Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-17 / 51. szám
nünk ifjabb generációnkai az evangéliumnak és evangéliumi egyházunknak. Az egyesület anyagi ügyeiről Hamar István pénztárnok tett jelentést. Jelentése, a mely szerint az előző évi pénztármaradványnyal együtt a tavalyi bevétel 3687 frt 85 kr, kiadása pedig 718 frt 75 kr volt, eléggé örvendetesnek tünteti föl az anyagi helyzetet, a mennyiben a vagyon állaga 2969 frt 10 kr. Szaporodás a megelőző évi maradványnyal szemben 877 frt 97 kr. Az egyesület vagyonából 300 frt alapítványi-, 2192 frt 61 kr. helyiségalapi tőke; 476 frt 49 kr. pedig a folyó kiadások fedezésére szolgál. Sajnálatos azonban, hogy az egyesület tagjai közt igen sok a hátralékos; a miért is a közgyűlés komolyan felkérte a tagokat kötelezettségeiknek ez irányban való teljesítésére. A hivatalos jelentések után a vidéki testvéregyesületek fejezték ki üdvözleteiket. Dr. Kecslcemélhy István a kolozsvári ref. theol. ifjúsági egyesület nevében szólott s kifejezve üdvözletét, egy rendkívül hatásos beszédben buzdította az egyesületet a kitartó munkára. Utána J.iácz Elemér segédlelkész a komáromi ref. ifjúsági egyesület üdvözletét tolmácsolta; röviden, de szépen mutatva fel azokat az áldásos hatásokat, a melyeket az evangélium ereje körünkben eszközölt. Mindkét beszédet lelkes éljenzések kisérték, s a közgyűlés köszönetét tolmácsolta a magokat képviseltető egyesületekkel szemben s felkérte a küldötteket, hogy azt megbízóik előtt kifejezni sziveskedjenek. Majd felolvasták a kolozsvári ref. és az eperjesi evang. theologiai ifjúsági egyesületek üdvözlő leveleit, a melyekből örömmel értesült a közgyűlés a körükben folyó jó munkáról s a mi egyesületünk iránt érzett testvéri szeretetről. »Mi eperjesi theol. hallgatók — írják az eperjesiek — már ezelőtt néhány évvel alkottunk oly egyesületet, hol magunkat azon szükséges eszközökkel igyekszünk felövezni, melyekkel a jövőben mint lelkészek sikeresen működhetünk a nép vallásosságának emelése érdekében. Összejöveteleinket rendesen bibliamagyarázatokkal, énekkel és imával szoktuk végezni. Ebbeli munkálkodásunkat most fokozott erővel folytatjuk, mivel szükségét látjuk s áldásos voltát bizonynyal tapasztalni fogjuk az életben. Figyelmünket azonban ez évben már nemcsak saját magunkra irányítjuk. Kedves küldöttetek, Kovács László úr felhívó szavaira ugyanis a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel jelentettük ki hozzátok való csatlakozásánkat, s ezen igéretünket igyekszünk is, tőlünk telhetőleg beváltani. Kollégiumunk egyik termében nyilvános irásmagyarázatokat tartunk s e mellett vallásos költeményeket szavalunk. Hiszszük, hogy törekvésünknek meg lesz a kivánt gyümölcse. De nemcsak városunkban, hanem a vidéken is igyekszünk termi, a mennyit lehet. December 9-én Kassán rendezünk protestáns estélyt. íme kedves testvéreink, így igyekszünk kötelességeinknek eleget tenni. Mindenesetre kevés az, a mit tehetünk; de, a mi csekély erőnkből telik : örömmel megteszszük«. Az ezek után beadott indítványok örvendetes bizonyságai annak, hogy egyesületünk tagjaiban él és működik a lélek, a mely munkára serkent. A külföldi keresztyén ifjúsági egyesületek által gyakorlatba vett ű. n. imahetet az új esztendő első hetében az egyesület is meg fogja tartani s a hétnek minden napján vallásos, buzdító elmélkedéseket és bibliamagyarázatokat fog rendezni. Ezt az egyesület már a megelőző években is megtette, most azonban tovább ment, s Szabó jAladár indítványára elhatározta, hogy az új esztendő első hetének ily buzgólkodó elmélkedések, előadások és estélyek tartása által leendő épületessé tételére az összes egyházak lelkészeit fel fogja hivni s e végből kérő szózatot fog kibocsátani. Az egyesület propagalása és új tagok nyerése végett elhatározta ez egyesület, hogy propagáló bizottságot választ s annak megalkotását a választmányra bízta. Hiszszük, hogy az a bizottság szép eredményt fog felmutatni az új munkában. Kovács László indítványára, — a mely indítványt lapunk jövő számában indokolásával együtt egész terjedelmében közölni fogunk — kimondotta az egyesület, hogy programmjába veszi az iszákosság elleni küzdelmet s nemcsak hogy támogatni fogja a Kék-kereszt egyesületet, hanem vállalkozó tagjai által maga is törekedni fog a mértékletesség terjesztésére. íme a megismert és befogadott evangéliom külső, a társadalomban folytatandó munkálkodásra is buzdítja az egyesületet. Legyen Istennek áldása elhatározásán s munkálkodását koronázza minél nagyobb siker. Ugyancsak e benső életre s a keresztyéni összetartozandóság érzésének ápolására vall az is, hogy Szabó Aladár indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a »Student Volunteer Missionary Union* (Studensek önkéntes misszionárius egyesülete) által Londonban 1900. jan. 2 — 6-ig tartandó nemzetközi értekezleten egy kiküldött által fogja képviseltetni az egyesületet s a csatlakozásra a vidéki testvér egyesületeket is felhívja. A képviselettel Hamar István theológiai tanárt bízta meg, s költségeire 150 frot megszavazott. E nagyfontosságú elhatározással a budapesti ref. ifjúsági egyesület is csatlakozott a világ-evangelizáció studens világmozgalmához. Képviselője által életjelt ad magáról a föld minden részéből összegyűlő nemzetközi értekezleten s az onnan nyerendő erők és elhatározások mindenesetre meg fogják teremni áldásos gyümölcseiket az egyesület további életében. A titkári és a pénztári jelentések kinyomatásának elhatározásával s Szilassv Aladár elnök záró szavaival véget érvén a közgyűlés hivatalos része, a gimnázium nagytermébe vonult át az ifjúság, a hol a Lorántffy Zsuzsánna-egyesület több hölgy tagjának szívességéből és segítségével rendezett szeretetvendégségen párolgó tea s mellé illő harapni valók vártak reá. A szeretetvendégség jegyeinek olcsósága (30 kr.) lehetővé tette, hogy még a legszegényebb is részt vegyen; s részt is vett, mert körülbelül 120 fiatal ember töltötte meg a termet. A szeretetvendégség rendezői azonban a testi táplálék mellől nem hagyták el a szellemi és eszthetikai élvezeteket sem. Gondoskodtak ezekről is bőven, s az érdekes felszólalások, szavalatok, zene és ének számok olyan élvezetet nyújtottak, a milyet máshol semmi árért sem találhattak volna meg ifjaink. Rövid buzdító beszédeket mondottak dr. Kecskeméthy István, Gergely Antal, Csűrös István, Lászlófalvi Eördögh Árpád, szavaltak: Nagy Vince theologus (saját költeményét), Domby Béla, Böszörményi Jenő, Katona Ernő, Lászlófalvy Eördögh Árpád; — Kormos Tivadar és Nemes Elemér főgimnáziumi tanulók hegedű és zongora duettet adtak elő, — Kovács László pedig, Kovács Lajos zongora kísérete mellett énekelt. S a mint Isten igéjének olvasásával és az ő nagy nevének magasztalásával kezdtük közgyűlésünket, — azzal is végeztük be. Szabó Aladár titkár, Jézusnak a naini ifjúhoz intézett szavai (»Ifjú! néked mondom, kelj fel!«) alapján rövid, buzdító beszédet intézett az ifjakhoz; intve őket a Krisztusban való hitre és a Krisztus szerinti életre. Végül Kájel István theologus buzgó imádsága rekesztette be szeretet-vendégségünket. Referádám halvány vonásokban volt ugyan csak