Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-24 / 39. szám

kedelem nagy tere; — egy újabb találmány felforgatja mindazt, a mi eddig fennállott, s holnap újólag kell kezdeni a küzdelmet. Anyagi dolgokban azért feladjuk-e a küzdelmet? Nem ! Ha tehát anyagiakban a küzdelmet fentartjuk, akkor az evangélium melletti küzdelmet is folytassuk. Ha van kitartásunk, ha van lelkesedésünk és bátorságunk anyagi érdekeink védelmére — és hogy van, e nemzet jelenlegi helyzete is bizonyítja, — akkor kell lenni kitartásunknak, erőnknek és lemondásunknak arra, hogy a lelki küzdelmet felvegyük reggeltől estélig, estétől reggelig. Es ott, hol nem erőszak, nem persvázio, hanem a teljes felvilágosultság, példa, ész és szív útján hódíthatunk: — hódítunk is! Én,mélyen t. nagygyűlés, olyan helyen állok, a mely nékem ezt az önérzetet biztosítja. Önérzettel, büszkén mondom el, hiszen hét püspök vesz körül; Debrecen levegőjét szívom, s a magyar protestantizmus fókusában vagyok. Én a békés küzdelmet felveszem, bátran, határozottan és biztos reménynyel a győzelemben •— üdvözlöm a nagygyűlést! TÁRCA. A ház. (Folytatás.) II. A ház valódi alapja. Mikor az okos építő házat akar építeni, legfőbb gondja az, hogy jó és biztos alapot vessen, mert azon nyugszik az egész épület, és ha az gyenge, a házon oly veszélyes repedések támadhatnak, hogy össze is omolhat. Ha pedig az építő nem csak okos, hanem istenfélő is, akkor nem elégszik meg azzal, hogy jó alapot vessen s a legerősebb követ válaszsza szegeletkőül, hanem az alapkő letételének óráját meg is ünnepli. A szentháromság nevében veszi fel vakoló kanalát és könyörög, hogy a háznak alapkövén Istennek oltalma és áldása legyen. Nem volna szabad ezt soha elmulasztanunk, mert házainknak, a mint már hallottuk, szállásoknak kell lenniök, melyeket az Ur készít minekünk, azután műhelyeknek, a melyekben az Úr velünk dolgozik, s végül tornácoknak, a melyeken át Isten égbe akar vezetni bennünket. Mily gazdag története lehet egy háznak: s mily sokat beszélhetne a benne járó-kelőkről, a fájdalmakról és örömekről, az Isten áldásáról és fenyítéséről, a szeretet áldozatáról, de egyszersmind a boldogságokról és fonákságokról is. Bizonyára ez leszi szükségessé, hogy már az alapkő letételénél imára kulcsoljuk kezeinket s kérjük az Úrat, hogy áldja meg a ki- és bemenetelt, szentelje meg a fájdalmakat és örömeket, kösse össze a lakók szivét igaz szeretettel; és ha a házban a bűn hatalmat venne, legyen az Úr kegyelme abban még hatalmasabb. Ha tehát a ház felett vizsgálódunk, legelőször is ne a külső épületre gondoljunk, mely fából és kőből áll, hanem főként a lakók körére és az ő házi életök különböző viszonyaira. Ezen értelemben házat alapítani, nagyon komoly és fontos dolog, és a ki arra törekszik, kell hogy minden igyekezetével a valódi alapot keresse, mert különben arra a szomorú tapasztalásra jut, hogy igaz az a közmondás, hogy ahol az alapból hiányzik valami, sohasem biztos abban a házban lakni. Mi hát az a biztos alap, a melyre házainkat alapítanunk kell ? A szentírás e kérdésre a következő feleletet adja: »Más fundamentomot senki nem vethet azon kivül, a mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus.* (I. Kor. 3: 11.) Pál apostol e szavakban az egész életet, minden viszonyaiban, mint külsőt és belsőt, mint időbelit és örökkévalót tartotta szem előtt. Az életnek csak egy szilárd alapja lehet, akarja mondani, melyre mi ideig- és örökkévaló jólétünket biztosan alapíthatjuk, s az a Jézus Krisztus. Mivel pedig az ő szavai az egész életre vonatkoznak, természetesen érvényesek azok annak minden viszonyaira, s egészen jogos, hogy azokat a házra és a házi életre is alkalmazzuk. A ház igaz alapja tehát a Krisztus. Más alapot senki nem vethet. Természetesen, nem úgy értjük ezt, mintha lehetetlen és kivihetetlen volna, hogy valaki a maga házát más alapra is ne építhetné. Hisz ez igen gyakori eset, s nem is kell messze mennünk, hogy olyan házakat találjunk, a melyeknek nem Jézus Krisztus az alapja. Pál szavainak az értelme az, hogy senki sem találhat házának erősebb és jobb alapot a Krisztusnál ;s a ki házát nem a Krisztusra alapította, az hosszabb, vagy rövidebb idő múlva tapasztalni fogja, hogy hasonlóvá lett ahoz az evangéliumi bolond emberhez, a ki házát fövényre építette. »Mert eljött az eső, eljött az árvíz, eljöttek a szelek; megütköztek a házba és elromlott és annak romlása nagy lett. < (Máté 7: 27.) De ezt manapság kevesen hiszik, kedves olvasók. Ma, ha az emberek házaikat be akarják rendezni, sok minden egyébre gondolnak, csak a Jézus Krisztusra nem. Sőt ha meggyőzni akarnánk őket a felől, hogy házuk egyedüli biztos alapja csak a Krisztus lehet, sokan talán nem is értenének meg bennünket és csodálkozva kérdeznék, hogy mi köze lehetne az Úr Jézus Krisztusnak a házassághoz, vagy a családi élet alapításához ? Lássuk csak az ilyen embereket közelebbről. Bizonyára nem csekély számmal vannak köztük az olyanok, a kik épen nem tartják szükségesnek, hogy házuknak valami biztos alapot vessenek. Ha nősülnek és családot alapítanak, beszélnek szerencséről, melyre építeniök kell; hiszen — úgy vélekednek — minden csak attól függ, hogy az embernek szerencséje legyen. De mi az a szerencse? Bizonyára nehezen tudnák meghatározni e szó jelentését. A példabeszéd szerint »A szerencse és az üveg könnyen eltörik« ; a szerencse tehát semmi esetre sem biztos alap. a melyre a családi életet felépíteni lehetne. Az ilyen emberek helyesebben tennék, ha Őszintén elismernék, hogy sorsukat