Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

eset hanem általában minden keresztyénnek. Mindenki érzi, hogy mily fontos mindnyájunkra nézve egy akarattal lenni azoknak, a kik egymással naponkénti érintkezésben és sokszoros összeköttetésben állunk. Életünk a legkülönbözőbb oldalról érintkezik a társaság életével. Senki nincs egy helyhez kötve, hanem mindnyájan szűkebb vagy bővebb körhöz is tartozunk. — A haza és a hely, a hol lakunk; az örömök, a melyeket keresünk: a szükség, a melyben szenvedünk, — mindez és még más sok fűzi össze és teremti meg az emberi érintkezés kötelékeit. Azért azok között, a kik egymásra vannak utalva: az egyértelműség a legfontosabb. Ez a föltétele a haza javának, a munka sikerének, föladataink megoldásának, a jó és rosz napokban egyaránt. És minél szűkebb a társaság, annál szükségesebb az egyetértés. Erősebb kötelékek pedig, mint a melyek a házastársakat összekötik, nincsenek. Míg más szövetségek főkép az élet egyes köreire vonatkoznak, a milyenek a munka és a kölcsönös szolgálat, a barátságos érintkezés, vagy más hasonló feladat és cél, a melynek megoldását maguk elé tűzik: addig a házassági szövetség e viszony csodálatos gazdagságával körülfonja az egész életet. A házastársaknak nemcsak ezt, vagy amazt, hanem mindent meg kell egymással osztaniok, a mi életökben előfordul úgy, hogy egyik arról, a mi a másikat szomorítja, vagy annak örömet szerez, nem mondhatja, hogy az őtet sem az élet rövid idejére, sem az örökkévalóságra nézve nem érinti. — Mert a házassági szövetség nem rövidebb, vagy hosszabb időre köttetik úgy, hogy az egyoldalűlag, vagy mindkét részről ismét fölbontathatnék, hanem annak a halálig kell tartania. Ábrahám és Lót együtt költöztek az új hazába, s midőn az nvájaikra nézve szűk lett, veszekedés támadt pásztoraik között. Akkor Ábrahám így szólott Lóthoz: »Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk. Avagy nincsen-e előtted mind az egész föld ? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menendesz, én balra térek. (I. Mózes XIII.: 8—9. v.) Hasonló módon oldathatnak föl, egészen békésen az emberek között levő különféle kötelékek és viszonyok, csak az a szövetség nem, melyet a házastársak kötöttek egymással. Ok abban az órában, midőn kezeiket egymáséba helyezték, Isten színe előtt esküdtek meg, hogy egymást elhagyni, egymástól elválni mindaddig nem fognak, a míg őket Isten a halál által el nem választja. Azért a házastársakra különösen komoly jelentésűek Ámos próféta ezen szavai: »vájjon járnak-e ketten együtt, ha össze nem beszélnek ?* (Ámos III.: 3. v_). Azért csak azt, kívánhatjuk, hogy teljesedjék be rajtunk mindenekelőtt az apostol amaz óhajtása: »A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene adja nektek, hogy egyenlő akarattal legyetek ti közöttetek egymáshoz, a Jézus Krisztus szerint*. E szavak gyakran szolgáltak már esketési beszédek alapjául, s az ezekben rejlő drága javakat nemcsak a házas élet kezdetén kívánhatják maguknak a házastársak, hanem életük minden idejében; mert bizonyos az, hogy a házas életben a legnagyobb és legelőkelőbb ékszer az egyetértés. És mégis milyen sok házban hiányzik az. Lépjünk be néhány házba kedves olvasók. íme, először is egy, a melyben azt láthatjuk, hogy a házastársak élete egy folytonos u. n. kisebb háború. Ha az asszony szól valamit, annak férje ellene mond és megfordítva, és midőn a férj véleményt nyilvánít, bizton számíthat rá, hogy felesége más véleményen van. Ha nem fejlődik is ez heves jelenetekké és hangos civakodássá; de mégis ez a barátságtalan és ingerült hangulat végig vonul egész beszélgetésükön. A legcsekélyebb dolgok fölött tanácskozva, ellenkezéssel, majd rövid és éles szavakkal végzik a beszédet, s így el kell jönnie a nehéz napnak, amikor az egyiknek meg kell tagadnia saját akaratát, hogy a másiké teljesüljön. Bizony, az apostol intése: »Hogy az egyik a másiknak menjen elébe tiszteletadással^ az ilyen napokban nagyon is helyén való volna. Sokan ugyan azt mondják, hogy az ilyen eljárás csak rosz szokás és a házastársak mégis szeretik egymást; de másfelől az is igaz, hogy a házastársak közötti viszony egészen más alakot öltene, ha a szó teljes értelmében egyakarattal volnának egymás iránt. Az egyetértés drága ékszere az ilyen házakban már fényét vesztette. Keressünk föl egy másik házat. Talán a belső elidegenedés, mely a házastársak közé férkőzött, még rejtve van ; — az okosság és műveltség, a világ Ítéletére való tekintet és más okok nem engedik bekövetkezni a teljes szakítást; — de csak egy tekintetet kell vetnünk a házra s azonnal észreveszszük, hogy a házastársak nem egyenlő akarattal vannak egymás iránt. Hiányzik közöttük az a szívélyes bizalom, mely nélkül az ember lelkének belsejét sohasem tárja föl. Ezért az egyik nem érzi azt, a mi a másik szivét betölti, s nem is kérdezősködik utána, mivel az őt alapjában nem is érinti. A külső dolgokban is mindenik a saját útján jár, és engedi, hogy a másiK is saját útját kövesse. A nő gyakran alig tudja, hogy mihez kezd, vagy mit csinál férje, mert az régen nern érzi már szükségét annak, hogy nejével mindent megbeszéljen, tanácsára hallgasson, vagy kívánságára csak figyelmet is fordítson. S a nő nem tesz másként és jobban férjével. Ő a szomszédnékkel és barátnőkkel beszéli meg azokat a dolgokat, a melyekről férje előtt hallgat; már titkai vannak, melyekről a férjnek nem szabad tudnia, s férjére mások előtt, folytonosan panaszkodik. S végre oda fejlődik a dolog, hogy azok, kiknek örömet és fájdalmat közösen kellene viselniök, külön-külön úton haladnak egymás mellett, mintha egészen idegenek volnának és semmi közük sem volna egymáshoz. Gyakran csak külső alkalomra van szükség, a mely a számítás keretén rendesen kivül esik. hogy a szívek szakadása a világ előtt is nyilvánvalóvá legyen, S ez, sajnos, sohasem hiányzik az olyan házasságoknál, a melyek már idáig jutottak. A meghasonlás tüze, mely sokáig hamu alatt lappangott, egyszerre lángra lobban. A házassági kötelékek láncokká lesznek, melyeket