . . . stb. szines szavakban nagy gyönyörűségét találja. Olvasmányoknak szépek, ragyogók, festményeknek tetszősek, megkapok azok a 67 és 68 dik dicséret félék, de zsolozsmáknak, templomi énekeknek kevesebb is igen elég belőlük, mint a mennyit eredeti terjedelmükben kínálnak. — Lehetne még valamit megtartani egyikből is másikból is — ügyes kiválasztással és költői