Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-19 / 47. szám

nem csupán gazdasági mozgalom, hanem egy sajátos világnézet, a melynek gyökerei a transcendensnek körében rejlenek. Nem a munkás párt, hanem a Marx-féle szociálismus materialista .jellegű, a melylyel a vallás soha sem paktálhat, s a melynek útjai máris az anarkhizmusha vezettek. A szociáldemokráciának vallásellenes álláspontja a stólák eltörlésével, a templomi ülőhelyek beszüntetésével stb. azonnal elodázható. Ma a vallás legnagyobb ellensége a megcsontosodott dogmatizmus. A vallás lényege egy felsőbb lény elismerésében, s e lény kifolyásaként egy erkölcsi világrend létében van. A míg ideáljai vannak a népnek, addig vallása is van, ép azért »fel a küzdelemre az igaz vallásért !<r De hát melyik legyen az, kérdhetjük méltán ? Vagy tán egy szocializált ker. világvallásra gondolt az értekező ? Végül Veek brémai lelkész a modem ethikai mozgalomnak a valláshoz való viszonyáról értekezett. A forrongás korát érjük, nincsen általános normális elvünk. Élénk tudományos buzgóság észlelhető az ethika terén. Egy Nietzsche megdönti a régi világnézetet s a keresztyénségben csak szolgai morált lát, s egy Schopenhauer megtagadja az élethez való akaratot s Buddha szenvedésteljes prédikálásaival tud rokonszenvezni. Egy Spencer, Wundt, Paulsen s a természettud. ethika más képviselői szerint az erkölcsi »ein Werdendes und Gewordenes*, s a lelkiismeret »organisierte Erfahrung*. Az ethikai kultúra szolgálatában álló társulat (fennáll 1893. óta) a vallási ideálok helyére ethikai és szociális ideálokat állít, s azt vitatja, hogy az Isten akaratánál erősebbek az erkölcsiség követelményei. A protestáns-egyletnek állást keli foglalnia ez áramlatokkal szemben. Nietzsche már eléggé meg van cáfolva és Schopenhauer és Hartmann pesszimizmusára is ugyanaz a sors vár. Nem az élet öröme, hanem a kötelesség és az áldozatkészség a fődolog. Maga a tudomány utal arra, hogy az ethikainak utolsó alapját az Istenben lássuk. A vallás megmarad örökké az egyház tévedései dacára, ha pusztúl a babona és a hitetlenség. Az Istenben vetett hit az a morális bizonyosság, hogy van egy legfőbb jó. S minél élénkebb e hit, annál szilárdabb a meggyőződés, hogy egyedül a vallásban van az emberiség üdve. Úgy a tanulságos előadásokat, mint az azokhoz fűződő diskussziókat élénk tetszéssel fogadták a protestáns-egylet tagjai. így Portig brémai lelkész polemizált Haeckel istenfogalma ellen; Fresenius wiesbadeni tanár örömmel konstatálta, hogy a mai tudomány megszüntette a tudákosságot; Jerüsz pedig kimutatta, hogy a mehanikus természetmagyarázat soha sem hatolhat a dolgok lényegébe, s végül Heiger baseli lelkész hangsúlyozta, hogy a mai szociáldemokratikus mozgalom épen az ideálok kedvéért megérdemli a komolyabb tanulmányozást. Látjuk tehát, hogy a protestáns-egylet is igen komoly munkát végzett a hamburgi nagygyűlésen. II. A belmisszió XXX. kongresszusa október 2—5. napjain Strassburgban ülésezett. Az első megnyitó istentiszteleten Reichard poseni fegybázi tanácsos prédikált, ki Júdás levele 20—25. verse alapján a hitet, a szeretetet és a megszentelődést fejtegette. Beszédét azzal végezte : Jesus vivit, Jesus vincit, Jesus triumphat. Az ú. n. üdvözlő gyűlésen, a melyen br. Goetz berlini fökormánytanácsos elnökölt, meleg szavakban üdvözöltettek »a belmisszió fejlesztésének szolgálatában álló evang társulat* nevében az igen nagy számú képviselők Németország legmagasabb állami, tudományos és egyházi köreiből, mely üdvözleteknek mindegyikében a belmissziónak eminens jogosultsága, sőt szükségessége tükröződött vissza. Az első nagygyűlésen, a melyen 300-nál többen voltak jelen s igen illustris tagokból álló egyházi és világi prásidium elnökölt, Faber berlini generálszuperintendens előadást tartott »korunk követelményeiről a ker. jellemekhez* címmel, a melyben »egy gyónást és egy hitvallást* intézett hanyatló századunkhoz. Arra utalt, hogy századunk elején egy Schleiermacher és más költők és gondolkodó hatalmas vallásos erkölcsi karakterek voltak, kik mélyen járó vallásos világnézettel ajándékozták meg a német népet. Ez a szilárd keresztyén világnézet teremtette meg a Gusztáv Adolf-egyesületet, a diakoniát, a pogánymissziót s a ker. felebaráti szeretetmunkásságnak egyéb organumait. S bár e téren óriási haladás észlelhető, mégis a nagy apostollal be kell vallanunk, hogy négyszeresen is megtörtük a szövetséget a mamón szolgálatával, a test élvezetével, az elégedetlenséggel és a hitetlenséggel. Egy örvendező és imádságos keresztyénségre van szükségünk, a melynek főbb követelményei az alázat, a szenvedés, a könyörületesség, a türelem és a bátorság. A theol. tudományosságról szólva elismeréssel megemlékezett Ritschl theológiájáról, mely több rendbeli tévedései mellett is földerítette Krisztus személyiségének egyetlenségét és komoly históriai kutatás alapján az ó és új szöv.-köny vek megdönthetetlen hitelességét. A legnagyobb súlyt fektette a szónok az egyház és az állam viszonyára, hangsúlyozta a német birodalmi zsinatnak, mint a német protestánsok egyesítő kapcsának szükségességét, és győzedelmes optimismussal hirdette az igazság diadalát és istenország a fokozatos eljövetelét. Az itt kifejtett gondolatokhoz szólottak Stócker. Bornemann, Braun és más. Végül a kongresszus következő rezolucióban állapodott meg egyhangúlag: »A belmisszió 30-ik kongresszusára Németország összes tartományegyházaiból egybegyűlt képviselők őszinte bűnbánattal egvértelműleg vallják, hogy népünkben a gazdag kegyelemtények mellett is még igen nagy a sötétség hatalma, és kérik a mindenhatót, hogy egyházának (Pálhoz, Lutherhez, Schleiermacherhez, és Wichernhez hasonló) hatalmas keresztyén karakteregyéniségeket támasszon, s a népet az evangelium útján a testet és lelket ölő sötét hatalmaktól megszabadítsa. Feljogosítják a kongresszust, intézzen egy felhívást az egész ev. keresztyénséghez, hogy egyesüljön velők a bűnbánatban, a hitvallásban és az imádkozásban, hogy egyházunk és belmissziójának munkájából új áldás származzon a mi népünknek*. Fabernek a Ritshl-féie theológiáról való megemlékezése— sajnos— Stöcker és Bornemann részéről ingerült felszóllalásokra adott okot, jeléül annak, hogy a theol. lanfelfogások ellentéte még mindig idegesen érinti Németország egyes magasabb egyházi köreit. Pedig csak az egyház vallhatja kárát a tudományos theológia esetleges megszorításának most és mindenkoron! Az egyes fiókegyletek értekezletei után az ú. n. speciális értekezletekre került a sor, a melyeken következő kérdéseket tárgyaltak: 1. A nagyvárosok belmissiójáról a lakásviszonyokra való tekintettel Mahling hamburgi lelkész értekezett. Mint a hamburgi város missziói vezetője saját tapasztalataiból merített. Azzal kezdte, hogy bár a nagy városok az intelligencia gyúpontja és mozgalmas keresztyén életnek gyülhelyei, mégis egyúttal lerakodó helyei az iszonyatos nyomornak, elzüllésnek, istentől való elidegenedésnek és egyháziatlanságnak. E bajok ellen a ker. szeretetmunkásságnak a városi missziók szervezésével kell küzdenie. A misszionáriusok tiszte az igehirdetés, bibhaterjesztés, egyesületi élet ápolása s a diakónia. E városi missziónak egységes vezetés alatt kell állania. Az egyéni és a családi élet megtartása és fejlesztése itt a fődolog. A