Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-25 / 8. szám

azonban meg kell jegyeznem, hogy nemcsak magam voltam jelen magyar ezen az emlékezetes konferencián, a mennyiben a budapesti ref. theologiának két végzett növendéke és ifjúsági egyesületünk tagja : Molnár János és Sörös Béla urak is, a kik most épen a szabad egyház edinburghi theologiai akadémiáján folytatják tanulmányaikat, szintén eljöttek a konferenciára, s így Magyarország s a mi ifjúsági egyesületeink tulajdonképen három képviselővel vettek azon részt. A konferencia január 2-án, d. u. 5 órakor vette kezdetét a nagy Exeter Hallban, a mely ez alkalomra bibliai felírásokkal és a világszövetségbe tartozó egyesületek neveit feltüntető pajzsokkal volt feldíszítve. Már jóval a megnyitás előtt tömve volt az óriási nagy terem, részint hivatalos delegátusokkal, részint önként csatlakozott szövetségi tagokkal és az érdeklődő nagyközönséggel. Ott volt az öt világrész; ott volt az evangéliumi keresztyén egyház. Élénk beszélgetés, ismerkedés folyt mindenfele. A föld ellentétes részeiről összekerült ifjak, — fehérek és feketék, magas egyháziak, reformátusok, evangélikusok, presbiteriánusok, baptisták, methódisták fogtak egymással kezet. Ledőltek a faji, nemzeti és egyházi elválasztó korlátok, s minden szív, minden lélek egyesült a fenséges cél tudatában, az evangéliumnak mindeneket összeolvasztó szeretetében. Valóban lélekemelő volt a látvány, a mely szemem előtt kibontakozott. Előttem állott az egy akol és egy pásztor képe, a melyben nincs sem zsidó, sem görög, sem úr, sem szabados, csak Istennek a krisztusi szeretetben egyesült gyermekei! A mikor elütötte a terem órája az ötöt, megzendült a hatalmas orgona áhítatra keltő hangja; elcsendesült a zaj, s minden lélek érezte, hogy magasztos pillanat előtt áll. Megjelent az elnök: Duncan, az edinburghi egyetem hallgatója, s néhány lelkes szóval üdvözölvén a konferenciát, Istennek énekben es imádságában imádásara hívta fel azt. Ott volt mindnyájunk kezében a már a bejövetelkor kapott s épen a konferencia használatára, a különböző egyházak leggyönyörűbb énekeiből összeállítom énekeskönyv, s felzendült ajkunkon, lelkünk teljességéből a Te Deum laudamus, vive lelkünknek szent érzéseit hálaáldozatul a kegyelemnek Istenéhez, a ki megváltót, üdvözítőt adott nekünk az ő szent Fiában, a Jézus Krisztusban. Éneklés után imára borultunk le, a melyen Duncan elnök vezérelte lelkünket az Örökkévaló trónja elé, hálaadással, töredelmes bűnbánattal, a Szent Lélek segítsegének buzgó kérésével. Ezek után a megnyitó beszéd következett, a melyet Moule, a cambridgei egyetem theologiai tanára tartott. Hatalmas beszédében főként azt a nagy vigasztalást és bátorítást mutatta fel, a mely Jézusnak eme szavaiban rejlik : »Valahol ketten vagy hárman összegyültök az én nevemben, ott vagyok én ti közöttetek*. Mi az Úr nevében, az ő országa terjesztése érdekeben gyülekeztünk össze — mondá. Nagy. pusztán emberi erővel meg nem valósítható feladatot tűztünk magunk elé a világ evangelizációjában; de annak nagyságatói, nehézségeitől ne rettenjünk meg. Velünk leend á Krisztus, s az ő hatalma mindenekre elégséges. Krisztus közösségének és segedelmének e keresztyéni tudata hassa át az értekezletet, s akkor tanácskozásai fel fogják támasztani tagjai lelkében a munkás szeretetet és az istenországa érdekében való munkálkodás szent elhatározásait. — S valóban úgy is éreztük, hogy ott volt közöttünk az Úr s kiöntötte reánk Lelkének áldó kegyelmét. A mindnyájunkra mély benyomást tett megnyitó ülést ének és ima rekesztette be, a mely után újra megindult a szívélyes keresztyéni ismerkedés, a mit nagyon megkönnyített az a körülmény, hogy a tanácskozások nyelve kizárólag angol levén, az egyesületek igyekeztek angolul beszélő képviselőket küldeni, s így bármely nemzethez vagy néphez tartoztunk legyen is, az angol nyelv által megértettük egymást. Még ugyanazon este 1

/2

8 órakor újra ülésre jöttünk össze, a melyen üdvözlő beszédeket mondottak: a londoni püspök és Mackennal, a szabad egyház zsinatának elnöke; Campbell, brightoni lelkész pedig azt mutatta fel, hogy a pogány vallások képtelenek az emberiség lelki szükségeit kielégíteni, s egyedül csak a Krisztus tudományában van a világot megváltó és boldogító erő. Mind a londoni püspök, mind Mackennal, mint a hivatalalos egyházak képviselői üdvözölték a konferenciát, s beszédeikben kifejezték, hogy a hivatalos egyházak mennyire érzik, tudják, hogy az ifjúság evangélizáió mozgalmában mily végetlen erő, kincs és támogatás rejlik magokra az egyházakra nézve is. Nem nézik azt le, nem félnek tőle, nem utasítják el magoktól, sőt kebelökre ölelik, vele egyek akarnak lenni, mert munkája az egyháznak munkája, a Krisztus lelkének munkája, s csak az általa levetett alapokon valósítható meg a keresztyénség külső, látható egysége. E mozgalomban a különböző egyházak hiveit egy nagy princípium: a világ evangélizálása, mint munkatársakat egyesíti egy közös vezér alatt, egy munkamezőn, lerontva a felekezeti és nemzetiségi korlátokat s összeforrasztva a lelkeket a közös célban, a közös szeretetben — mondá a londoni püspök; — s ebben a miszsziói munkában az egyházak az »egybáz« — mondá Mackennal. (Folyt köv.) Hamar István. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. »A német prot. theológia objektivitásáról és igazságáról« értekezik Nuelsen amerikai methodista iró a Hade-féle »Christliche Welt« 4-ik számában, s ugyancsak inegleckezteti a német prot. theol irókat a methodizmus felületes és könnyelmű megítélése miatt. Azzal kezdi, hogy a theol. kutatás összes ágaiban a források tanulmányozása az önálló Ítélkezés nélkülözhetetlen feltétele. Azt követeljük az apostoli, a középkori s a reformációi korszak megítélésénél; de már némely modern vallási és egyházi irányzatoknál mintha fölmentve éreznék magukat a német theológusok az alól. Különösei) az amerikai