Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-05 / 6. szám

megtörtént már, annál nagyobb szüksége van neki arra, hogy te kedvező ítéletben részesítsed őt. »Mindeneket tiszteljetek^ — egyike ez azon, szentséggel és böicseséggel teljes szentírási mondásoknak, melyekben oly gazdag az üj-testamentom. Ámde ezt nem tudod megtenni mindaddig, míg meg nem próbáltál minden embert megismerni. Az embert pedig nem ismered meg addig, míg testvéri szemmel nem nézted azt, a mi a legfőbb ő benne. Ezt tenni, így élni: ez az igaz erkölcsbölcselet, ez a legnagyobb földi gazdagság; olyan gazdagság ez. melyet ha kiástál, mint jó társadalmi építész kezdhetsz munkádhoz, hogy, minden embertársadra tekintettel, fölépítsed az igazságot a szeretetben, és cselekedeteidet is minden tekintetben olyan igazakká tedd, a milyenek a te szavaid. * * * 8. Van a fiatal embereknek korunkban egy osztálya, melynek arcán, úgy képzeljük, mintha ezt látnók fölírva: »Nil admirarii ~ne csodálkozzál semmi fölött se! Korunk ifjúságának ez egyáltalában nem szeretetreméltó osztálya; és ha csak nem valami hamar eloszló ifjúi negély az a semmi fölött csodálkozni nem tudó modor, mely őket jellemzi makkor inkább olyan osztály ez, melynek jövője iránt semmi reményt sem lehet táplálnunk. A csodálkozás, Pláto szerint, igaz bölcseleti szenvedély, s minél több van abból mi bennünk: tiszteletteljes szívünkhöz, természetesen, tisztán látó nyitott szem járulván, annyival jobb reánk nézve. Hogy ezzel a képességgel, különösen az élet nyíló korszakában rendelkezünk : az a természet egészséges folyásának dolga; és annak hiánya vagy érzéketlenségre, vagy közönyösségre, önzésre és önteltségre mutat, melyek néha az ügyességnek valamely olyan üres formájával vannak összeköttetésben, melyet a felületes szemlélők igen hamar készek igazi talentumnak nevezni el. Ezen, igen nagy mértékben természetellenes, barátságtalan elmesajátsággal szemben minden ifjú embernek azt mondjuk, hogy művelje magában a tisztelettudást. Lehet, hogy ezen mi korunkban, mely a demokratikus elvek kiállításaiban szeret gyönyörködni, nem sokat látunk ezen erényből; ámde annak dacára is ebben található fel a léleknek igaz sava. > Csodálkozás. remény és szeretet éltetnek bennünket.* Mi kicsiny teremtmények vagyunk; kicsiny még a köztünk legnagyobb is. s csakúgy lehetünk valamennyire nagyokká, ha részt veszünk a világegyetem nagyságában. János apostol, az Ő első levelének egyik szép szakaszában finomul rajzolja ezen kérdés bölcseletét. »Szerelmesitn, mostan Isten fiai vagyunk, de még nem jelentetett, meg. micsodák leszünk ; tudjuk pedig, hogy mikor ő megjeienendik, hasonlatosak leszünk ő hozzá : m^rt meglátjuk őtet, a mint vagyon«, vagyis más szavakkal : csodálkozó elragadtatással nézni valamely tökéletes kitűnőség képére, ez az egyedüli módja annak, hogy mi ahhoz hasonlókká legyünk. A mit a romlatlan ember ilyen esetekben lat, azt csodálja, és a mit csodál, azt követi. A stoikusok szerint az ember főcélja: »Spectare et imitari mundum« — a világ látása és követése, finomul kifejezett finom gondolat. De hogyan lásson az ember, ha nincs megcsodáló tehetsége, mely őt látásra vezérelje, és hogyan kövesse azt, a mit nem ismer? Minden igaz megbecsülés éles belátás és nemes szenvedély következménye; de az olyan szokás, mely lenézi és olcsónak tartja a dolgokat és személyeket egyiránt, a teljes sikerhez szükséges egyik tényezőt, az éles belátást megvakítja, a másikat, a nemes szenvedélyt pedig megrontja. * * * (Folyt, köv.) Gsiky Lajos. TÁRCA. A keresztyénségről. Mutatvány Luthardt: >Die christliche Glaubenslehre« c. legújabb művéből. (Folytatás és vége.) A keresztyénség lényege tehát a Krisztusban való üdv a maga történeti valóságában és az egyház körében való szubjektív elsajátításában. S ez egyúttal annak igazsága, is. Hogyan bizonyűl be az annak ? Ha az embernek lényegében feljebb való az akarat és a lelkiismeret, mint az értelem, úgy az igazság sem csupán a tudás eszközeivel, hanem az akarat s a lelkiismeret útján, tehát erkölcsi úton igazolható. Mert a személyes erkölcsi jelleg a tudásnál is a fődolog. Pláne a vallás s a keresztyénség dolgaiban döntő érvénye és jelentősége van annak. Három szempontból Ítélhetjük meg a keresztyénséget, mint igazságot, és pedig a vallástörténet bizonyságaiból, s az egyesre és a közösségre vonatkozó páratlan jelentőségéből. De mindenkor az erkölcsi mérték az, a melyhez mi a keresztyénséget, mint igazságot mérjük. A keresztyénségnek mint igazságnak első bizonyítéka a vallástörténeti összehasonlítás útja. A keresztyenségen kívül álló vallások pogányságra és zsidóságra oszlanak. A mohamedánizmust csakis a későbbi zsidóság elfajulásának tarthatjuk. Pogányság és zsidóság lényegileg különböznek egymástól. Ugv különböznek egymástól, mint a természet a személytől s a világ az Istentől. Mert minden pogány vallás természetvallás, a természet talaján nőtt föl; »vadon termő vallások « Schélling szerint. Pál apostol a Római levél 1. fejezetében ismerteti a pogányság keletkezését. A teremtőtől s minden jó adományok adójától elfordulva az ember, csakis az adományhoz ragaszkodott s az abszolút személyiség félreismerésével elmerült a természetbe és istenné tette azt. S a mint a természet különböző fokozatokból áll, úgy a pogány vallások is a természet különböző fokozatait képviselik, mely fokozatok a dolgokon és erőkön át az emberben érik el végcéljukat. Az emberek itt is az Istent keresik, de keresik azt a természetben. S bár e fokozatokon is isteni vezetés alatt állanak, s azokban is az