Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-29 / 5. szám

Önművelés értelmi, testi és erkölcsi tekintetben. Irta: JBlackie Stuart. Útmutató fiatal emberek és tanulók számára. (Folytatás.) 3. Most már részletezni fogok néhányat azon erények közül, melyeknek elérésére mindazon ifjú emberek, kik az élet isteni ajándékát a legjobban akarják felhasználni, magas becsvágygyal törekedni tartoznak. A lét nagy küzdelmében minden időszak és minden alkalom felállítja a a maga parancsoló követelését, és dicsőségés győzelemre vagy gyalázatos vereségre mindenik megmutatja a maga saját óráját. A kikirics csak tavaszszal nő ; és bizonyos erények, ha az ifjúság tavaszán nem vernek erős gyökereket, a későbbi korban aligha tudnak dús lombozatot felmutatni. * * * 4. Első ilyen erény az engedelmesség. Korunkban sokat beszélnek a szabadságról és a szabadság kétségen kivül nagyon jó dolog, melyet minden egészséges teremtmény nagyon becsül; de szükséges dolog, hogy teljesen megértsük, mit jelent az a szabadság. Csak azt jelenti az, hogy valamennyi teremtménynek természeti erői gyakorlásában szabadnak kell lennie mindenféle szokásszerű, mesterkélt vagy fájdalmas megkötöttségtől. Az ilyen szabadság, kétségen kivül megbecsülhetetlen jó; de ezzel még nem megy az ember nagyon messzire. Ez még csak az indulópontot, mutatja ki az élet versenypályáján. Megmutatja a színpadot, a melyen az embernek játszania kell; de semmit sem mond a szerepből, a melyet le kell játszania, sem azon módról, a mely szerint azt játszania kell. Ezen szükséges indulóponton túl az élet minden további ténye olyannyira távol áll a szabadságtól, hogy inkább a korlátozásnak hosszú lánczolata az. Minden szabályozás korlátozás; és a szabályozás az észszerű létezésnek csak másik neve. És mivel azon megszabályoztatások, a melyeknek az emberek kénytelenek magukat alávetni, nem mindig vagy általában olyanok, melyeket az emberek saját jószántukból maguk alkottak volna meg maguknak, hanem legnagyobbrészben olyanok, melyeket a társadalom egyetemes javára mások állítottak össze: önként következik, hogy a ki bármely társadalmi rendszernek jó tagja akar lenni, első helyen az engedelmességet tartozik megtanulni. A törvényhozói pálya, a hadsereg, az egyház, az államszolgálat, egyszóval az élet minden mezeje és minden működési tér csak megtestesült illusztrációja ennek az elvnek. A szabadság, természetesen, minden egyes embert megillet a maga saját egyénisége területén. Nem adni neki szabadságot, annyi volna, mint puszta géppé tenni őt, mint megsemmisíteni emberi voltát; de a mennyiben az ember, mint a társadalomnak egy tagja működik, nem lehet szabad azon kötelékektől, melyek az egészet meghatározott és szilárd egységbe kapcsolják. Állhat a társadalmi lajtorjának legfelső fokán is, de, mint a pápa servus servorum —- annyival inkább rabszolgálja magas állásának. Az agy nem kevésbé kénytelen a testi szervezet általános törvényeinek engedelmeskedni, mint a láb. Mindenik tagnak tiszteletteljes engedelmessége egyszerre kötelesség és biztosíték is az illető tagra nézve. Pál apostol az Ő szokásos erejével, lelkesedésével és böicseségével nagyszerűen illusztrálta ezen kérdést ; és ha valaha eszedbe jut, hogy felháborodottan rugódozzál a nagy társadalmi gépezetben neked jutott saját működési kör ellen: ajánlom te néked, hogy olvasd el egész komolysággal a korinthusbeliekhez írt első levél XII. részének 14—31. verseit. Minden önkényes vagy akaratos föllépés egy—egy újabb nyilás az ajtón, melyet ha be nem foltoznak, minden chaoszt be fog az szobánkba bocsátani. A római történetíró mint nevezetes vonást jegyzi föl a nagy pártvezér jellemében, hogy egyformán jól tudott engedelmeskedni és parancsolni is. — »Nunquam ingenium idem ad res diversissimas parendum atque imperandum habilius fuit« * Az engedelmesség és a parancsolás, kétségen kivül, egymással ellentétes dolgok ; de mindazonáltal az egyik a legjobb nevelő iskolája a másiknak, mert az, a ki csak a parancsoláshoz szokott, nem fogja ismerni azon korlátokat, melyekhez minden tekintély, jól gvakorolhatása érdekében hozzá van fűzve. A régi rómaiaknak a tekintélyt elismerő engedelmességi érzékét minden ifjú ember ügy ápolta magában, mint a mely kiválóképen társadalmi erény és egyszersmind a legnagyobb mértékben illik a még éretlen évekhez. A fensőbb tekintély által parancsolt dolgot tegye az ifjú egyszerűen azért, mert az parancsolva- van, és tegye azt szigorú pontossággal. Semmisem ajánl egy ifjú embert oly nagy mértékben felebbvalóinak, mint a munkái végezése körül tapasztalható odaadás és pontosság. És ez nem is csoda. Az egész gépezet kényelmes és könnyű menete attól függ, hogy minden egyes ember minő pontossággal végzi a reá váró feladatot. A társadalmi élet bonyolódott viszonyai között sem a génius, sem a talentum nem pótolja az engedelmesség hiányát. Ha az óra rendetlenül jár, senki sem tudja meg róla a napi időt; és ha a reád néző feladat egy más ember munkájának láncolatában egy elmaradhatatlan szem, te vagy az ő órája, és neki szüksége van arra, hogy megbízhassák te benned. A legnagyobb dicséret, melyet a társadalmi élet valamely tagjáról mondhatunk, ezen szavakban foglalható össze: Es olyan ember, a ki mindig azt teszi, a mit várnak tőle, és a ki mindig azon órában jelenik meg, a mikor megjelenését várják. 5. A másik nagy erény, melyet a fiatal embereknek különösen művelniök kell, az ig izmondóságban áll. Én Plátóval együtt, azt hiszem, hogy a hazugság valami Isten és emberek előtt egyformán természet szerint gyűlöletes dolog; és az ifjú emberek természetüknél fogva különösen szeretik az igazságot, de a félelem és a hiúság, a külön* íSoha még ugyanazon elme a legkülönbözőbb dolgokra, az engedelmeskedésre és a parancsolásra alkalmasabb nem volt,« — mondja Hannibálról Livius XXL könyve 4-ik fejezetében. Cs. L.