Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-19 / 47. szám

keresztyének, magán hajlékokban, vagy épen el­rejtett, félreeső helyeken jöhettek csak össze Isten imádására ; a mikor megengedtetett is a nyilvános vallásgyakorlat és a teplomépítés, akkor eldugta azokat az uralkodó valláspolitika zsák­utcákba, sokszor hozzáférhetetlen mocsaras he­lyekre, s az itt felépített templomok, vagy jobban mondva, imaházacskák, a nagy szegénységből kifolyólag csak sövényből, vályogból emeltettek, nélkülözve minden szépséget, minden kedólyre­hatót, — és mégis mit látunk? Azt, hogy ref. őseink minden szenvedés, minden nyomorgatta­tás és a templomoknak ós az istentiszteleteknek minden fogyatékosságai dacára is lelkiépülést találtak, áhítatra hangolódtak és egyházukhoz hívek maradtak. Miben találhatjuk meg már az ősök örök például szolgáló eme lelkesedésének, a kísérté­seknek ellentálló hithűségének ós állhatatos egy­háziasságának ki nem apadott forrását s éltető gyökereit? Bizonyára nem másban, mint abban, hogy buzgó eleink már a családi otthonban, lett légyen az alacsony sárkunyhó, vagy erős kőház, megkezdették az örök ós igaz Isten ismeretét ós szeretetének, a megváltó ós egyedül üdvezítő Jézus Krisztus hálás tiszteletének s az ezekre épített vallásos érzületnek, a hitbeli tántoríthat­lan meggyőződésnek s a felekezeti szilárd össze­tartásnak és ragaszkodásnak gyenge gyermekeik fogékony sziveibe való becsepegtetését s ott meg­gyökereztetését. Hogy főleg a gyermeknevelésre első sorban hivatott édesanyák az alapvető mun­kát tovább folytatva, a gyermekeik keblébe már beoltott vallásosságot gondosan ápolták, hogy reggelenként ós esténként gyermekeikkel együtt imádkozva ós énekelve, babonás mesék helyett a szentírásból vett épületes történetekkel foglal­koztatták lelküket, hogy a házi nevelésre követ­kezett, saját filléreikből fentartott iskolai oktatás is főleg vallásos ós erkölcsi irányt követett, a legalsó elemi népiskolákon kezdve, fokozatosan közép- ós felsőbb tanintézeteikben is, a nélkül azonban, hogy az utóbbiakban a tudományos képzés elhanyagoltatott volna. A családi ós isko­lai nevelés vallásos jellegét azután a szülők pél­dás családi élete még inkább megőrizte ós erő­sítette. így fejlődött ref. őseink lelkében a vallás­erkölcsi és egyházias élet korán elvetett pará­nyi mustármagja olyan terebélyes élőfává, mely annak idejében bőven meghozá jó gyümölcseit s az emberi élet rögös pályáján s ennek minden viszontagságai közt is helyét szilárdan megállotta. S bár jó emlékű őseinknek nem volt is mód­jukban társadalmi úton a jelen koréhoz hason­lítható egyesületeket alkotni s ezeknek segélyé­vel oly szervezetten s oly nagy mérvben gyako­rolni a közjótékonyságot, azért ők sem felejtkeztek meg özvegyeik és árváik, szegényeik ós nyomo­rékaik irányában a keresztyéni alamizsnálkodás­ról; sőt még oly jelentékeny és maradandó ala­pítványokat is tettek a vallás ós közoktatás oltá­rára, a melyeket jelenleg is hálásan élvezünk. Ide járult, hogy jámbor eleink egyházi há­zasságait nem vagyonhajhászás, hanem kölcsönös hajlam és rokonszenv létesítvén: családi életük is rendszerint békés, állandó ós boldogító volt, s ennélfogva házassági elválások köztök csak elvétve fordulván elő, s nagy szégyennek tartat­ván, ez is egyik lényeges tényezője volt gyer­mekeik vallásos és jó erkölcsű fölnevelésének; nem úgy mint korunkban, a mikor a sűrű, sőt gyakran többszörös váltakozások miatt még a gyermekek törvényes leszármazása s ezen ala­puló öröklési joga is kétessé válik s az elvált szülők közt biróí Ítélettel kell a kiskorú gyer­mekek tartását s nevelésének kötelességét meg­állapítani. Ha tehát célt akarunk érni a — fájdalom! — meglazult vallásosság s egyháziasság emelésére irányuló működésünkben, nekünk is őseink intő példáját kell követnünk s az általuk kijelölt úton kell haladnunk, a nélkül, hogy a tőlük örökölt egyszerű istentiszteletünk s vallási szertartásaink gyökeres megváltoztatásához, mint romlott erkölcsi ós vallásfelekezeti helyzetünk megjavítására szol­gálónak vélt mentőeszközhöz folyamodnánk. Mert igaz ugyan, hogy a liturgiában sok a léleképitő elem, melyet a vallásos hivő kedólyéletóben a bár legkitűnőbb prédikáció sem pótolhat; de azért óvakodjunk a ritualizmus útvesztőjébe té­velyedni, nehogy oda jussunk, hová a dogmáira nézve ugyan református, de istentiszteletének ren­dére ós látványos szertartásaira nézve már félig pápista anglikán egyház eljutott. A kultuszkérdósben ón részemről elegendő­nek vélem, ha templomi imáinkat s vontatott közóneklésünket mérsékelten megélénkítve s al­kalmas darabokkal és kellemes dallamokkal fel­újítva, hitfeleink vallásos érzületének, s házi és nyilvános áhitatosságának fokozottabb fejleszté­sére alkalmazzuk; ha istentiszteletünkben s egy­házi szertartásainkban egyöntetűleg szabályozott eljárást követünk; ha az úrasztalához járulásnál nagy népességű s aránylag szűk helyiségű tem­plomainkban szebb rendet tartva, a gyakran meg­történő zűrzavarnak elejét veszszük, magát pedig az úrvacsorának kiszolgáltatását, valamint a fel­serdült mindkét nemű ifjúság konfirmációját na­gyobb ünnepélyességgel végezzük; ha az adventi ós bűnbánati hetek vasár- ós köznapjait, ha a reformáció óvfordulati emléknapját s az esztendő

Next

/
Thumbnails
Contents