Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

ermészetrajzi muzeumok története); dr. Varga Bálint (A kollégium épülete); Elek Lajos (A tanulók ellátása és segélyezése); végül maga a szerkesztő, Dóczi Imre megírja a Rézmetsző diákok-at; Az újkori gimnáziumot az Entwurf-tól a mai napig; összeállítja A tanulók hullámzását; s végül szerkeszti a tulajdonképeni iskolai Értesítőt. Ezen rövid felsorolásból is látható, hogy ez a Milleniumi Értesítő egyáltalában nélkülözi mindazokat a vonásokat, melyek a kicsinyes helyi vagy személyes vonatkozásokkal, politikai pártállásokkal és élő emberek hiúságainak legyezgetésével állnak összeköttetésben — — a mint némely úgynevezett millenniumi értesítőben s illetőleg kollégiumi történetben mindezek szépségesen olvashatók. .. S valamint az erény fogalmában együtt léteznek a legfőbb javak : akként a Dóczitól szerkesztett Millenniumi Értesítő is magában foglalja mindazon tanügyi értékes közkincseket, melyeket a kollégium fennállása óta a magyar kultúra számára létrehozott. Ezen állítással, illetőleg tényállássá! a Dóczi munkatársai is méltányolva lehetnek. 0 különben most is, egyházkerületi gimnáziumi felügyelői minőségében is, »munkatársa* volt tanártársainak, a kikkel naponta és folytonosan érintkezik. Sőt épen úgy volt alkalmam őt megismerni, hogy midőn I-ső cikkem rendjén a tanári szobában megfordultam: több tanárral társalkodva ott találtam és úgy mutattak be ő neki. Első szempillantásra benne egy »szürke tudóst* véltem látni, a ki talán hidegen hagyja az embert. De egy-két szóváltás után mindjárt észrevettem a kellemes csalódást és örömmel tapasztaltam, hogy ő a mágnes-vas természetével magához tudja bilincselni mindazokat, a kik közelébe férhetnek. S csakugyan mindjárt eszembe jutott, a mit az igazgatói irodában levő tanárkari arcképeknél, hátamegett ő róla hallottam (mikor egyik-másik tanár alkotásáról és működéséről volt szó): Ő egy talpig derék ember, a kinél nem lehet tudni, hogy tudománya és szívjósága nagyobb-e, vagy a szerénysége? Annyi bizonyos, hogy ha olvassuk az ő munkáit, cikkeit és beszédeit; ha halljuk a róla való nyilatkozatokat: akkor ő magáról csaknem szóról szóra áll az. a mit néhai Kiamarik Jánosról éppen ő olvasott fel az Orsz. Tanáregyesület közgyűlésén, ezen, némi változtatással ide alkalmazott szavakban : Becsüli a középiskolai tanárságot, az ő hadseregét, személyválogatás nélkül. Csöndes szórakozásait leginkább tanári társas körökben keresi és találja fel. Sokat tesz a tanári pálya társadalmi és erkölcsi súlyának emelésére, a tanári közszellem megteremtésére, a város és kerület különböző jellegű tanárai között összekötő kapcsok létrehozására. Tudja, hogy csak az erős testületi szellem vívhatja ki a magyar tanárság erkölcsi és anyagi méltatását, s ez biztosíthatja legjobban a magyar középiskola egységes szellemét. Az ő agitációja hozta létre a Debreceni Tanári-kört, mint az Országos Tanáregyesület egyik életrevaló vidéki fiókját, melynek elnöke, s alig van gyűlése, hogy az ő jelenléte és buzdító szavai ne ébresztették volna benne az egyesületi közszellemet . . . így hát méltán megválaszthatta ugyancsak az Orsz. Tanáregyesület emberünket tiszteletbeli taggá. Megérdemelte! Kívánjuk, hogy: ilyen egyházkerületi felügyelet, ilyen kebli igazgatói vezetés, ilyen tanári működés és közszellem mellett a debreceni ev. ref főgimnázium ad saecula saeeulorum vivát, crescat, floreat! Sepsi-Szentgyörgy. Benke István, ev. ref. főgimnáziumi tanár. TÁRCA. A ház. III. A házastársak. »lme, mily jó és mily gyönyörűséges együtt lakozni az atyafiaknak! Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére; mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sión hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké !< (133. zsolt.) így énekel Dávid. Az én régi kedves bibliámban ennek az éneknek a következő a fölirása: >A békének és egyetértésnek arany ékszeréről.* Bizony, a békét teljes joggal nevezheti az ember arany ékszernek. Luther Márton egyszer ezeket mondá: »Kicsoda az a földön, a ki azt merészelhetné mondani, hogy mire jó a béke? Bizony, fél menyország van ott, a hol a béke lakik.* A mely házban nincs béke, ott azt aranyon és ezüstön nem lehet megvásárolni, s az a ház szegény marad, még ha egyéb kincsekkel egészen telve volna is. Ellenben, ha egy olyan házba lépsz, a hol béke és egyetértés köszöntenek, ott egész otthoniasan fogod érezni magadat; tapasztalni fogod, hogy mily kedves és boldogító, ha a ház lakói egyetértésben élnek, s hogy rajtok naponként beteljesedik az Úr Ígérete: itt áldás és élet van mindörökké. E szavak hivnak titeket is, kedves olvasók, a ház feletti elmélkedés útjára, melyet megkezdettünk, s a melyen most tovább haladunk. Midőn a ház igaz alapja után kérdezősködtünk, Pál apostol azt a feleletet adta, hogy: »Senki más alapot nem vethet azon kivül, a ki egyszer vettetett, a ki a Jézus Krisztus*. — Ha egy házba belépünk, a lakók köre az, a melyre tekintetünk első sorban esik. A lakók magvát és központját pedig a házastársak képezik. Ha azért róluk akarunk elmélkedni ez alkalommal. Pál apostol szavait kell felvennünk elmélkedésünk alapjául. Pál a rómaiakhoz (15: 5—6. v.) következőleg ír: »A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene adja nektek, hogy egyenlő akarattal legyetek ti közöttetek egymáshoz, a Jézus Krisztus szerint. Hogy egyenlőképen, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.* Egyenlő akarattal legyetek ti közöttetek egymáshoz. Ez azon aranyékszer, mely e szavakból felénk ragyog. Az apostol nem csupán a házastársaknak kívánja e kin-